Elfelejtette a jelszavát?




 
 

A vártnál 70 százalékkal magasabb profitról számolt be a Volkswagen, amely Kínában különösen jól teljesített az első félévben.


Igen kedvező számokat közölt csütörtöki második negyedéves gyorsjelentésében a legnagyobb európai autógyártónak számító Volkswagen. A német társaság adózott nyeresége az április és június közötti három hónapban 1,25 milliárd euró volt, több mint négyszerese a 2009 hasonló időszakában realizált profitnak, s jó 70 százalékkal több a Bloomberg elemzői konszenzusánál. A vállalat árbevétele 22 százalékkal 33,2 milliárd euróra emelkedett.

A második negyedéves számok a féléves adatokat is megdobták: az első hat hónapban elért 1,86 milliárdos eredmény közel négyszerese a tavalyinak, míg az árbevétel bő ötödével 61,8 milliárdra nőtt. Az értékesítés megugrását több más autógyártóhoz hasonlóan jórészt a kínai kereslet szárnyalása okozta: a világ legnagyobb autópiacán az egy évvel korábbinál 46 százalékkal több, 950,27 ezer autót értékesített a német gyártó az első hat hónapban. Világszerte egyébként 16 százalékkal bővültek az eladások január és június között, s a cég vezetése jelezte: a tavalyi 6,29 millió gépkocsinál jóval többet értékesíthetnek az idén.

A piacnak tetszettek a Volkswagen számai, a gyorsjelentést követően a részvényárfolyam megugrott, s jelenleg már 1,8 százalékkal forognak a papírok a tegnapi záróár felett, miközben a DAX bő fél százalékkal erősödik.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   



KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.2881.3120.834108.861
 
USD - 1.0190.64784.447
 
CHF0.762 - 0.63682.965
 
GBP1.5451.573 - 130.454
 
JPY0.0090.008 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Klímaváltozás 1309.59 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap30.29 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap38.86 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)31.62 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus11.47 %
 
Kiegyens. Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott14.04 %
 
Növekedési Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési15.82 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »