Elfelejtette a jelszavát?



 
 

Sikeres volt 2009 a Richter számára, az idén azonban stagnáló forgalom mellett csökkenhet a vállalat nyeresége. A magas bázis miatt jelentősen eshet az árbevétel az Egyesült Államokban, a többi piacon azonban növekedést vár a vállalat vezérigazgatója, Bogsch Erik.


Kiugróan jó évet zárt december 31-én a Richter Gedeon Nyrt. – mondta a negyedik negyedéves gyorsjelentést bemutató sajtótájékoztatón Bogsch Erik. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Richter a várakozásokat meghaladó utolsó negyedéves eredményekről számolt be kedd hajnalban, s az egy esztendővel korábbinál magasabb árbevételt és nyereséget ért el, ha a teljes üzleti évben is.

Regionális különbségek

A vezérigazgató kiemelte: a gazdasági válság, és a régiós devizák ezzel összefüggő volatilitása miatt több piacon is csökkent a vállalat árbevétele, azonban néhány ország jó teljesítményének köszönhetően nőtt az árbevétel. Kiemelkedően jó évet zárt a gyógyszergyártó – hála a profitmegosztási szerződések alapján a Teva-Barrtól kapott jelentős összegnek – az Egyesült Államokban. A tengerentúlon 177,4 millió dolláros árbevételt realizált 2009-ben a társaság, ez pedig 41 százalékos növekedésnek felel meg. Jól ment a cégnek Oroszországban is, ahol – köszönhetően a szilárd politikai helyzetnek, s a rubel árfolyamának gyors stabilizálódásának – 11,1 százalékkal 215,6 millió euróra ugrott a forgalom.

 

Richter tények, és prognózis piaconként (változás, százalék, a piros csökkenést, a zöld növekedést jeent, * - prognózis)

Gondok adódtak ugyanakkor a FÁK régió többi államában, és visszaesést tapasztalt a Richter – főleg a devizahatás miatt – a régió több országában is. Ukrajnában – dollárban mérve – bő negyedével maradt el a forgalom az egy esztendővel korábbitól, s nem érte el a 44 milliót sem, míg a többi volt szovjet utódállamban 67,3 millió dollár értékben adtak el Richter-termékeket, ami 16,2 százalékos visszaesést jelent. Lengyelországban 15,4, Csehországban 13,4, Bulgáriában közel 4 százalékkal süllyedt az árbevétel, de visszaesést mértek a Balti Államokban is.

Csökkent a Richter forgalma a nyugat-európai országokban is, az EU-hoz 2004 előtt csatlakozott 15 tagállamban 59,5 millió eurós árbevételt értek el, bő tizedével kevesebbet, mint 2008-ban. Németországban 6,8, Franciaországban 26,6 százalékos esést realizáltak.

Enyhén emelkedett ugyanakkor a hazai forgalom, a 2009-ben elkönyvelt 30,46 milliárd forint 3,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál (igaz a forint gyengülése miatt euróban ez 7,2 százalékos visszaesést jelent. A vállalat gyorsjelentésében jelezte, magyarországi piaci részesedése jelenleg 5,5 százalékra rúg, s ezzel a cég a negyedik legnagyobb szereplő hazánkban.

Mit hoz 2010?

A sikeres 2009-es eredményeket azonban az idén nem valószínű, hogy meg tudja ismételni a Richter – jelezte Bogsch Erik. A vezérigazgató elmondta: a forgalom ugyan – euróban mérve – valószínűleg marad a tavalyi szinten, a tavaly majd duplájára ugró üzemi eredmény – s ennek megfelelően a 2009-ben 4 százalékponttal emelkedő üzemi eredményhányad is – csökkenhet a folyó üzleti évben.

 Richter-vezér jelezte: a forgalom számottevő csökkenésére kizárólag az Egyesült Államokban lehet számítani, ahol azonban a magas bázis miatt 25 százalékkal is csökkenhetnek a Richter bevételei.  Itthon forintban, Romániában lejben várnak 0 és 5 százalék közötti növekedést a társaságnál, míg Lengyelországban zlotyban, Ukrajnában pedig dollárban 10 százalékos növekedést prognosztizálnak. Oroszországban és a 2004 óta csatlakozott országokban (Magyarország, Lengyelország és Románia nélkül, euróban) 5 százalékkal nőhet a Richter forgalma, az EU 15-ben azonban stagnálás valószínűsíthető.

Bogsch Erik jelezte: az idén 2009-hez képest több eredménycsökkentő tétel is hatással lehet a vállalat nyereségére. Minden bizonnyal a tavalyinál jóval kisebb összeg folyik majd be a Teva-Barr-ral kötött profitmegosztási szerződésből (emiatt eshet jelentősen az amerikai forgalom) és valószínűleg K+F-re is többet költ majd a társaság. Mindez azt eredményezheti, hogy a cég üzemi és adózott nyeresége is eshet.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Hatalmas bukó a NeoFM: A Sláger bevételének tizedét hozza az új rádió

Komoly szerepet játszott a Neo FM abban, hogy az Econet utolsó negyedéves nyeresége veszteségbe fordult. A rádió bevétele alig több mint tizede a Slágerének. tovább >>

A következő évtized üzlete: a magyar cégek is beszállnak a biotechnológiába

A Richter után az Egis is fantáziát lát a biotechnológiai fejlesztésekben, amelyek mindkét gyógyszergyártó teljesítményét és részvényeinek árfolyamát meghatározhatják a következő évtizedben. A témával az eheti HVG is foglalkozik. tovább >>

Több mint 60 milliárdot veszthetett a Mol

A négy jelentős profitot termelő magyar tőzsdei társaság az idei harmadik negyedévben összesen 143 milliárd forintos nettó profitot hozhatott össze, azaz több mint 30 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A visszaesés elsősorban a Mol tavalyi egyszeri tételeinek áthúzódó hatásából ered, de sokaknak rosszat tett a gyenge dollár is. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.371.4620.909124.13
 
USD - 1.0670.66490.625
 
CHF0.684 - 0.62284.918
 
GBP1.5071.608 - 136.545
 
JPY0.0080.007 -
FXdirekt Bank»

NYERSANYAGOK

  Név Ár
 
 OLAJ 77.42 $
 
 ARANY 1058 $
 
 EZÜST 16 $
 
 PLATINUM 1450.2 $
 
 PALLADIUM 386.85 $
FXdirekt Bank»