Tovább zuhan a céges rendezvénypiac

KolGab
735 0

A tavalyi 30-40 százalékos visszaesés után az idén további 20-30 százalékkal csökken a rendezvénypiac, s a programok most még szerényebbek lesznek – derül ki PROMO DIREKT Kft. 3000 nagyvállalat vezetőinek megkeresésével készített kutatásából.

Míg a korábbi években a megkeresett több mint háromezer cég mintegy 45 százaléka jelezte valamilyen rendezvény lebonyolítását, tavaly már csak 31 százalék, az idén pedig kevesebb, mint negyedük vagyis mintegy 700 nagyvállalat – mutatott rá Szentirmay László, a PROMO DIREKT Piackutató ügyvezetője.

Különösen érzékenyen érintette tavaly a válság a szállást nyújtó hoteleket és panziókat, amelyek bevételének egyharmada származik az üzleti turizmusból. A PROMO DIREKT felmérése szerint korábban a rendezvényt tervezők több mint egyharmada mondta, hogy szükséges a szállásfoglalás, most negyedük.

hirdetés

A rendezvények fajtáját tekintve 40 százalék tervez valamilyen fogadást, partyt, vacsorát, 19 százalékuk kiállítást, bemutatót, 16 százalékuk ügyfél- vagy vevőtalálkozót, promóciós rendezvényt – e területek aránya hasonló a korábbi évek arányához. A korábbi évek nagy fellendülése után a tavalyhoz hasonlóan csak 11 százalék lesz a tréningek, továbbképzések csapatépítések aránya, és a tavalyi 15 százalékról 10 százalékra csökken a konferenciák, kongresszusok aránya.

A költségvetést vizsgáló kérdésre a cégek fele tudott konkrét összeget mondani, egyharmaduk még nem tudja pontosan. A megtartásra kerülő rendezvények büdzséje jellemzően kisebb lesz a korábbiaknál: tavaly közel a válaszadók fele (47 százalék), az idén viszont már kétharmada (65 százalék) mondta, hogy egymillió forint alatt költ, (45 százalék  500 ezer forintnál kevesebbet). A cégek több mint harmada viszont egymilliónál többet költ, s 9 százalék több mint 5 milliót.


 

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X