Elfelejtette a jelszavát?




 
 

A világ egyik leggazdagabb embere, Warren Buffett úgy döntött, hogy saját kötvénybiztosító céget alapít - a lépés nyomán a szektor két eddigi vezető cége hatalmasat bukott a New York-i tőzsdén.

Warren Buffett, illetve az általa jegyzett Berkshire Hathaway Inc. bejelentette, hogy saját céggel lép be a kötvénybiztosítói piacra. A döntés bejelentése után az ágazat eddigi két legnagyobb vállalata jelentős árfolyamesést szenvedett el a New York-i tőzsdén, az MBIA Inc. ugyanis 17 százalékkal, az Ambac Financial Group Inc. pedig 15 százalékkal értékelődött le.

A két vállalat részvényárfolyama azért esett, mert Buffett színre lépésével egy olyan szereplő jelent meg a piacon, amelynek nincsenek a jelzálogválsághoz kapcsolódó gondjai, sőt azzal, hogy az omahai bölcs saját céget alapít, annak a lehetősége is megszünt, hogy kivásárolja valamelyik céget. Buffett azt jelentette be, hogy New Yorkban és legalább még négy másik államban szándékoznak kötvénybiztosítási engedélyt kapni.

A Berkshire nyereségének fele már most is a biztosítási ágazatból származik, a kötvénybiztosítói piac pedig most ritkán tapasztalható lehetőséget kínál, épp a jelzálogválság miatt. A krízis miatt ugyanis a piac eddigi szerepői nehéz helyzetbe kerültek, és egyre gyakrabban vetődik fel, hogy a hitelminősítők visszavonják a cégekre adott AAA-s besorolásokat is, márpedig ez működésük alapja. Az MBIA és az Ambac részvényárfolyama 2007-ben több mint 70 százalékot esett, a Berkshire papírja pedig 27 százalékkal érékelődött fel. 

A kötvénypiaci bejelentés egy héten belül Buffett harmadik jelentős piaci lépése, a Berkshire ugyanis megvette a Marmon Holdings Inc. társaságot, illetve a ING Groep NV viszontbiztosítói részlegét is.


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Percenként egymilliárd: ennyit buktak 2008-ban forintban a milliárdosok

Rengeteget buktak a válságon a világ leggazdagabb emberei. A listát most újra Bill Gates vezeti. tovább >>

Visszautasított milliárdok: a pénznek is van szaga?

Az Egyesült Államok és Franciaország után Németország is arra készül, hogy lehetővé tegye kormánya számára bizonyos iparágakban a külföldi felvásárlások megakadályozását. Az egyik legnagyobb arab szuverén állami alap mindeközben úgy döntött, hogy külföldön terjeszkedik, azaz az olajiparból származó dollármilliárdjait amerikai, japán és európai értékpapírokba és ingatlanokba fekteti be. tovább >>

Aki 30 milliárdot keresett egy hét alatt

A Szovjetunió felbomlása óta az orosz alumíniumparban száz menedzsert gyilkoltak meg. Aki életben maradt, és az adóhatóság sem tartóztatta le, az végre külföldön is terjeszkedhet. Az orosz alumíniumipar ura, Oleg Gyeripaszka az osztrák Strabag és a német Hochtief résztulajdonosaként immár Magyarországon is komoly befolyásra tett szert, az osztrák cég részvénykibocsátásával pedig több mit 30 milliárd forintot keresett egy hét alatt. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3071.3590.836112.899
 
USD - 1.040.6486.401
 
CHF0.736 - 0.61683.078
 
GBP1.5631.624 - 134.997
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »