Wall Street zárás: a kisbefektetők nem eresztik a bika szarvát
Tízhavi csúcsot ért el ez S&P 500-as index a nap végére, a Dow Jones blue chip index pedig újra karnyújtásnyi távolságba került a 13 ezres határvonalhoz. A Nasdaq megint felülteljesített, míg az S&P 500 és a DJIA 0,4 százalékkal, a tech-túlsúlyos index 0,8 százalékkal emelkedett. A csütörtöki kereskedés legnagyobb meglepetését mégsem a részvénypiac, hanem az árutőzsde hozta - az könnyűolaj jegyzése hordónként 108 dollár fölé, legutóbb tavaly májusban látott szintre emelkedett, miután az energiahordozó árfolyama több mint 2 százalékot ugrott.
A CNBC szakértői szerint a Wall Street-i rallyt már nem a nagyágyúk, hanem a kisbefektetők profitehsége hajtja előre, a bankházak kivonultak a partvonalra, és feltankoltak amerikai állampapírból, ahogy arra már korábban felhívtuk a figyelmet. Az elemzők szerint a háziasszonyok vásárlókedve akár újabb, a korábbinál is nagyobb lendületet adhat a részvényárfolyamok emelkedésének, de egyúttal arra is figyelmeztet, hogy a Wall Streeten megismétlődhet a tavalyi szcenárió, amely során az év eleji rallyt májustól közel fél éven át tartó, fájdalmas lejtmenet váltotta.
Az intézményi befektetők februárban 4,2 milliárd dollárnyi részvénypiaci pozíciót likvidáltak, a januári dupláját - 2011. május óta ez volt a legintenzívebb kiszálló a nagyágyúk részéről (tavaly elrettentő pontossággal érvényesült a "sell in may and go away" - azaz a májusban adj el és menj el tőzsdei szabály, amely szerint az év eleje óta tartott pozícióktól a nyár eleje előtt meg kell válni, és egészen szeptemberig nem érdemes visszaszállni a részvénypiacra).

Hozzászólások (0)