Elfelejtette a jelszavát?


Cimke :

UniCredit


Az UniCredit Csoport részt vesz a WWF „Föld Órája” programban

A fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségéhez hűen az UniCredit március 27-én, szombaton néhány nagyobb európai épülete fényeinek kioltásával részt vesz a WWF „Föld Órája” elnevezésű, éghajlatváltozással kapcsolatos globális programjában. részletek»


Banki mesterképzés – ösztöndíj

Az UniCredit Csoport és szakmai partnerei kétféle mesterképzést kínálnak bankszektor iránt érdeklődő, nemzetközi karrierre vágyó fiataloknak. részletek»


''Nézzük meg az anyját…'' - Magyarországi nagybankok

Vegyes képet mutat a legnagyobb külföldi tulajdonú magyarországi bankok anyacégeinek 2009-es bizonyítványa. Míg az UniCredit eredményeit kitörő lelkesedéssel fogadta a piac, addig a Raiffeisen befektetőin az aggodalom uralkodott el. A KBC veszteséggel zárta a tavalyi évet, az Erste és az Intesa pedig még növelni is tudta adózott eredményét. részletek»


Szlovákia: Megéri Magyarországra jönni - No nem annyira, mint tavaly

Az egy évvel korábbiakhoz képest ugyan már kevésbé, ám még mindig megéri a szomszédos országokban vásárolnia a szlovákoknak - derül ki az UniCredit Bank elemzéséből. részletek»


BÉT: 6500 fölött az OTP, 20 000 forint a Mol

A múlt hét pénteki zárószinten kezdte a keddi kereskedést a BUX, ezt követően azonban folytatódott az elmúlt két hétre jellemző szárnyalás. részletek»


Brutálisan erősödik a svájci frank

Hiába a múlt heti jegybanki „intervenciós ígéret”, a svájci frank tovább erősödött az euróval szemben devizapiacon, sőt, a korábbi tempó még gyorsult is. részletek»


Tovább zuhanhat az euró? Vagy ezúttal tévednek a spekulánsok?

Az elmúlt két hónap az euró zuhanásáról szólt, amiért elsősorban a görög adósságválság, és az ezzel kapcsolatos befektetői aggodalmak voltak okolhatók. A spekulánsok már egyenesen az euró összeomlására fogadnak, miközben a görög hiánycsökkentő tervekről naponta jönnek újabb részletek. Vajon igazuk lesz a pénzügyi nagyágyúknak? Vagy fordul a trend az euró piacán? És mindez hogyan érinti a forintot? Dolgozatunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ. részletek»


Mire figyeljen március 9-én, kedden?

A KSH közzéteszi az ipari termelés januári alakulásáról szóló előzetes adatokat. Iparitermelés-adat Csehországból is érkezik, a kínálat fennmaradó része inflációs mutatókból áll: kiderül, hogyan változtak a fogyasztói árak februárban Svájcban és Csehországban. részletek»


Ledolgozta a reggeli hátrány felét a BUX

Eséssel kezdett a BUX csütörtökön, később azonban a hátrány felét sikerült ledolgozni. A nagybefektetők egyelőre kivárnak. részletek»


Mire figyeljen február 18-án, csütörtökön?

Az amerikai makroadatok mellett néhány gyorsjelentésre. A világ legnagyobb gazdaságából a termelői árak januári alakulásáról kapunk képet, kiderül, hányan folyamodtak első ízben munkanélküli segélyért a február 13-án zárult héten, és hogy hol áll a Philadelphia Fed feldolgozóipari indexe. A régiós adatok közül a januári lengyel iparitermelés-mutató emelhető ki, a gyorsjelentők közül a Daimler, az Axa, a Dell, a Wal-Mart és a Société Générale. részletek»


Beindult az export

Tavaly decemberben az export 9 az import 1 százalékkal bővült az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A külkereskedelmi mérleg 375 millió eurós aktívumot mutatott, szemben a 271 milliós elemzői várakozásokkal. részletek»


Nem bír el a gazdaság még egy forradalmat: Mi jön a választások után Ukrajnában?

Az ukrán elnökválasztás győztese, Viktor Janukovics adócsökkentést, a 16,4 milliárdos IMF-hitel „felszabadulását”, az Európai Unióval és Oroszországgal való kapcsolatok javítását ígérte. Az utóbbi teljesítése talán a legkönnyebb… részletek»


Mire figyeljen február 9-én, kedden?

A KSH a külkereskedelmi termékforgalom decemberi előzetes adatait teszi közzé, Németországból és Csehországból az infláció januári alakulásáról kapunk tájékoztatást. Közzéteszi 2009. október-decemberi eredményeit a Richter, az UBS, a Coca-Cola és a Walt Disney. részletek»


A feltörekvő devizák királya - Újabb csúcsok felé tör a zloty?

Miközben a tőzsdéken január közepe óta tart a korrekció, a nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek vesztesége már a 10 százalékot közelíti, addig a kelet-európai devizák magabiztosan erősödnek. A régiós felértékelődést egyértelműen a lengyel zloty vezeti, az euróval szembeni 4,00 alatti jegyzések már közel 14 hónapos csúcsot jelentenek. részletek»


PART 2

A forint és a többiek - Mi lesz a régiós devizákkal?

Sorozatunk második részében a zlotyval és a koronával kapcsolatos várakozásokat és kockázatokat tekintjük át. részletek»


Mire figyeljen január 12-én, kedden?

Megtudjuk kedden, hogyan alakult novemberben a külkereskedelmi mérleg az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban. Nyugat-Európából fontos makroadatot nem várunk, a régiós hírek közül a decemberi romániai inflációról szóló tájékoztatás emelhető ki. részletek»


Mi történt január 8-án, pénteken?

A BUX emelkedett, a forint erősödött 2010 első hetének utolsó kereskedési napján. Pedig a külföldről érkező makrohírek inkább pesszimizmusra adtak volna okot. A délelőtti elég gyenge európai munkaerőpiacot délután egy katasztrofális amerikai követte. A magyar ipar tovább zsugorodott, a német ugyanakkor már bővült novemberben. A tavaly év végén halálra ítélt Saab - amely korábban egy évig senkinek nem kellett - lehet, hogy mégis gazdát cserél. Exkluzív dolgozatunkban a cseh és a szlovák választások várható gazdasági hatásairól olvashat. részletek»


KELET-KÖZÉP-EURÓPAI VÁLASZTÁSOK – PART 2

Választ Szlovákia és Csehország is - Fico a magyarok felé fordul?

Szlovákiában a Robert Fico vezette Smer győzelme szinte biztosra vehető, a koalíciós partner(ek) kiléte azonban korántsem ilyen egyértelmű. Ami a cseh választásokat illeti, itt – az UniCredit elemzői szerint – a bizonytalanság jelezhető előre legbiztosabban. részletek»


Vegyünk török lírát forint ellenében - Tovább emelkedhet a TRY/HUF

Alacsony likviditás mellett ismét a 270-et közelíti az euró. A szakember azt javasolja, vegyünk lírát forint ellenében. részletek»


Mi történt január 6-án, szerdán?

A BUX a Mol vezényletével folytatta az emelkedést, a forint tartotta magát a keddi szinten. Magyarországról a vártnál jobb, az Egyesült Államokból némileg rosszabb munkaerőpiaci adat jött. A CIB anyabankja eladja értékpapír-üzletágát, a Kraft esetleg mégis megveszi a Cadburyt. Az eurózónából felemás makroadatok jöttek, az USA-ban megtörtént, ami még soha: decemberben több ázsiai autót adtak el, mint hazait. Exkluzív anyagunkból megtudhatja: mit vár az UniCredit a magyar választásoktól. részletek»





KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.2751.2890.826106.674
 
USD - 1.0110.64883.693
 
CHF0.776 - 0.64182.754
 
GBP1.5441.561 - 129.171
 
JPY0.0090.008 -
FXdirekt Bank»

BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE

NévÁrVált

MTelekom

Összes részvény »

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Klímaváltozás 13013.33 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap28.39 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap37.75 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)33.11 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus11.47 %
 
Kiegyens. Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott14.04 %
 
Növekedési Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési15.82 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »