Wall Street zárás: már az amerikaikat is aggasztja a benzin ára
A New York-i tőzsde irányadó indexei kisebb veszteséget jeleztek a szerdai kereskedés végére, a DJIA 0,2, az S&P 500 0,3, a Nasdaq 0,5 százalékos mínuszban zárt. A kereskedés zömében a keddi zárószintek alatt ingadoztak az irányadó mutatók, elsősorban a bankrészvények árfolyamcsökkenése miatt, amelynek azonban ezúttal vajmi kevés köze volt az európai helyzethez - szerdán egy befektetési alap több mint egy tucat bankot ellen fogott perbe mintegy egymilliárd dollár értékű jelzálog-hátterű értékpapír rosszhíszemű értékesítése miatt, ráadásul egy ettől független vizsgálatban az is felmerült, hogy több amerikai bank a háttérben összejátszott a jen-Libor bankközi kamatok számukra kedvező manipulálása érdekében.
A bankokat övező újabb bortányok arra elegendőek voltak, hogy egy gyorsan múló eladási hullámot indítsanak a szerdán így kifejezetten gyengén teljesítő szektorban, ám a befektetők figyelmét ennél is jobban lekötötte az olaj árfolyamának emelkedése. A WTI keverék hordónként megint közel 106 dolláros árfolyamon zárt, az amerikai lapok pedig országszerte azzal riogatnak, hogy az USA nem kerülheti el tovább a gallononként öt dolláros benzinárat (politikai elemzők szerint pedig ha valami, akkor ez akadályozhatja meg Barack Obamát, hogy újraválasztási kampányát sikerre vigye).
A kockázatvállalási kedv mérséklődését jelzi, hogy az arany jegyzése több mint 1 százalékkal unciánként 1777 dollárra nőtt. Az euró kisebb-nagyobb kilengések után a nap eleji 1,3245 dolláros szintre tért vissza szerda estére.

Hozzászólások (0)