Az áprilisi deficit jóval alacsonyabb lett az előzetesen prognosztizáltnál, jelenleg a teljes éves hiánycél 72,5 százalékánál tartunk. részletek»
Május végéig a tervezett éves hiány bő 80 százalékánál tarthatunk, de a kormány szerint továbbra is tartható a hiánycél. részletek»
Ha a Fidesz fenntartja a fiskális szigort, elérhető a hiánycél a pénzügyminiszter szerint. részletek»
A hírek szerint Dubai 5 milliárd dollárral segíti meg az ország fizetési nehézségekkel küzdő befektetési vállalatát, a Dubai Worldöt. részletek»
Lapértesülések szerint a német pénzügyminisztériumban már kovácsolják egy 20-25 milliárd eurós görög mentőcsomag terveit. Papandreu miniszterelnök szerint országának március közepéig nem kell újabb hitelt felvennie, az elemzők úgy vélik: április-májusban már legalább 20 milliárd euróra szükség lesz. részletek»
A Moody’s Investors Service előrejelzése szerint komoly finanszírozási csapdába kerülhetnek a brit bankszektor tagjai az elkövetkező években. részletek»
A részvénypiacok az év első napjaiban tapasztalt kedvező indulást követően a hónap hátralévő részében jelentős korrekciót szenvedtek. Ezt elsősorban a kínai kormánynak a hitelállomány növekedésének visszafogásáról szóló bejelentése okozta, amely révén egyrészt a gazdaság túlfűtését, másrészt az esetleges spekulációs buborékok kialakulását akarják elkerülni - áll a Raiffeisen Capital Management havi elemzésében. részletek»
A lengyelek után a szlovákok is javítottak az idei GDP prognózison. Most 2,8 százalékos növekedést várnak 2010-re. részletek»
Immár 3,3 százalékos a munkanélküliség Norvégiában, ilyen 4 éve nem fordult elő. Dániában 4,3 százalékos rátát mértek. részletek»
Novemberben a gazdaság egyes területein - nagyrészt a bázishatás következtében - a visszaesés mértéke a korábbiaknál kisebb volt - derül ki a KSH összeállításából. részletek»
Decemberben – 15 hónap után először – év/év alapon is bővült a japán export. részletek»
A vártnál jóval nagyobb veszteséggel zárta a negyedik negyedévet a Bank of America. részletek»
A pénzügyi tárca és a jegybank jelentése szerint Szlovákia csak a válság után profitálhat majd igazán eurózónai tagságából. részletek»
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság Szlovákiában az úgynevezett szociális vállalatok EU-s támogatása miatt. részletek»
Az Államadósság Kezelő Központ szerdán délután arról tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy kötvénypiaci road-show megszervezésére kérte fel a Citigroupot illetve a Deutsche Bankot. részletek»
Magyar makroadat nem várható, az európai kínálatból a 2009-es német GDP-, illetve költségvetési adat emelhető ki. Az utóbbi mutató alakulásáról az USA pénzügyminisztériuma is tájékoztat. Az Eurostat közzéteszi a közös pénzt használó blokk ipari termelésének novemberi alakulásáról szóló jelentést, Csehországból pedig befut egy – szintén novemberi – kiskereskedelmi forgalmi adat. részletek»
Az évfordulót követően sem állt meg a dinár gyengülése. Az euró/dinár árfolyam soha nem látott magasságokban jár, a kormány és a jegybank pedig egymásra mutogat. részletek»
Akár 7 százalékos is lehetett Csehországban a költségvetési hiány 2009-ben, jövőre azonban már alacsonyabb lehet a deficit. részletek»
A BUX szárnyalt, s csúcsközelbe emelkedett, a forint erősödött, közelítve az elmúlt hónapokban áttörhetetlennek tűnő 265-ös támaszt. Amerikában és Európában is a vártnál jobb beszerzési menedzserindexnek örülhettünk. A gyógyszeriparban újabb megaakvizíciót jelentettek be, Szlovákiában a nem fizető hitelek aránya nő, a lengyeleknél pedig az infláció. Az olaj másfél hónapja nem látott szintre drágult. Exkluzív dolgozatunkban a világ tőzsdéinek 2009-es teljesítményéről olvashat. részletek»
A novemberi 3,3 százalékról 3,6 százalékra emelkedett az éves infláció Lengyelországban a pénzügyminisztérium becslése szerint. részletek»
| 1 / 3 | ![]() |
KERESZTÁRFOLYAMOK
| EUR | USD | CHF | GBP | JPY | |
| EUR | - | 1.271 | 1.282 | 0.822 | 106.523 |
| USD | - | 1.009 | 0.647 | 83.779 | |
| CHF | 0.78 | - | 0.642 | 83.08 | |
| GBP | 1.545 | 1.559 | - | 129.491 | |
| JPY | 0.009 | 0.008 | - | ||
| FXdirekt Bank» | |||||
BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE
|
MTelekom |
|||
| Összes részvény » | ||||
Befektetési alapok - Legjobb hozamok
| Időszak | Befektetési Alap | Hozam (%) |
|---|---|---|
| 3H | OTP Klímaváltozás 130 | 12.46 % |
| 6H | Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap | 25.94 % |
| 1E | OTP Supra Származtatott Kötvény Alap | 39.53 % |
| MoneyMoon | Összes befektetési alap » | |
Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok
| Időszak | Eszközalap | Hozam (%) |
|---|---|---|
| 3H | UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft) | 25.6 % |
| 6H | AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF) | 33.11 % |
| 1E | AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF) | 77.36 % |
| MoneyMoon | Összes unit linked eszközalap » | |
Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok
| Típus | Magánnyugdíjpénztár | Hozam - éves (%) |
|---|---|---|
| Klasszikus | Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus | 11.47 % |
| Kiegyens. | Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 14.04 % |
| Növekedési | Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 15.82 % |
| MoneyMoon | Összes nyugdíjpénztár » | |
Címkefelhő