Elfelejtette a jelszavát?


Cimke :

UBS


Kilőtt a svájci óriásbank

Szárnyalni kezdtek a UBS részvények Zürichben, miután a várt nyereség majd duplájáról adott számot a legnagyobb svájci bank kedden. részletek»


Már készül a mentőcsomag? 20-25 milliárd eurós hitellel segítené az EU Görögországot

Lapértesülések szerint a német pénzügyminisztériumban már kovácsolják egy 20-25 milliárd eurós görög mentőcsomag terveit. Papandreu miniszterelnök szerint országának március közepéig nem kell újabb hitelt felvennie, az elemzők úgy vélik: április-májusban már legalább 20 milliárd euróra szükség lesz. részletek»


Mi történt február 19-én, pénteken?

A forint erősödött, a BUX hiába kapaszkodott egyenletesen felfelé egész nap, a szörnyű zárószakasz eredményeként gyengült pénteken. A Fed meglepte a piacokat, az amerikai kamatemelés ismételt megszellőztetése erősítette a dollárt, de lejtőre küldte a tőzsdéket. Európából a vártnál kedvezőbb hangulatindexek, Amerikából a konszenzusnál alacsonyabb inflációs adat jött. A Carrefour nyeresége zuhant, a Nestlé viszont kellemes meglepetést okozott. Exkluzív dolgozatunkból megtudhatja, hogy miért lehet hazánk a következő euróbevezető. részletek»


Íme két jó hír a Mol-részvényeseknek

A Credit Suisse 20 725 forintra emelte Mol-célárát, miközben a UBS vételi minősítést adott a papírra. részletek»


Mi történt február 9-én, kedden?

A BUX emelkedett, a forint erősödött. A várakozásokat meghaladó negyedik negyedéves eredményekről számolt be kedd hajnalban a Richter. A külkereskedelmi mérleg decemberben 375 millió eurós aktívumot mutatott, szemben a 271 milliós elemzői várakozásokkal. Az MNB hazai kibocsátású forint jelzáloglevelek vásárlásába kezd. Minden idők legmagasabb shortállománya épült ki az euró ellen február elejére. Alacsony marad az infláció Németországban, az USA-ban javult a kkv-k hangulata. A Coca-Cola eredményeit üdvözölte a piac, nyereséget termelt az UBS, Romániában terjeszkedik a Lidl. Exkluzív dolgozatunk az ukrán elnökválasztás utáni helyzettel foglalkozik. részletek»


Nyereség már van, de a tőkekivonás még tart az UBS-nél

Több vastagon veszteséges negyedév után pozitív eredményről adott számot az UBS, a vagyonvesztésnek azonban eddig nem sikerült útját állni.... részletek»


Mire figyeljen február 9-én, kedden?

A KSH a külkereskedelmi termékforgalom decemberi előzetes adatait teszi közzé, Németországból és Csehországból az infláció januári alakulásáról kapunk tájékoztatást. Közzéteszi 2009. október-decemberi eredményeit a Richter, az UBS, a Coca-Cola és a Walt Disney. részletek»


Du(baj) – nem minden arany, ami fénylik

A múlt héten, az állami tulajdonban lévő Dubai World, (amely összesen mintegy 59 milliárd amerikai dollárnyi adóssággal rendelkezik) sokkolta a nemzetközi piacokat azzal, hogy hat hónapos fizetési halasztást kért, mikor megpendítette partnereinek, hogy követeléseik érvényesítésével legalább 2010. május 30-ig szíveskedjenek várni. Cserháti András, az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. szakembere a kialakult helyzetet elemzi. részletek»


Hétfő délelőtt: Európa mínuszban, a BUX (még) pluszban

Közel egy százalékos emelkedés a november 30-i kereskedés első másfél órájának mérlege a BÉT-en, a vezető részvények mindegyike drágult. részletek»


Csődközelben a Dubai World befektetési csoport

A Dubai World átalakításának keretében az állami holding két leányvállalata fizetési halasztást kért hitelezőitől. A váratlan lépésre idegesen reagáltak a befektetők, amely magasra lökte a Dubaihoz köthető társaságok csődvédelmére kötött biztosítások (CDS) árát. részletek»


Nagyon drágák lettek a részvények – Vagy mégsem?

Az elmúlt hónapok ralija 2000 júniusa óta nem látott magasságba emelte a feltörekvő piaci tőzsdék átlagos P/E (árfolyam/nyereség) rátáját. Elsőre gondolhatnánk hogy a részvények drágák, elemzők azonban megnyugtatóan nyilatkoztak a tőzsdék várható alakulásáról. részletek»


Hétéves rekord dőlt meg Párizsban, az állam nyugtatta meg a Commerzbank-befektetőket

A zöldek 18-0 arányban győztek a vörösök ellen augusztus 28-án Nyugat-Európában: a kontinens boldogabb felének valamennyi vezető indexe pluszban zárta a pénteki kereskedést. részletek»


Mert megérdemlik... Kilenc hónapja nem volt ilyen L’Oréal-menetelés

Közel tíz százalékkal emelkedett erősödött pénteken a L’Oréal, miután egyszerre három pénzintézet is javított a világ elsőszámú kozmetikaicikk-gyártójának részvényére vonatkozó ajánlásán. részletek»


Mi történt augusztus 25-én, kedden?

A forint háromhetes csúcsra erősödött az euróval szemben, a BUX tovább szárnyalt, az OTP átlépte az 5000 forintos "álomhatárt". A kiskereskedelmi forgalom júniusban 0,5 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest, az első félévben a hazánkba látogató külföldiek többet költöttek, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. Lengyelországban júliusban jelentősen nőtt a kiskereskedelmi forgalom, de emelkedett a munkanélküliség is. Kérdéses a szlovák roncsprémium sikere, a magyar építőipar esetében sem indokolt az optimizmus. A CIB és a Lindt & Sprüngli nyeresége elolvadt, a Burger Kingé viszont - meglepetésre - nőtt. Az USA lakáspiacáról a vártnál jobb hír érkezett. Az Ecoline exkluzív dolgozata a hétfői kamatdöntés visszhangjáról számol be. részletek»


Centikre a 20 000-től a BUX, 5119 az OTP

Folytatta a szárnyalást a BUX, amely két nap alatt közel 10 százalékot emelkedett. Az OTP átlépte az 5000 forintot - hol van már a tatárjárás? részletek»


UBS: 45 000 forintot is megér a Richter

A UBS 36 000 forintról 45 000 forintra emelte a Richter-részvényekre adott célárát, és vételi ajánlást fogalmazott meg. részletek»


Obama: a legrosszabb talán már mögöttünk van

A legrosszabb talán már mögöttünk van – kommentálta a pénteken közzétett payroll adatot Barack Obama. Az elnöki optimizmus talán nem alaptalan: a munkaügyi minisztérium jelentése után a világ tőzsdéit mintha ármaütés érte volna, a legkevésbé sem túlzás, ha 2009. augusztus 7-ét a „nagy payroll napként” könyveljük el a kalendáriumokban. részletek»


Vegyen a világ legolcsóbb bankjából!

A részvényárfolyamok tekintetében a Deutsche Bank a világ egyik legolcsóbb bankja, 8,7-es előretekintő P/E rátája mind abszolút értékben, mind relatív összehasonlításban alacsony. Gabler Gergely, az Erste Bank elemzője úgy véli: a részvény jelentős növekedési potenciállal rendelkezik. részletek»


Széttépték a bankokat - Az OTP sem rossz, de a pálmát a K&H-anya vitte

Két esős nap után nem mondtak csütörtököt augusztus 6-án a vezető európai tőzsdék: a 18 börze közül 15 a pozitív tartományban zárta a kereskedést. részletek»


Mi történt augusztus 4-én, kedden?

A forint a zlotyval gyengült, az euróárfolyam 265 fölé emelkedett, a BUX-ot a megállíthatatlan OTP sem tudta pluszba rántani. Eredményes három hónapról számolt be a Richter, a BMW profitja viszont 76 százalékkal csökkent a második negyedévben. A Toyota javította idei prognózisait, a PepsiCo közel nyolcmilliárd dollárt kínál két palackozó cégért. Az UBS veszteséget jelentette, a BNP Paribas kellemes meglepetést okozott. A román jegybank a forintéval azonos szintre, 8,5 százalékra csökkentette az irányadó kamatot, az eurózóna termelői árai 0,3 százalékkal emelkedtek júniusban. Ukrajna várhatóan még az idén eltörli a WTO által kifogásolt importvámokat. Az Ecoline exkluzív dolgozata a hazai gyorsjelentési szezon előtti várakozásokat foglalja össze. részletek»





KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.2711.2820.822106.44
 
USD - 1.0090.64783.749
 
CHF0.78 - 0.64283.053
 
GBP1.5451.559 - 129.439
 
JPY0.0090.008 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Klímaváltozás 13012.46 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap25.94 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap39.53 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)33.11 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus11.47 %
 
Kiegyens. Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott14.04 %
 
Növekedési Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési15.82 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »