Ezer éve be kellett volna zárni a Malévot

ecoline.hu
6866 8

Miután évről évre horror összegeket emésztett fel az adófizetők pénzéből, régen be kellett volna zárni a Malévot - szól a kézenfekvő érvelés. Az is tény, hogy ekkora flottával a nemzetközi tapasztalatok alapján legjobb esetben egy kis regionális légitársaságot lehetne profitábilisan működtetni, kisebb gépekkel. De miért is nem eresztették el hamarabb a mindenkori kormányok a Malévot, hiszen elég egyértelmű volt, hogy épeszű befektetőre nem lehet rásózni? Az elmúlt években nagyjából 3 év hangzott el ezekkel kapcsolatban.

Szoktak hivatkozni holmi nemzetgazdasági szempontokra, aztán arra, hogy áttételesen milyen sok embernek és vállalkozásnak ad munkát, s végül itt volt az elmúlt években az a bizonyos reptérprivatizációs klauzula, mely szerint az államnak hatalmas kártérítést kellene fizetni a Budapest Airportnak, ha bedőlne a Malév és kiesne a személyforgalom közel fele.

hirdetés

Nos, az utóbbiról egy büdös szót se hallani a dőlés óta, lehet, hogy a háttérben megy a tuszkolódás, de nagy csend van. Ezért tehát lehet, hogy kár volt várni. A munkahelyduma sem áll túl erős lábakon. Amíg adófizetői pénzből tartunk el többezer felesleges munkatársat és kisvállalkozást, addig az nem túl hatékony. Ráadásul lehetett tudni, hogy lesznek cégek, melyek bázist hoznak ide a Malév helyett, kapásból felszívva a munkaerő egy részét. Hogy ezek fapadosok és több munkáért kevesebbet fizetnek? Nagyon helyes.

Marad a nemzetgazdasági szempont. Túllépve a nemzeti érzelmeken, a magyarul beszélő légiutaskísérőn, meg a magyar zászlón a gép farkán, itt nemzetgazdaságilag fontos útvonalakra hivatkozott még a fejlesztési minisztérium fehér könyve is. Nézzük az útvonalakat. Az ezek változásait követő anna.aero cikke 27 útvonalat azonosít, melyen nem konkurált senkivel a Malév. Ebbe néhány hiba csúszott (például Göteborg, régóta jár a Wizz), illetve el is avult, mert már pénteken többre közülük bejelentkeztek a konkurensek (például Hamburgra a Lufthansa, Szalonikire a Ryanair), lássuk, mi marad.

Tirana, Szarajevó, Szófia, Várna, Split, Zágráb, Larnaca, Athén, Amman, Pristina, Bejrút, Tripoli, Szkopje, Tivat, Kolozsvár, Szentpétervár, Belgrád, Damaszkusz, Odessza. Ha levesszük a repülésnek mindig is konkurenciát jelentő, autóval 5 órán belül elérhető útvonalakat, marad 16 célállomás. A Balkánra lényegében egy szűk üzletmeberi kör utazgatott, illetve ottani üzletemberek repültek budapesti átszállással Malévval. Ebben valahogy nem látjuk a nemzetgazdasági érdeket. A közel-keleti útvonalaknál várható, hogy belépjenek helyettesek, az orosz és ukrán útvonalakat pedig már vinné is a Wizz, ha engedélyt kapna rá.

Szegény Malév után szinte semmi se marad, s nem valószínű, hogy a túlfizetett nosztalgiázó ex-dolgozókon és a Balkánra gyakran utazó üzletembereken kívül sok mindenkinek hiányozni fog. Érdemes elfelejteni a friss politikai ígéreteket az újjászervezésről, mire a politikusok felfogják, hogy lehetett volna azt megcsinálni (voltak erre nemzetközi tapasztalatok, tervek is már két éve), a piac be is töltötte a piaci réseket. Ami pedig marad, az csak veszteségesen lenne üzemeltethető, a kutyának se fog kelleni.

Hozzászólások (8) , melyek közül a legfrissebbek:

Kluk Ibolya

Már a második cikk erről az oldalról, ami finoman szólva is minősíthetetlen. Hajlok rá, ugyan az az "értelmi" szerző! Felszínes és roppant irigy! Ha már belevág egy cikk írásába, nem kellene előtte kutató munkát végezni? Utána nézni dolgoknak, információkat gyűjteni? El lehetne pl gondolkodni azon, az Audi, Hankook beruházás mennyibe került a magyar adófizetőknek? Mennyivel támogatta őket a magyar állam? Ezek után felvetődik a kérdés, miért épp egy magyar vállalattól sajnálta, ami nemcsak annak a 2 600 embernek adott munkát hanem rengeteg hozzá kapcsolódó, rá épülő vállalkozásnak is! Meg lehetett volna ezt tenni úgy, hogy ne tudjon belekötni az EU, más országokban is csinálják. Csak ahhoz legalább annyi akarat és ész szükségeltetett volna, mint egy korrekt cikk megírásához!
Az amerikai és ilyen-olyan érdekeltségű fapadosok röhögnek közben a markukba hogy ilyen könnyen jutottak piachoz! Azt is ki lehetne számolni, mennyibe fog az kerülni, ha mégis észhez térnek a "tisztelt" törvényhozók és létrehoznak egy új Nemzeti Légitársaságot! Szóval lehetne erről a témáról hosszan, korrektül és értelmesen is írni, nem mondom hogy könnyű, de lehet, ahhoz merné a nevét adni!
Csak azt kívánom, repüljön majd egyszer egy olyan szakmai felkészültségű pilótával, amilyen újságíró maga!

Nick Trikó

Leülhetsz Fiam! Egyes!

Tudod, kedves sokadik, elképesztő felszínességgel firkáló HVG-s névtelen, erre szoktam mondani: - Nem kívánom neked, hogy olyan trehány dolgozók által üzemeltetett repülőgépre kelljen ülnöd, mint amilyen munkamorállal te "dolgozol" a kollégáiddal egyetemben...

Kéne kicsit tanulmányoznod az egész légipart, a Malév és az állam mint "jó gazda" összefüggéseit pár évtizedre visszamenően, mielőtt az ott dolgozókat sértegeted.

Tanulhatnál a közvetlen járatok és az átszállók üzleti vonatkozásairól, a Malév ebben való részvételéről, nem ártana, ha tisztában lennél a fizetésekkel sem, mielőtt ekkorákat mondasz, és még sorolhatnám. De titeket sosem von felelősségre senki azért amit műveltek, tehát jól van ez így is, szegény elnyomott cenzúrázott sajtó. Arra nem gondoltatok még, hogy a sajtószabadság esetleg párosulhatna legalább minimálisan minőségi munkával is? Mert ha nem, akkor bizony semmilyen jogod nincs túlfizetésről beszélni még akkor sem, ha tényleg bárki túl lett pénzelve a tulajdonost leszámítva.

Rendes helyeken a rendes munkáért jár pénz. Nálunk azért is, amit az ilyen lecsúszott sajtó művel... Halkan jegyzem meg: a Malév helyzetében a sajtó igen gyakran játszott negatív szerepet. Nem utolsó sorban most is. Tisztelet annak a pár kivételnek, ahol valóban képzett, gazdasághoz is értő emberek írtak riogatás és károgás nélkül.

Pótlás? Bővít pár zászlós (már ha tudod mi az). Ennek ellenére maga a repülőtér is csak 50% ra teszi a jövő évben visszapótolható bevételt. Az meg, hogy jön a Malév helyére pár fapados, az egyrészt most szájkarate (Ryan), a valóság sokkal szűkebb lesz. A minőség pedig számottevően rontani fogja a minőségi turizmus bevételeit. (Financial Times minapi cikke esetleg mond valamit arról, hogy mit jelent átszállásokkal vagy fapaddal utaztatni )

Ugyanakkor a Balkán és főleg a Közel-keleti desztinációk egyáltalán nem néhány üzletember úticéljai voltak, hanem tömegesen hozták az átszállókat. De sebaj... nem kell ezt értened. Azt, meg hogy hogy ki van feleslegesen eltartva a tisztességes kétkezi dolgozók, vagy a média.... Na erről viszont nyithatnánk egy külön oldalt....

Az "adóforintból tartjuk el" maszlag pedig egy sztenderd blöff. Többszáz alvállalkozó adózott abból az évi kb 100 milliárdból, amit a Malév elköltött. A MOL sem fog tapsikolni. A legutóbbi tőkeemelés kb. a saját adótartozások visszafizetésére ment be a kasszába. Hogy mennyibe kerül MOST a Malév az adófizetőknek és a társvállalkozásoknak, turizmusnak, na azt talán megérted, ha valaki eléd fogja tenni a mérleget. A legóvatosabb (nem fidesz) becslések alapján is kb 5-8 évig ingyen fuvarozhatna a cég a pénzből. Ha pedig a tulajdonos állam nem tudja, vagy nem fogja kielégíteni a szerzőséses partnereket, akkor ők is buknak egy szépet.

Javaslok pár interjút szállodaszövetséggel, konferencia helyszínekkel, munkaügyi központokkal...stb. Jó okulást és elnézést hogy hoztam egy pár kattintást az oldalra. Nem volt szándékos, nem teszem többé, de ez a stílus, amit megengedsz magadnak, most leverte a biztit...

Egy a legócskább bulvár nem merészkedik ilyen mélyre....

széles tamás

Túlfizetett ex-dolgozók?
Kire tetszik gondolni? Jó lenne, ha nem általánosságokban tetszene beszélni!
Igen, valóban voltak a MALÉV alkalmazásában olyan munkavállalók, akik a Lurdi házban dolgozva(?) többet kerestek mint a hajózó személyzet tagjai. Azonban ne tessék tőlünk irigyelni a jövedelmünket. A pilóták, a légiutaskísérők változó munkarendben a hét minden napján BITONSÁGOSAN üzemeltették a gépeket. Egyik nap hajnali háromkor kel, és megy dolgozni, egy másik nap nem sokkal éjfél előtt indul a közel-keletre. Egy harmadik napon késő délután elrepül, mondjuk Dublinba, majd néhány órás ottalvást követően másnap hazarepül.
Teszi ezt minden nap úgy, hogy munkája során a selejt nem megengedett.
Vannak szakmák, ahol százalékos mértékben határozzák mes a selejt mértékét. Ha a pék néhány zsömlét megéget, vagy leejt a földre, "az még belefér". Ha egy esztergályos száz tengelynél egyszer a méret alá megy az 1%-os selejt.
Ön szerint mi az elfogadható selejt arány egy pilótánál? Ha száz leszállásból 99 szer jól csinálom, és megtapsolnak, akkor "csak" 1% a selejt. Ön szerint elfogadható?

Roland Szűcs

Ha már a nevét nem is adja az tisztelt újságíró, legalább nézzen utánna dolgoknak mielőtt közzétesz egy ilyen cikket.

Enyedi Rita

Ha a cikkíró ezért a vacakért öt forintot is fölvett, csúnyán túl van fizetve, és ez nagyon nem helyes. Kár, hogy a HVG ehhez a nevét adja, ez a színvonal fapadosnak is kevés...

Ágnes

Tisztelt Újságíró hölgy/úr! Sajnos a nevét nem adta ehhez a felszínes információkon alapuló, nyilvánvalóan kárörömmel és rosszindulattal összetákolt cikkéhez, úgyhogy nem tudom miként szólítsam. Ahogy szívem szerint szólítanám, azt a jó neveltetésem tiltja. Valamit írni kellett, mert ütötte a fejét a szerkesztő? Értem én, na de miért pont ilyen szennyet! Őszintén sajnálom azokat a tiszteletre méltó, szakmájukat komolyan vevő becsületes újságírókat, akiket az önhöz hasonlatos gyalázatos firkászokkal egy kalap alá vesz az olvasó. Könyörgöm, legalább azért, hogy még képes legyen a későbbiekben is tükörbe nézni, próbáljon meg a jövőben több szakmaisággal, és kevesebb rosszindulattal hozzálátni a cikkíráshoz. Talán némi empátia sem ártana azokkal az emberekkel és családjukkal szemben akik most utcára kerülnek és bizonytalan jövő elé néznek. Bár engem a két évvel ezelőtti Abramovics féle leépítésnél rúgtak ki, tehát csak az akkori fizetésekről tudok beszélni, nem tartom túlzottnak a 28 év maléves múlt, 21 év repülés, napi 12 óra munka, ha esik ha fúj, éjjel-nappal vasár-és ünnepnapokon helytállás, egészségkárosító körülmények közötti munkavégzésért, vezető légiutaskísérőként a havi 200 ezer körüli fizetést. Mennyit is keres ön azzal, hogy marhaságokat írogat egy fűtött helyiségben a számítógépe előtt üldögélve!?
Tisztelettel egy volt, de szívében élete végéig maléves légiutskísérő.

Garp

Mondták már a cikk szerzőjének, h a fekáliával dobálódzás nem újságírói munka?
Ellenben az, hogy utána járjon, hogy kik és miért tették tönkre a Malévot az szakmai munka lenne...
Egyetlen egy kérdésre h megkeresi a választ, nyert ügye van: miért nem volt rendes managementje a Malévnak az elmúlt 25 évben, amelyik gazdaságosan működtette volna?
Ahelyett h ilyeneket hány ki magából....

Új hozzászólás



hirdetés

PIACOK MOST

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X