Elfelejtette a jelszavát?




 
 

A tavalyi második félévben kibontakozó tendenciák általánossá váltak, a dunántúli régiókban határozottan csökken a bedőlt cégek száma, a Közép-Magyarország régióban és az ország keleti felében pedig növekszik. Üdítő kivétel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, amelyen mintha átrobogott volna a válság.


A Dunántúlon csökken, Közép- és Kelet-Magyarországon viszont továbbra is nő a bajba jutott cégek száma – áll az Opten Kft. jelentésében. A társaság adatai szerint a válság kisebb-nagyobb mértékben minden régiót megérintett tavaly, ám az év második felében egyes térségekben már lassult és megállt a növekedés üteme, mára pedig egyértelmű csökkenés tapasztalható. Ahogyan eddig, úgy most is a legjobb a helyzet a Dél-Dunántúlon, ahol a január–februári időszakban összesen 24 százalékkal kevesebb cég ellen indult felszámolási eljárás, mint egy évvel korábban. A térség eddig is a válság által legkevésbé sújtott régiója volt az országnak: itt kizárólag 2008 végén és 2009 legelején mutattak érdemi növekedést az adatok, tavaly februártól stabilizálódott, majd csökkenésnek indult a bedőlések száma.

A jelenlegi másik nagy nyertes a Közép-Dunántúl régió, ahol az év első két hónapjában 16 százalékkal kevesebb céggel szemben indítottak felszámolást a hitelezők, mint egy évvel korábban. A Közép-Dunántúl régió „válságkarrierje” azonban eltér déli szomszédjáétól, mert itt 2009 elején még nagy erőkkel támadott a válság. Tavaly az első félévében a bedőlt cégek száma több mint 50 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, azóta viszont nagyot fordult a világ.

Forrás: Opten Kft.

A dunántúli régiók sorából némiképp kilóg Nyugat-Magyarország, ahol lényegesen szerényebb mértékben ugyan, de szintén csökken a bajba jutott cégek száma. A régió két szomszédjához hasonlóan akár jól is szerepelhetne, ám Vas megyében 2006 óta lassan, de biztosan emelkedik a felszámolási hányad, azaz a bedőlt cégek aránya a működő cégekhez képest. Tavaly a ráta 1,8 százalékról 2,2 százalékra romlott, holott 2006-ban egy százalék alatt maradt.

Közép-Magyarországon és a fővárosban van Magyarországon messze a legtöbb vállalkozás bejegyezve, és itt még tart a növekedés. Az év első két hónapjában a régióban 24 százalékkal több céget számoltak föl, mint egy évvel korábban, vagyis a térség vízválasztó az ország két fele között. Az Észak-Magyarország régió mutatja ma a legerősebb válságtünetet, itt az első két havi növekedés üteme 43 százalék, míg a Dél-Alföld régióban „csupán” 29 százalék.Magyarország keleti részén kilóg a sorból az Észak-Alföld régió. Ennek egyetlen oka van: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csoda. Jász-Nagykun-Szolnok megyében ugyanis 77 százalékkal, Hajdú-Biharban pedig 25 százalékkal több céggel szemben indult felszámolási eljárás, mint egy évvel korábban, ám Szabolcs mindezt 65 százalékos csökkenéssel kompenzálni tudta. Sőt az ottani visszaesés révén a régió egészében 25 százalékos csökkenést mutatott az első két havi adat.

Mindez azért lehetséges, mert Szabolcs-Szatmár-Beregben korábban messze a legtöbb cég jutott bajba a három megye közül. A megyében 2008-ban és 2009-ben rendkívül magas, 8,7 százalék volt a felszámolási hányad, s ez egyedülálló Magyarországon. Összehasonlításul: a második legrosszabb helyzetben levő Nógrád megyében csak tavaly emelkedett 5 százalék fölé a mutató, 2008-ban még 4 százalék alatt maradt. „Nem tudjuk, pontosan mi zajlik a keleti végeken. Elképzelhető, hogy egy korábban virágzó ágazat agóniája ért véget, de az sem kizárt, hogy cégtemetők működtek a térségben, és ez az »iparág« valamiért máshová helyezte át a székhelyét” – mondja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Ásványvíz: Ne csak igya, nyerjen is rajta

Átalakulóban van a világ italpiaca: a fogyasztók évről évre az egészségesebb termékeket keresik, ami alapvetően az ásványvízgyártóknak kedvez, így érdemes lehet ezekbe a cégekbe fektetni - írja elemzésébn az Equilor Befektetési Zrt. tovább >>

Rekordszámú bedőlés - Osztódással szaporodnak az vendéglátóipari cégek

A szálláshelyszolgáltatók és vendéglátóipari cégek felszámolásának rekordját hozta az év első fele. Ennek ellenére háromszor annyi vállalkozás alakul, mint amennyit felszámolnak vagy amennyit idén töröltek - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. tovább >>

Ha egyesül az OMV és a Mol, elszáll a benzinár?

Az utóbbi hetetkben különböző geopolitikai tényezők miatt újabb csúcsokra érkezett az olaj árfolyama - már ez is jelentősen megdobhatja a hazai üzemanyagárakat, de emellett más tényezők is szerepet játszanak - ilyen például a finomítói margin. Egyesek szerint az árrés az OMV és a Mol esetleges egyesülése esetén bővülne a verseny csökkenése miatt, ez pedig könnyen az üzemanyagok 15 százalékos drágulásához vezetne. Mások azonban úgy vélik, hogy ilyen veszély nincs. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3081.360.836112.97
 
USD - 1.040.6486.425
 
CHF0.735 - 0.61583.075
 
GBP1.5631.626 - 135.09
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »