Elfelejtette a jelszavát?



 
 

A BP globális olaj- és gázipari vállalat a mai napon hivatalosan megnyitotta Európai Üzleti Szolgáltató Központját Budapesten.


A központ ügyfélszolgálati és üzleti szolgáltatásokat nyújt a BP európai Finomító és Értékesítési (Refining & Marketing) üzletága számára. A vállalat Malajziában Kuala Lumpurban, az Egyesült Államokban Chicagóban, Ausztráliában Melbourne-ben, a Dél-afrikai Köztársaságban pedig Fokvárosban működtet még üzleti szolgáltató központokat.

Tufan Erginbilgic a BP keleti régióért felelős operatív igazgatója elmondta: A központ megnyitása jelentős mérföldkövet jelent a BP magyarországi tevékenységének bővítésében és kiemelkedően fontos része globális Finomító és Értékesítési üzletágunk ügyfélszolgálati és üzleti szolgáltatási folyamatainak átalakítását és egyszerűsítését célzó stratégiánknak. Hozzátette. a budapesti központ lesz a legnagyobb szolgáltató központuk, amelynek alkalmazottai számát négy év alatt 1000 főre tervezik növelni.

Az avatón az is elhangzott, hogy az infrastruktúra a rendelkezésre álló költségvetésből, határidőre elkészült, s már több, mint 100 munkatársat vettek fel és tanítottak be, így a központ működőképes, pénzügyi, ügyfélszolgálati és beszerzési szolgáltatásokat biztosít a BP egyesült királyságbeli üzletágai és ügyfelei számára.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Mi történt november 17-én, kedden?

A forintnak megint megálljt parancsolt a 264-es szint, a BUX enyhén süllyedt. Meglepetés adat érkezett Európából és az Egyesült Államokból is, utóbbinak kevésbé örülhettünk. A befektetők örömére a Mol és a Rába is gyorsjelentett, míg a Magyar Telekom eladta bolgár leánycégét. Exkluzív dolgozatunkban a kínai gazdaságélénkítésről, és hatásairól olvashat. tovább >>

Innováció-kényszerben a szolgáltatók

Hatalmas kihívást, de komoly lehetőséget is jelent a gazdasági válság a szolgáltató cégek számára. A recesszióra válaszul a világcégek előszeretettel helyeznek át egyes tevékenységeket alacsonyabb költségszintű országokba, és Magyarország még mindig ezek közé tartozik. tovább >>

Milliókat érő filléres figyelem

Biztosítási szakemberek szerint elsősorban figyelmetlenség és tájékozatlanság miatt nem kötnek utasbiztosításokat a külföldre utazó magyarok. Pedig a naponta néhány száz forintba kerülő biztosítás adott esetben milliós kiadásoktól mentheti meg az ügyfelet. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3681.4620.908123.771
 
USD - 1.0690.66490.542
 
CHF0.684 - 0.62184.683
 
GBP1.5071.611 - 136.41
 
JPY0.0080.007 -
FXdirekt Bank»

NYERSANYAGOK

  Név Ár
 
 OLAJ 77.42 $
 
 ARANY 1058 $
 
 EZÜST 16 $
 
 PLATINUM 1450.2 $
 
 PALLADIUM 386.85 $
FXdirekt Bank»