Napzárta: lemaradt a forint és az OTP

ecoline.hu
1401 0

Az euró erősödött, de a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek alig mozdultak a csütörtöki kereskedésben. A közös deviza estére fél százalékkal a szerdai zárószintek felett, 1,3320-nál járt, napközben pedig több mint két hónapja nem látott magasságban is megfordult, miközben a frankfurti és párizsi tőzsdén folytatódott a korrekció, a londoni parkett irányadó mutatóját pedig csak a nyersanyagipari cégek papírjai tartották fenn.

A befektetők nem ijedtek meg nagyon a jelentős veszteségekről beszámoló bankoktól, sem az EB recessziót jósló előrejelzésétől - az FTSE 100 0,4 százalékos pluszban, a CAC-40 a szerdai zárószinttel azonos magasságban, a DAX pedig fél százalékos mínuszban zárt. A régió is vegyes képet mutatott, míg a prágai benchmark index majd két százalékot esett, a varsói pedig 1 százalékkal került lejjebb, ennél mérsékeltebb, 0,3 százalékos mínuszt jelzett a bécsi ATX, a BUX pedig hajszálnyival a szerdai zárószintek felett landolt.

hirdetés

A pesti parketten megint alacsony volt a forgalom, az OTP fél százalékos árfolyamcsökkenés után 3910 forinton zárt, míg az MTelekom és a Richter drágult, a Mol pedig tartotta magát. A forint sem mozdult el érdemben a szerdai szintről, az euró napközben ugyan 291 közelében is megfordult, nap végén újra 289,70-nél járt, alig 0,1 százalékkal gyengébben, mint előző nap. A dollár azonban közel egy forinttal lett olcsóbb, 217,50-ig ment le, míg a svájci frank 240,10 forintnál vert tanyát. A hazai deviza kissé lemaradt a térségtől, hiszen a zloty és a korona is fél százalékot erősödött az euróval szemben a csütörtöki bankközi kereskedésben.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

PIACOK MOST

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X