Szinte minden rekordot megdöntött az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2010-es döntője. Az idei Super Bowl minden idők legnézettebb műsora volt az Egyesült államokban – a második olyan, amely több mint 100 millió embert vonzott a képernyők elé –, ráadásul a reklámok is rekordbevételt hoztak a mérkőzést közvetítő CBS-nek. részletek»
A válság ellenére sikeres évet zárt a KIA szlovákiai leánya. A vállalat majd ötödével növelte eladásait északi szomszédunknál, s piaci részesedése 7 százalék fölé nőtt. részletek»
Svéd sajtóértesülések szerint megegyezett a GM és a Spyker a Saab eladásáról, a vevőnél azonban egyelőre cáfolták a hiresztelést. részletek»
Még az idén felszámolja antwerpeni egységét az Opel, de más üzemek is a belgiumi gyár sorsára juthatnak. részletek»
Összesen 44 200 autót adtak le a roncstelepeken azok, akik tavaly kihasználták a roncsprémium két fordulóját. részletek»
Az autópiac az öreg kontinensen alig zsugorodott tavaly, az Egyesült Államokban azonban 16 éves mélypontra esett – derült ki az év elején közzétett statisztikákból. 2009 győztesei egyértelműen a koreai gyártók. részletek»
Egy éve nem tudja eladni a GM a Saabot, most azonban hirtelen két új vevőjelölt is feltűnt. A svéd márkára Bernie Ecclestone is ajánlatot tett. részletek»
A BUX esett, a forint kismértékben gyengült csütörtökön. A német ipari megrendelések csalódást keltettek, míg a Bank of England a várakozásoknak megfelelően 0,5 százalékon hagyta a brit irányadó kamatot. A vártnál sokkal rosszabb lett a német és az uniós kisker-forgalmi adat, Svájcban ismét deflációt mértek. Tömeges elbocsátások voltak a régiós légitársaságoknál a válság miatt, alig egy héttel az új elektronikus útvám bevezetését követően a fuvarozók blokád alá vették Pozsonyt. Exkluzív dolgozatunkban a szárnyaló árupiacokat vizsgáljuk. részletek»
A General Motors előző év végén kinevezett új vezérigazgatója, Ed Whitacre egy szerdán tartott sajtóeseményen arról beszélt, hogy az általa vezetett társaság már az idei üzleti évben ismét nyereségessé válhat. részletek»
Túléli a 2009-es évet a Saab, miután a svéd vállalat anyacége, a GM úgy határozott, hogy csak jövő héten dönt veszteséges leánya sorsáról. részletek»
Állítólag bezárná a Saabot a világ egykori legnagyobb autógyártójának számító GM. Az Opel-saga után azonban az elemzők nem vennének mérget a roló lehúzására. részletek»
Kínai kézbe került a Saab két modellje, a teljes vállalat eladásáról azonban még tárgyalnak, a legvalószínűbb vevő a Spyker. részletek»
Az USA-ban szeptemberben 378 154 személyautót adtak el, 5,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a kisteherautók értékesítése 4,9 százalékkal, 368 774-re esett vissza – derül ki az Autodata előzetes adataiból. részletek»
Az euróárfolyam a reggeli mélypontok után délután 273 környékén stabilizálódott, a BUX fél százalékos pluszban zárt. A harmadik negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 8,9 százalékkal esett éves szinten - jelentette a KSH. Az Opel megtartja németországi gyárait, Szlovákiában tovább romlott a vállalkozói klíma. Exkluzív dolgozatunk a piacokat sokkoló Dubai World-bejelentést elemzi. részletek»
Mind a négy németországi Opel gyárat megtartja a General Motors – jelentette be a társaság európai divízióját vezető Nick Reilly, hozzátéve: jelentős leépítésekre lehet számítani. részletek»
A BUX enyhe mínuszban zárt, a forint piacán nem volt komoly mozgás. A nap hírét az USA kereskedelmi minisztériuma szállította, amely a harmadik negyedéves GDP-gyorsbecslést „második olvasatban” 0,7 százalékponttal, 2,8 százalékra rontotta. Az amerikai lakásárak szeptemberben zsinórban immár negyedik hónapja emelkedtek, a Conference Board bizalmi indexe pedieg emelkedett – csakúgy, mint az IFO németországi hangulatmutatói. Hatalmas érdeklődés jellemezte a 3 hónapos diszkontkincstárjegyek keddi aukcióját. A JP Morgan szerint gyengülhet a dollár, a HP az elemzői várakozásoknak megfelelő eredményekről számolt be. Az öt legnagyobb kínai bank állítólagtőkeemelési szándékkal fordult a helyi bankfelügyelethez. Exkluzív dolgozatunk a hétfői kamatdöntés jelentőségét elemzi. részletek»
Visszaadta a német államtól kapott kölcsönt a General Motors. Angela Merkel jelezte: köszönetet vár az amerikai vállalattól. részletek»
A BUX erősödött, a forint kismértékben gyengült szerdán. A spekulánsok tovább pörögtek az Econet részvényeiben, a bevezetett mennyiség több mint fele fordult meg a parketten. Az USA-ban a vártnál erősebb inflációs nyomást mértek, veszteséges lett a mol szlovákiai érdekeltsége 2009 első háromnegyed évében. A válság súlyosan érintette a szlovák egészségbiztosítási rendszert is, a szaktárca azt szeretné, hogy a két állami egészségbiztosító még az idén olvadjon össze. Exkluzív dolgozatunkban a hazai bankok anyabankjainak teljesítményét vizsgáltuk meg. részletek»
A General Motors kedden bejelentette, hogy 20–25 százalékkal csökkenti európai kapacitásait, ami 9–10 ezer munkahely megszűnését jelentheti az öreg kontinensen. részletek»
A forint hozta a szokásos hétfői formáját, s ennek eredményeként lassan az éves rekordok is veszélybe kerülnek. Erősödött a BUX is, igaz a záróaszakasz sikerülhetett volna jobban is. A világból inkább jó hírek érkeztek: mind a japán GDP, mind az amerikai kisker forgalom kedvezőbb lett a vártnál. A hazai autóspiac továbbra is szenved, s vannak még gondjai a GM-nek, na meg az ukránoknak is. Exkluzív dolgozatunkból megtudhatja, miért is nem olyan vészes a kép, mint amilyennek a pénteki magyar GDP-adat után elsőre tűnhet. részletek»
| 1 / 2 | ![]() |
KERESZTÁRFOLYAMOK
| EUR | USD | CHF | GBP | JPY | |
| EUR | - | 1.275 | 1.289 | 0.826 | 106.674 |
| USD | - | 1.011 | 0.648 | 83.693 | |
| CHF | 0.776 | - | 0.641 | 82.754 | |
| GBP | 1.544 | 1.561 | - | 129.171 | |
| JPY | 0.009 | 0.008 | - | ||
| FXdirekt Bank» | |||||
BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE
|
MTelekom |
|||
| Összes részvény » | ||||
Befektetési alapok - Legjobb hozamok
| Időszak | Befektetési Alap | Hozam (%) |
|---|---|---|
| 3H | OTP Klímaváltozás 130 | 13.33 % |
| 6H | Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap | 28.39 % |
| 1E | OTP Supra Származtatott Kötvény Alap | 37.75 % |
| MoneyMoon | Összes befektetési alap » | |
Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok
| Időszak | Eszközalap | Hozam (%) |
|---|---|---|
| 3H | UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft) | 25.6 % |
| 6H | AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF) | 33.11 % |
| 1E | AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF) | 77.36 % |
| MoneyMoon | Összes unit linked eszközalap » | |
Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok
| Típus | Magánnyugdíjpénztár | Hozam - éves (%) |
|---|---|---|
| Klasszikus | Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus | 11.47 % |
| Kiegyens. | Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 14.04 % |
| Növekedési | Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 15.82 % |
| MoneyMoon | Összes nyugdíjpénztár » | |
Címkefelhő