Jelentős eltérések a nyugdíjpéntári teljesítményekben - Nézze meg, mennyit hozott saját portfoliója!
A magánnyugdíj-pénztárak teljesítményeinek szórása/volatilitása a választható portfoliós rendszer 2009-es bevezetésével fokozódott. A jelentős eltérések nemcsak a három kockázati kategória (klasszikus, kiegyensúlyozott, növekedési) között, hanem az egyes kategóriákon belül is fellelhetőek.
Az alacsony kockázatú osztályok a válság piaci lecsillapodásával a hazai állampapír-piaci hozamcsökkenésből profitáltak, míg a magas kockázatú portfoliók a részvénypiacok szárnyalásából. Ennek ellenére érdekes lehet, hogy mozgásterüket az egyes pénztárak mennyire használták ki. Az aktív vagyonkezelés eredményei magasabb reálhozamokban tükröződhetnek hosszú távon – áll a MoneyMoon pénztárak 2009 teljes évi, illetve 2010 első negyedévi teljesítményéről szóló elemzésében.
A 2009 évet tekintve a legnagyobb szórás a teljesítmények terén a növekedési portfoliók esetében figyelhető meg, mely a 2009-es részvénypiaci volatilitás tükrében érthető is. Ezt követik a kiegyensúlyozott és legalacsonyabb kockázatú klasszikus portfoliók. Az elmélet tehát érvényesül, magasabb kockázat magasabb szórást, de hozamot is produkál. A klasszikus és kiegyensúlyozott kategóriában a Dimenzió Magánnyugdíjpénztár a nyertes, ennél a két portfoliótípusnál a Prémium Magánnyugdíjpénztár muzsikált a leggyengébben. A növekedési portfolió esetében egyértelműen a Quaestor a nyertes.
| Magánnyugdíjpénztárak teljesítménye 2009 (2009. 01. 05.-2009. 12. 31.) évi - Klasszikus | |
| Pénztár | Hozam |
| AEGON Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 11,79% |
| Allianz Nyugdíjpénztár Klasszikus | 10,70% |
| Aranykor Nyugdíjpénztár Klasszikus | 12,89% |
| AXA Nyugdíjpénztár Klasszikus | 9,53% |
| Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 10,16% |
| Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 18,44% |
| Életút Első Országos Klasszikus | 10,06% |
| ERSTE Nyugdíjpénztár Klasszikus | 9,92% |
| Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 8,25% |
| Generali Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 9,64% |
| HONVÉD Nyugdíjpénztár Klasszikus | 14,59% |
| ING Pénztár Klasszikus | 16,05% |
| MKB Nyugdíjpénztár Klasszikus | 10,97% |
| OTP Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 9,80% |
| Postás Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 11,66% |
| Premium Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 8,82% |
| Quaestor Országos Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 11,78% |
| Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 15,37% |
| Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus | 12,78% |
| SZÓRÁS | 0,02700298 |
| Forrás: MoneyMoon | |
| Magánnyugdíjpénztárak teljesítménye 2009 (2009. 01. 05.-2009. 12. 31.) évi - Kiegyensúlyozott | |
| Pénztár | Hozam |
| AEGON Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 16,39% |
| Allianz Nyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 13,89% |
| Aranykor Nyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 16,75% |
| AXA Nyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 5,05% |
| Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 14,16% |
| Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 21,87% |
| Életút Első Országos Kiegyensúlyozott | 18,97% |
| ERSTE Nyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 13,92% |
| Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 7,40% |
| Generali Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 19,37% |
| HONVÉD Nyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 19,37% |
| ING Pénztár Kiegyensúlyozott | 20,47% |
| MKB Nyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 12,56% |
| OTP Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 19,79% |
| Postás Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 15,42% |
| Premium Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 4,02% |
| Quaestor Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 14,35% |
| Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 15,65% |
| Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Kiegyensúlyozott | 19,83% |
| SZÓRÁS | 0,051033778 |
| Forrás: MoneyMoon | |
| Magánnyugdíjpénztárak teljesítménye 2009 (2009. 01. 05.-2009. 12. 31.) évi - Növekedési | |
| Pénztár | Hozam |
| AEGON Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 20,58% |
| Allianz Nyugdíjpénztár Növekedési | 18,39% |
| Aranykor Nyugdíjpénztár Növekedési | 21,61% |
| AXA Nyugdíjpénztár Növekedési | 7,74% |
| Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 17,06% |
| Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 26,03% |
| Életút Első Országos Növekedési | 22,74% |
| ERSTE Nyugdíjpénztár Növekedési | 18,07% |
| Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 10,24% |
| Generali Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 24,44% |
| HONVÉD Nyugdíjpénztár Növekedési | 24,46% |
| ING Pénztár Növekedési | 27,75% |
| MKB Nyugdíjpénztár Növekedési | 10,22% |
| OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 29,34% |
| Postás Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 22,38% |
| Premium Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 9,46% |
| Quaestor Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 32,62% |
| Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 18,25% |
| Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Növekedési | 25,13% |
| SZÓRÁS | 0,070436881 |
| Forrás: MoneyMoon | |
Ezt követően azt vizsgáltuk meg, hogy az idei év meglepő piaci potenciálját - folytatódó hazai állampapír-piaci hozamcsökkenés és tovább emelkedő részvénypiacok – mennyire használták ki a magánnyugdíj-pénztárak. Meglepő, hogy mindhárom kockázati kategóriában hasonló mértékű abszolút hozameltérések mutatkoznak a portfoliók hozamai terén, a teljesítmények koncentrációja a kiegyensúlyozott kategóriában a legmagasabb.
Az alacsony kockázatú klasszikus portfolióknál, ellentmondva az elméletnek, a legnagyobb - több mint duplája a másik két kockázati kategóriának - a szórás a portfoliók hozamainál. Utóbbi érthetetlen a jelentős hazai állampapír-piaci hozamcsökkenés tükrében, mely a hozamgörbe rövid és hosszú végén egyaránt megfigyelhető volt.
A növekedési portfoliók teljesítményeinek szórása meglepő módon csak enyhén magasabb a 2010-es első negyedéves teljesítmények alapján a legalacsonyabb szórású kiegyensúlyozott portfoliókhoz képest. A Villamosenergia klasszikus és növekedési portfoliója mutatta a legjobb teljesítményt, a kiegyensúlyozott portfolió esetében a Dimenzió diadalmaskodott. Az Évgyűrűk és Életút a leggyengébb hozamokkal szolgált mindhárom kategóriában.
| Magánnyugdíjpénztárak teljesítménye 2010. I. n. é. - Klasszikus | |
| Pénztár | Hozam |
| AEGON Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 4,26% |
| Allianz Nyugdíjpénztár Klasszikus | 1,63% |
| Aranykor Nyugdíjpénztár Klasszikus | 4,65% |
| AXA Nyugdíjpénztár Klasszikus | 1,87% |
| Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 2,92% |
| Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 4,14% |
| Életút Első Országos Klasszikus | 1,46% |
| ERSTE Nyugdíjpénztár Klasszikus | 3,28% |
| Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 1,26% |
| Generali Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 1,41% |
| HONVÉD Nyugdíjpénztár Klasszikus | 5,19% |
| ING Pénztár Klasszikus | 4,09% |
| MKB Nyugdíjpénztár Klasszikus | 5,10% |
| OTP Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 4,54% |
| Postás Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 4,16% |
| Premium Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 1,96% |
| Quaestor Országos Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 5,02% |
| Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár Klasszikus | 3,99% |
| Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus | 6,52% |
| SZÓRÁS | 0,034173 |
| Forrás: MoneyMoon | |
| Magánnyugdíjpénztárak teljesítménye 2010. I. n. é. - Kiegyensúlyozott | |
| Pénztár | Hozam |
| AEGON Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 6,29% |
| Allianz Nyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 5,91% |
| Aranykor Nyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 5,34% |
| AXA Nyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 5,19% |
| Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 6,77% |
| Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 6,81% |
| Életút Első Országos Kiegyensúlyozott | 2,18% |
| ERSTE Nyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 4,45% |
| Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 2,20% |
| Generali Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 5,92% |
| HONVÉD Nyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 6,14% |
| ING Pénztár Kiegyensúlyozott | 6,16% |
| MKB Nyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 5,27% |
| OTP Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 6,06% |
| Postás Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 5,28% |
| Premium Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 5,46% |
| Quaestor Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 3,89% |
| Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott | 4,79% |
| Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Kiegyensúlyozott | 6,47% |
| SZÓRÁS | 0,013317541 |
| Forrás: MoneyMoon | |
| Magánnyugdíjpénztárak teljesítménye 2010. I. n. é. - Növekedési | |
| Pénztár | Hozam |
| AEGON Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 5,99% |
| Allianz Nyugdíjpénztár Növekedési | 5,96% |
| Aranykor Nyugdíjpénztár Növekedési | 5,47% |
| AXA Nyugdíjpénztár Növekedési | 4,09% |
| Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 6,88% |
| Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 6,72% |
| Életút Első Országos Növekedési | 2,73% |
| ERSTE Nyugdíjpénztár Növekedési | 3,34% |
| Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 2,35% |
| Generali Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 6,18% |
| HONVÉD Nyugdíjpénztár Növekedési | 6,73% |
| ING Pénztár Növekedési | 6,44% |
| MKB Nyugdíjpénztár Növekedési | 5,53% |
| OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 6,05% |
| Postás Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 7,25% |
| Premium Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 3,87% |
| Quaestor Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 7,05% |
| Vasutas Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár Növekedési | 6,34% |
| Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Növekedési | 7,29% |
| SZÓRÁS | 0,015478546 |
| Forrás: MoneyMoon | |

Hozzászólások (2)
talán azért, mert itt a MAGÁN nyugdíjpénztárakat elemzik :)
Nem találom a Településfejlesztők Önkéntes Nyugdíjpénztárát!