A Malév nélkül elvágtuk magunkat a régiótól

ecoline.hu
3899 1

A Malév bukása után felszabadult népszerű, utasokkal telített fő útvonalakat ugyan pillanatok alatt elkapkodták a rivális fapados társaságok. A légitársáság által korábban berepült szárnyvonalakért azonban sem ők, sem a Malév bukása után budapesti szolgáltatásaik élénkítését jelző más társaságok nem jelentkeztek. A Malév által korábban célba vette moldovai, albán, bosnyák, koszovói, montenegrói fővárosba egyetlen társaság sem akar gépeket indítani - panaszkodtak a Financial Timesnak az OTP, a Mol és a Magyar Telekom régiós érdekeltségekkel is rendelkező vezetői.

A Budapest Airport szóvivője az FT beyondbrics blogjának nyilatkozva közölte: a Malév leállásával nehezebb lesz fenntartani Budapest régiós szerepét, sőt a magyar nagyvállalatok térségi leányaival való összeköttetés is bonyolultabbá válik. Számítása szerint 20-25 a Malév által korábban repült útvonal betöltésére egyáltalán nem lát esély. Az FT-nek nyilatkozó cégvezetők szerint ezzel Budapest vonzereje is lecsökken, hiszen eddig az is hozzájárult régiós központi szerepéhez, hogy a Malév révén biztosítani tudta az átjárást a térség országai közt.

hirdetés

A Wizz Air vezére többször is megerősítette, hogy bár a társaság a Malév kiesésével az idén várhatóan duplájára növeli majd forgalmát, esze ágában sincs betölteni a nemzeti légitársaság szerepét. Az alacsony forgalmú, kisebb repülőket kívánó útvonalakat egyetlen társaság nem repüli be, s bár a bukaresti és szófiai célpontokat most már a fapadosok is megcélozzák, a cégvezetők nem szívesen adják fel a megszokott minőséget. A balkáni célállomások mellett várhatóan senki nem veszi át a Malév által korábban vitt észak-afrikai és közel-keleti állomások kiszolgálását sem.

 

Hozzászólások (1)

kkata

T. Szerző! A leányzó fekvése majdnem jó, de azért nem az igazi!
Komolyra fordítva: Amennyiben csak fapados járattal érhető el valamelyik állomás, a magyar vezető is azzal utazik. Magyarán: Ne fordítva ültessük fel a lóra!: "... a cégvezetők nem szívesen adják fel a megszokott minőséget. ..." kezdetű mondokákat a szoc. idején még valahogy el lehetett sütni, ma már nem!

Új hozzászólás



hirdetés

PIACOK MOST

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X