Veres János is mossa kezeit
Amíg ő volt a pénzügyi tárca vezetője, a Malév nem ment csődbe, a cég működőképességét, ha nehezen is, de az Európai Unió elvárásaival összhangban, sokféle intézkedéssel fenntartották - közölte Veres János az MTI-vel az elszámoltatási kormánybiztos sajtótájékoztatóján elhangzott vádakra.
Budai Gyula szerint elképzelhetetlen az, hogy Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon volt kormányfők, illetve Veres János ex-pénzügyminiszter ne tudott volna arról, hogy a Budapest Airporttal kapcsolatos szerződések alapján közel 1.000 milliárd forint terheli az államot, ha a Malév csődbe megy.
Általam nem ismert szerződéses részletre hivatkozik Budai Gyula, szövegkörnyezetből kiragadva, ami azt igazolja, hogy szerződés van, és nincs titkos záradék - mondta Veres János, aki azt tartja elképzelhetetlennek, hogy hogyan lehet ilyen felelőtlen egy kormány; ha ezt a kabinet tudta, amit most Budai Gyula nyilatkozik, akkor mégis miért vitték csődbe a Malévet - tette hozzá.
Veres János szerint Budai Gyuláék a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodás mintapéldáját mutatták be azzal, hogy "csődbe vitték a magyar nemzeti légitársaságot", miközben tudták, hogy mekkora teher fogja az államot sújtani a Budapest Airport-szerződés kapcsán. A volt pénzügyminiszter úgy fogalmazott: Budai Gyula ezzel a nyilatkozatával éppen a külföldi befektetők érdekeit szolgálja, hiszen ezzel a német tulajdonost, a Hochtiefet felszólítja arra: "ekkora összegért menjen a pénztárhoz".

Hozzászólások (3)
csődbe vittük a magyar nemzeti légitársaságot, nyilatkozta
Veres János..Kálmán Tamás:"De hiszen ez bűncselekmény,és akkor feljelentést kell tenni" ...épp ez akarják elkerülni ,érzik hogy szorul a hurok!
" a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodás" milyen fenkölt beismerés..
veres jános elvtársnak és a komcsi bandájának :
Adjátok vissza az ellopott milliárdokat,s máris újraíndulhat a Malév !
Elvileg egy pénzügyileg képzett ember minimum 5-10 évre előre lát (pl. a bankárok a hiteleik futamidejére), de a pénzügyminisztereink, sajnos, nem.
" a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodás" nyilatkozta Veres János.De hiszen ez bűncselekmény,és akkor feljelentést kell tenni,nem nyilatkozgatni.Hozzá kell tenni a bizonyítékot,és elindítani az eljárást.