Napzárta: lesz honnan visszaesni
A bankszektor húzta fel az európai tőzsdéket csütörtökön; elsősorban a brit és az eurózóna jegybankjainak bejelentései növelték a befektetők étvágyát a bankpapírok iránt. A Bank of England folytatja a tavaly októberben újraindított kötvényvásárlási programját, az EKB pedig a hónap végén újabb bankközi likviditásnövelő akcióba kezd, ezúttal még kevésbé válogatva az elfogadott fedezetek közt.
A befektetői hangulatot csak emelte a délutáni görög bejelentés, miszerint a görög egységkormányt alkotó pártok megegyeztek az ország nemzetközi hitelezői által követelt megszorítások megvalósításáról, így Görögország részéről többé nincs akadálya a pénzügyi segély folyósításának. Napzártára persze kiderült, hogy a hír csak félig igaz, legalábbis Brüsszelből nézve - az Eurogroup pénzügyminiszterei szerint a görög kormány vállalásai túl általánosak ahhoz, hogy azokra pontos számításokat lehessen alapozni, márpedig a beígért 130 milliárd eurós mentőcsomagért cserébe jó volna látni a következő évek várható görög adósságpályáját. A pénzügyminiszterek esti találkozója várhatóan eredmény nélkül zárulhat, és több nyitott kérdést is megválaszolatlanul hagy majd (többek között: mi lesz az EKB szerepvállalásával? hogyan biztosítják Görögország banki hitelezőinek részvételét a kötvénycsere-akcióban? mit kezd a görög kormány a péntektől újra az utcákra vonuló, egyre elkeseredettebb tömeggel?).
A görög megállapodás reménye a nyitott kérdések ellenére is felnyomta a tőzsdeindexeket, a nyugat-európai mutatók fél százalék körüli pluszban zártak. Az euró is erősödött, árfolyama estére 1,33 dollár közelébe emelkedett. A régiónak is lendületet adtak az első látásra kedvező kilátások - a forint a délelőtt elért mélypontról korrigált, az euró estére 291,30 forint közelében stabilizálódott, jobban teljesítve az egy százalékkal gyengülő zlotynál, illetve a fél százalékkal gyengülő cseh koronánál is.
A pesti parkett azonban messze lemaradt a térségtől, a BUX 1,4 százalékos mínuszban zárt, míg Varsóban mindössze 0,6 százalékos veszteséget jelzett a benchmark index a nap végén, míg a prágai mutató 0,2 százalékkal emelkedni tudott.

Hozzászólások (0)