Lezárult az Erste Befektetési Zrt. 2009/2010-es tanévre meghirdetett „Tanulj meg játszva tőzsdézni!” elnevezésű, felsőoktatási hallgatók számára szervezett tőzsdejáték-sorozata. Az első féléves „Tőzsdei Hírbróker” forduló a tőzsdei kereskedés alapjaira épülő gazdasági-hírértékelő játék volt virtuális pénzzel, a második féléves „Erste NetBroker Hozamláz” versenyben pedig a tőzsdei kereskedést már valós környezetben, valós pénzzel próbálhatták ki a hallgatók. részletek»
Tíz évvel ezelőtt érte el történelmi csúcsát az amerikai Nasdaq tőzsdeindex, az azóta eltelt évtizedben - az elmúlt egy év tőzsdei szárnyalásával együtt is - több mint 50 százalékos mínuszban van a mutató. A többi nyugati részvényindex is kiábrándító 10 éves hozamokat mutat. Ez a Citigroup elemzői szerint jó jel a következő évtizedre nézve: a történelmi példák alapján ugyanis jó esély van a kiemelkedő tőzsdei teljesítményre. részletek»
Féléves mélypontra süllyedt az euró/forint kurzus, a szakember szerint indokolatlan a magyar fizetőeszköz erősödése. részletek»
A válságot megelőző években tapasztalható befektetői érdeklődés övezte az FHB 2010. március 11. napján tartott mindkét értékpapír aukcióját. részletek»
Megemelte OTP célárát a Credit Suisse és a Nomura is, előbbi 7200, utóbbi 9200 forintos várakozást adott. A Nomura az optimista szcenárió szerint 12 000 forintra várja a bankrészvényt. részletek»
Egy nyugdíjalap beperelte a Goldman Sachs bankházat annak bónuszfizetési gyakorlata miatt. A nyugdíjalap szerint a Goldman túlfizeti a felsővezetőket, és ezzel megkárosítja a részvényeseket, konkrétan a jövő nyugdíjasait. részletek»
Közzétette 2009 utolsó negyedévére vonatkozó gyorsjelentését az OTP. Ebben az elemzők által várt 15 milliárdos profittal szemben 20,5 milliárd forintos, egyszeri tételektől megtisztított eredmény szerepelt. Egy évvel korábban 44 milliárd volt ezen a soron. Az év egészét tekintve a bank 151,4 milliárd forintos profitot könyvelt el, azaz teljesült a menedzsment 150 milliárdos eredményterve. Az egy részvényre jutó nyereség 540 forint volt az időszak végén, amiből 10-es P/E ráta adódik. részletek»
A Sky Europe után a főleg olcsó charterjáratokat üzemeltető Air Slovakia is csődbe mehet, miután több millió eurós tartozást halmozott fel. részletek»
Március első napja jó hangulatban telhet, a remek napos idő meghozhatja a befektetők kedvét értékpapírok vásárlásához.. Ez reggel már Ázsiában is érzékelhető, hiszen mind Japánban, mind Kínában is emelkednek piaci részvényindexek - ad helyzetképet Várhalmi Aletta, a Takarékbank értékpapír-kereskedője, aki a Magyar Telekom további erősödésének esélyeit latolgatja. részletek»
A magyar piacon is jelen lévő Erste Group Bank a tavalyi negyedik negyedévet 183,4 millió eurós adózott eredménnyel zárta. részletek»
A tavalyi év egyértelműen a hitelpiac központi szabályozásáról szólt; a számos intézkedés között a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítését célzók voltak előtérben, karöltve a hitelintézetek működésének regulázásával. Idén hatályba lép a hitelfelvételek drasztikus központi szigorítása, amelynek következményeként a lakosság egy része kiszorul a hitelezhetőségi körből, valamint egyre csökkenő kamatokkal tovább terjednek a piaci alapú forinthitelek - írja elemzésében az Otthon Centrum Hitel Center. részletek»
2009-ben 32 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt és 28 400 új lakásra adtak ki építési engedélyt; a használatba vett lakások száma 11, az új engedélyeké 35%-kal volt kevesebb, mint 2008-ban – jelentette szerdán a KSH. részletek»
Súlyos szabálysértéseket állapított meg a Capital Partners brókercégnél a PSZÁF. A Budapesti Rendőr-főkapitányság csalás gyanújával indított nyomozást részletek»
Folytatódott a nyugdíjpénztárak vagyonának növekedése: a pénztárak 20-22 százalékos hozamot értek el a befektetéseken 2009-ben. részletek»
Februárban kissé tovább javult a GKI konjunktúraindexe, de még mindig nem érte el a válság előtti szintet. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint tehát februárban az üzleti szektorban és a fogyasztók körében is folytatódott a bizalmi indexek 2009. május óta tartó emelkedése. részletek»
A Fundamenta-Lakáskassza a globális gazdasági válság ellenére három megtartotta munkatársi állományát, szinten tartotta a lakás-takarék termék értékesítését, és növelte az eredményét. részletek»
Az euróövezet eddigi legnagyobb válságát okozta a görögországi krízis. Németországban egyre többen és egyre többet nosztalgiáznak a márkáról. részletek»
A devizapiac leghatalmasabb szereplői kétségkívül a jegybankok. Az árfolyamok alakulásától függően saját devizájuk erősítése vagy épp gyengítése lehet a feladatuk. Odor Tamás a GlobalFX üzleti és kutatási igazgatója azt vizsgálja, hogyan hathatnak az intervenciók a devizák árfolyamaira. részletek»
Életre kelhet az idén a faktoring piac: a kockázatok mérséklődnek, a garanciafeltételek javulnak, a faktoring a kkv-k forgóeszköz-finanszírozásának versenyképes alternatívájává vált – mondta el az Ecoline megkeresésére Szántó Csaba, a PricewaterhouseCoopers (PwC) vezető menedzsere. részletek»
Az Ipsos és a Reuters News közvélemény-kutatása szerint 23 felmért országból 17-ben (74%) nőtt a 2009. májusi adatokhoz képest azok száma, akik jónak értékelik gazdaságuk helyzetét. A magyar megkérdezettek hét százaléka látja - valamennyire - jónak a honi gazdaság állapotát, ennél sötétebben egyetlen ország polgárai sem ítélték meg a helyzetet. részletek»
| 1 / 5 | ![]() |
KERESZTÁRFOLYAMOK
| EUR | USD | CHF | GBP | JPY | |
| EUR | - | 1.275 | 1.288 | 0.826 | 106.703 |
| USD | - | 1.01 | 0.648 | 83.673 | |
| CHF | 0.776 | - | 0.641 | 82.854 | |
| GBP | 1.544 | 1.56 | - | 129.211 | |
| JPY | 0.009 | 0.008 | - | ||
| FXdirekt Bank» | |||||
BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE
|
MTelekom |
|||
| Összes részvény » | ||||
Befektetési alapok - Legjobb hozamok
| Időszak | Befektetési Alap | Hozam (%) |
|---|---|---|
| 3H | OTP Klímaváltozás 130 | 13.33 % |
| 6H | Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap | 28.39 % |
| 1E | OTP Supra Származtatott Kötvény Alap | 37.75 % |
| MoneyMoon | Összes befektetési alap » | |
Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok
| Időszak | Eszközalap | Hozam (%) |
|---|---|---|
| 3H | UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft) | 25.6 % |
| 6H | AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF) | 33.11 % |
| 1E | AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF) | 77.36 % |
| MoneyMoon | Összes unit linked eszközalap » | |
Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok
| Típus | Magánnyugdíjpénztár | Hozam - éves (%) |
|---|---|---|
| Klasszikus | Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus | 11.47 % |
| Kiegyens. | Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 14.04 % |
| Növekedési | Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 15.82 % |
| MoneyMoon | Összes nyugdíjpénztár » | |
Címkefelhő