Portfolióválasztás: veszélyben a nyugdíjunk?

A 282/2001-es, a magánnyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási tevékenységérol szóló kormányrendelet módosítása értelmében minden nyugdíjpénztár 2007. január 1-jétől önkéntes döntés alapján, 2009. január 1-től pedig kötelezően ún. választható portfoliós rendszert működtet. Ez a szisztéma azt jelenti, hogy a pénztár a felhalmozási időszakban lévő tagjainak egyéni nyugdíjszámláján lévő megtakarítását a nyugdíjkorhatárig hátralévő idő, illetve a tag döntése alapján valamelyik befektetési stratégia alapján kezeli, vagyis lesznek akik kockázatosabb és lesznek, akik kevésbé kockázatos értékpapírokba fektetik a pénzüket a nyugdíjba vonulásig.

Három lehetoség közül választhatunk

A magánnyugdíjpénztár a hivatkozott törvény szerint létrehozott, önkormányzatiság elvén működő, a tagok tulajdonában lévő olyan intézmény, amely a kötelező nyugdíjjárulék egy részét, az esetleges kiegészítő befizetéseket tagdíjként gyűjti, a tagdíjbefizetéseket befekteti és a tagdíjat, valamint annak hozamát a tag egyéni számláján jóváírja. A pénztár a nyugdíjkorhatár elérésekor az egyéni számlán jóváírt fedezet alapján a társadalombiztosítási nyugdíjat kiegészítő nyugdíjszolgáltatást nyújt egyösszegű kifizetés vagy járadék formájában.

A magyar jogszabályok értelmében három befektetési csomag közül lehet választhatani. A "klasszikus" portfolióban legfeljebb 10 százalékos lehet a részvényarány, a "kiegyensúlyozott" csomagban 10 és 40 százalék közötti ez az érték, a "növekedési" portfolióban pedig a megtakarítások legalább 40 százalékát kell a viszonylag kockázatosnak tekinthető részvényekben tartani. A rendszert elvi szinten szinte minden szakértő támogatja, a különböző kockázatviselési hajlandósággal rendelkező egyének számára ugyanis lehetővé teszi az egymástól eltérő befektetési stratégia követését. A gyakorlati megvalósulással kapcsolatban azonban nem ilyen rózsás a kép, a rendszer konkrét bevezetésének részletei és annak idoőítése ugyanis sokak szerint kifejezetten problematikus, és így a pénztári szektorral szemben egy jelentos bizalomvesztésnek ágyazott meg.

A többség nem választott portfoliót

A kötelező portfolióválasztásos rendszer értelmében a pénztárak a bevezetést megelőzően megkeresték levélben tagjaikat, és arra kérték oket, hogy válasszanak izlésük szerint a felajánlott három befektetési lehetőség közül. A gond csak az volt, hogy mindössze a megkeresettek 10-20 százaléka választott a portfoliók közül, a fennmaradó tömegek pedig vagy figyelmetlenségből, vagy pedig a megfelelő háttérinformációk és szakmai tudás hiányából adódóan nem is válaszoltak pénztáruk levelére. A jogszabály természetesen erre a helyzetre is kínál megoldást, méghozzá azt, hogy ilyenkor a nyugdíjig hátralevő évek száma alapján kell a pénztártagot valamelyik portfolióba besorolni.

Miután a magyar rendszert 1997-ben vezették be, és alapvetően a fiatal munkavállalóknak volt érdeke belépni, így a tagság korfája alapján a nem válaszolók nagy százaléka a legkockázatosabb, vagyis a legtöbb részvényt tartalmazó portfolióhoz került. A tagság több mint 90 százalékának van hátra még több mint 15 éve a nyugdíjig, így ők szinte mind a növekedési portfolióba fektették a pénzüket, ha nem választottak másképp, márpedig ez szinte bizonyosan jóval nagyobb kockázatvállalást jelent, mint amit a tagok maguktól bevállalnának - mutat rá Fekete Attila, az Erste Alapkezelő ügyvezető igazgatója, aki szerint az portfolióválasztás ilyen módon történő életkorhoz kötése épp ezért nem szerencsés.

A jogszabály alapján a tagság passzivitása okán kialakuló magánpénztári portfoliók szerkezete igencsak eltérő lesz a magyar kisbefektetők jelenlegi tényleges befektetési preferenciáit bemutató valamennyi statisztikától. A háztartások megtakarításainak összetételéről folyamatosan gyűjt adatokat az MNB, a BAMOSZ és több más szervezet is. Ezek többé-kevésbé egybehangzóan rendkívül alacsony kockázatvállalási hajlandóságról és finoman szólva nem túl magas színvonalon álló pénzügyi kultúráról adnak számot, hitelességükben azonban nincs okunk kételkedni, hiszen nem valamiféle közvélemény kutatáson alapulnak, hanem a megtakarítások jelenlegi tényleges, tudatosan megválasztott szerkezetét mutatják be teljeskörűen.

KLIKKELJEN TOVÁBB, A CIKK FOLYTATÓDIK!

A magyar bevezetés másik problematikus pontja az idozítéshez kapcsolódik. A kormányrendelet szerint csak 2009 elejétől kellett volna felajánlani a szabad portfolióválasztást a tagoknak, de a piaci versenyhelyzet miatt ez egy évvel korábban történt meg. A folyamat azzal kezdodött, hogy a piacvezető OTP Magánnyugdíjpénztár már tavaly szeptemberben közölte, hogy 2008 elejétol lehetové teszi a választást. A portfoliók közötti választás lehetosége olyan reklámértékkel bíró bejelentés volt, hogy a versenytársaknak is lépni kellett, így mára minden nagy pénztár - a HVG hetilap értesülései szerint a már említett OTP-n kívül az Axa, az Aranykor, az Erste, az Évgyűrűk, a Honvéd, illetve a várhatóan júniusban csatlakozó Aegon - követte a piacvezetőt.

Mi lesz, ha beüt a krach?

Az időzítéssel az a gond, hogy amennyiben igaza lesz a pesszimista részvénypiaci prognózisokat megfogalmazó elemzőknek, akkor sajnos zavaróan nagy esélye van annak, hogy a korábbiakhoz viszonyítva jelentősen megemelt mennyiségű részvényt tartalmazó növekedési portfoliók hozama működése első évében csalódást fog okozni elsősorban pont azoknak, akik tájékozatlanságuk folytán szándékukon (és esetleg tudtukon is) kívül csoportosították pénztári megtakarításukat ebbe a portfolióba, azaz a magánnyugdíjpénztári tagság túlnyomó többségének - mutatott rá Fekete Attila. Természetesen tankönyv szerint vélhetően ebben az esetben sem kellene aggódniuk, hiszen a nyugdíjszolgáltatásig még hátralévő minimum 15 év alatt a rossz beszállási időzítés okozta sebeknek is be kell gyógyulnia, azaz ilyen időtávon már a magasabb kockázat vállalásáért valóban magasabb hozam várható. Ott van azonban a bökkenő, hogy a jogszabály kidolgozói az ehhez szükséges türelmet, bizalmat és tájékozottságot éppen azokról feltételezik, akik - mind a jelenlegi megtakarítási szerkezetük, mind pedig a rendkívül alacsony válaszadási arányuk által demonstráltan - ezeknek a legkevésbé vannak birtokában. Az eredmény peches esetben eddig példa nélküli szektorszintű bizalomvesztés lehet, melynek megoldása a pénztárak vezetésétől rendkívüli kommunikációs bravúrt fog igényelni, nem utolsó sorban pedig pont a jogszabály által előmozdítani kívánt hazai pénzügyi kultúra fejlődése, a tudatos és megfontolt hosszútávú kockázatvállalási hajlandóság fog „némi” csorbát szenvedni - vázolt egy borúlátó forgatókönyvet a szakértő.

A túlzott kockázatvállalalás és a részvénypiacok aktuális helyzete miatti bizonytalanság már több szakértőnek szemet szúrt. Orbán Gábor, az Aegon Alapkezelo portfoliómenedzsere ezzel kapcsolatban egy tavalyi cikkében arra mutatott rá, hogy szerinte a 2007-es árfolyamesés alapján már nem kell attól tartani, hogy a szektor a "csúcson veszi meg a részvénypiacot", bár ezt az optimista hangot könnyen semmissé teheti, ha valóban recesszióba súllyed az amerikai gazdaság, vagy akár jelentos korrekció következik be a sokak által irreálisan túlértékeltnek tartott ázsiai piacokon. Orbán ezen felül azt is hangsúlyozza, hogy a részvénypiaci invesztíciók megnövelése mindenképp indokolt, egyszerűen azért, mert az szinte lehetetlen, hogy kizárólag állampapírokon hosszabb távon elérheto legyen egy 3 százalékos nettó reálhozam, márpedig a rivális TB-rendszernek ekkora a belső megtérülési rátája.

Etikailag is problematikus szabályozás

A praktikus szempontokon túl érdemes a magyar szabályozást, illetve annak következményeit etikai szempontból is megvizsgálni, bármennyire is távol esik ez az aspektus sokak szerint a pénzügyi világtól. A magyar rendszer a gyakorlatban azzal a következménnyel jár, hogy a tudatlan, illetve a pénztári értesítést valamiért meg sem kapó tag az általa ténylegesen akartnál - életkorától függően - jóval nagyobb kockázatot vállal, azaz a szándékoltnál nagyobb rizikónak teszi ki a saját nyugdíját. Erre természetesen lehet azt mondani, hogy "választott volna portfoliót a saját preferenciái alapján", de tekintve, hogy ezt az érvet esetleg a magán pénztári tagság kétharmadának / háromnegyedének kell majd elmondani mégis inkább az feltételezhető, hogy a jogszabály a hazai valóságról nem vesz tudomást.

Különös mellékzöngéje a szóban forgó kormányrendelet módosításának, hogy csupán néhány hónap eltéréssel született az európai jogrendszerből a hazai keretek közé implementált ún. MiFID törvénnyel. A MiFID direktíva egyik leglényegesebb eleme, hogy a befektetők részére az egyes befektetési szolgáltatók kizárólag olyan termékeket kínálhatnak, amelyek esetében meggyőződtek arról, hogy a befektető tisztában van a vállalt kockázatokkal, ráadásul ezt megfelelően dokumentálni is kell. Talán nem túlságosan erőltetett a párhuzam keresése, amit persze például akkor fedezhettünk volna fel, ha a magán pénztári kormányrendelet azt mondja ki, hogy a pénztár portfolióválasztós megkeresésére nem reagáló tagság vagyonát a legkevésbé kockázatos portfolióba kell irányítani. 

Ne hagyjuk, hogy ne mi döntsünk!

Egyetlen megoldás van, ha valóban azt szeretnénk, hogy a mi ízlésünk szerint kezeljék a nyugdíjas évekre félretett pénzünket: menjünk el a nyugdíjpénztárunkhoz, és ne engedjük, hogy egy vitatható lábakon álló autómatizmus döntse el, hogy mennyi kockázatot vállalunk a következő években! Így lehet ugyanis csak biztosítani, hogy az eltérő életkorú, különböző kockázatvállalási hajlandósággal és szemlélettel rendelkezo pénztártagok a számukra legkedvezobb megtakarítási formát tudják kiválasztani - azaz azt, ami az egész rendszer bevezetésének a célja volt. A portfolióváltásnak ugyan van költsége, de ez a többnyire fix, 2000 forintos díj eltörpül a túlzott kockázatvállalás és a részvénypiacok beszakadásának együttesébol adódó potenciális veszteségekhez, vagy néhány esetben esetleg éppen ellenkezőleg: a túlságosan konzervatív portfolióba kerülés miatt elmulasztott általunk remélt részvény profithoz képest. Tájékozódjunk és döntsünk!