Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Az építőanyag-iparban tapasztalt idei jelentős visszaesést követően a piaci szereplők jövőre újabb, mintegy 8 százalékos csökkenést prognosztizálnak – derült ki a Masterplast csoport partnerei között végzett felmérésből. Az emelkedéshez a kereslet fellendülése mellett a bizalom és a fizetési morál helyreállítására is szükség lenne.


„A napi likviditási problémákat segítő, készpénzes alkalmi, azaz elsősorban lakossági vevők egy része eltűnt a piacról, így ebben az évben a bankoktól, az állami-, és az önkormányzati intézményektől függünk. Az ő pénzük pedig igen lassan ér el a kereskedőkhöz.” – sommázta az építőanyag-iparban, a válság miatt érzékelhető egyik fő problémát Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb építőanyag gyártó és forgalmazójának, a Masterplast csoportnak a partnerei között végzett, nem reprezentatív felmérés válaszadója.

A válaszadók több mint fele szerint mind az alkalmi, mind pedig a törzsvásárlók elmaradtak a tavalyi vásárlásaikhoz képest: előbbi esetben csaknem 12 százalékkal, utóbbi esetben 7 százalékkal szűkült a vevőkör. Mindezek után egyáltalán nem meglepő, hogy a kereskedők nem számítanak túl jó évre jövőre sem: várakozásaik szerint átlagban további mintegy 8 százalékkal eshet vissza az összforgalom.

Ráadásul a válság hatására a termeléssel együtt a fizetési morál is a mélybe zuhant. Ezt támasztja alá, hogy egyes válaszadók ma már inkább kérnek előleget, vagy készpénzes fizetést, mint, hogy halasztottan, utalással várják meg az eladott áru ellenértékét.

„Nagy szükség volna ennek a bizalomnak, és vállalkozói kedvnek a helyreállítására csakúgy, mint a beruházások ösztönzésére annak érdekében, hogy mind az építőanyag-ipar, mind pedig az ingatlanpiac visszaálljon a válság előtti, felívelő pályájára – mondta Tibor Dávid, a Masterplast csoport vezérigazgatója. A partnereken keresztül a fenti problémákat természetesen mi is érzékeljük. Azonban véleményünk szerint azok a cégek, amelyek képesek kihasználni a lehetőségeket, például innovatív megoldások alkalmazásával, vagy akár a konkurencia felvásárlásával, hosszabb távon mindenképpen nyerhetnek a válságon.”

Ráadásul a piac regenerációja a partnerek szerint hosszadalmas folyamat lesz: a válaszadók többsége csak 2012-re tette az építőanyag-ipar, illetve az ingatlanpiac teljes talpra állását, azonban a pesszimistább forgatókönyvvel dolgozó forgalmazók szerint nem elképzelhetetlen a 2013-as, vagy még későbbi dátum sem.

Tibor Dávid azonban árnyalja a képet: „Azért találunk olyan részpiacokat, amelyek jelenleg is bővülnek. Például, bár a lakásépítések megtorpantak, a felújítások, rekonstrukciók száma nő. Így az ezekhez kapcsolódó építőipari termékek, mint például a szigetelőanyagok forgalma nem esett vissza oly mértékben, mint például az új építkezéshez szükséges anyagok esetében.”


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   



KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.2881.3110.834108.854
 
USD - 1.0180.64784.451
 
CHF0.763 - 0.63783.033
 
GBP1.5441.571 - 130.409
 
JPY0.0090.008 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Klímaváltozás 1309.59 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap30.29 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap38.86 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)31.62 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus11.47 %
 
Kiegyens. Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott14.04 %
 
Növekedési Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési15.82 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »