Napzárta: leesett, aminek esni kellett

ecoline.hu
2980 0

Az euró majd egy százalékot gyengült, jegyzése 1,32 dollár alá vonult vissza pénteken, miután a befektetők többségének végre leesett, hogy Görögország megmentéséből minden korábbi optimista nyilatkozat ellenére várhatóan mégsem lesz semmi. Legalábbis úgy nem, ahogy azt hónapokkal korábban Brüsszelben eltervezték a második görög mentőcsomag alapjainak lefektetésekor.

Az euró mellett az európai részvénypiacok irányadó indexei is délnek fordultak - Nyugat-Európában egyedül a norvég és az izlandi tőzsdék tudtak emelkedni, a térségben a szlovén és a szlovák parkett zárt pluszban. A főbb nyugat-európai benchmark indexek azonban 1-1,5 százalék körüli mínuszt mutattak a nap végén.

hirdetés

A délutáni órákban még volt némi remény azt illetően, hogy a görög kormánypártok a hétvégén végül egyezségre jutnak a nemzetközi hitelezők által követelt megszorítások teljesítését illetően, ám a görög kormány 4 tagjának lemondását követően ez a lehetőség is elillant. A rendezetlen csőd lehetősége egyre kevésbé zárható ki Görögország esetében, ez pedig kisebb pánikot váltott ki a bankszektorban  francia és a német bankok részvényeinek árfolyama látványosan visszaesett pénteken.

A profitrealizálás az árupiacon is élénk volt - az arany árfolyama több mint 1 százalékkal csökkent, ám még mindig 1700 dollár/uncia felett jár, az WTI olaj jegyzése azonban újra 100 dollár/hordó alá csökkent. A brent keverék árfolyama is mérséklődött, ám az európai olaj és a western közti spread még mindig aggasztóan magas.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

PIACOK MOST

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X