IMF-búcsú: A devizahiteleseken csattan? Kamatemelés, forintesés jöhet

KolGab
6216 17

Eséssel reagálhat a forint az IMF küldöttségének idő előtti búcsújára, szélsőséges esetben pedig akár kamatemelésre is kényszerülhet a szokásos havi kamatdöntő ülését hétfőn tartó MNB. A megegyezés időpontja még kérdéses, ahogy sejteni lehetett, a legtöbb vitát kiváltó kérdések a bankadó, a jegybanki függetlenség és a 2011-es hiánycél voltak.

Két nappal a tárgyalások tervezett lezárása előtt, már szombaton hazautazott az Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság küldöttsége, miután számos vitás kérdésben nem sikerült megállapodniuk a magyar kormánnyal. A váratlan búcsút követően mind az IMF, mind az EB diplomatikus közleményt adott ki, amelyben pozitívan nyilatkoztak a hazánk által elért eredményekről, ugyanakkor – finoman ugyan, de - azt is jelezték, hogy akadnak bizony nézeteltéréseik a kabinettel.

A közleményekből konkrétumok nem derültek ki, de az elmúlt napok nyilatkozataiból kitűnt, hogy azokról a kérdésekről van szó, amelyektől szakértők várták is, hogy vitát generálnak, nevezetesen a bankadóról, a következő évi hiányról, s a jegybankot érintő kormányzati intézkedésekről. Hosszabb távon valószínűleg megegyeznek a felek, rövidtávon azonban még lehetnek kellemetlen következményei az idő előtti búcsúnak.

hirdetés

IMF: Maradtak nyitva kérdések

A valutalap közleményében kiemelte, hogy Magyarország gazdasága szép lassan elkezdett talpra állni a 2008-2009-es krízist követően, s az ország kilátásai most kedvezőbbek, mint fél évvel ezelőtt voltak. Az IMF-nél most 0,6 százalékos gazdasági növekedést jósolnak 2010-re szemben az év elején prognosztizált stagnálással, jövőre pedig 2,5 százalék feletti növekedést várnak, igaz – ahogy kiemelték – utóbbit erősen befolyásolják a kormányzat intézkedései.

A tervezett kormányzati lépésekkel kapcsolatban már az alapvetően visszafogott közleményben is kitért a valutaalap a bankadóra. Minden bizonnyal már az a megállapítás is a különadóra vonatkozik, amely a fenntartható költségvetés jegyében inkább tartós intézkedésekre, mintsem egyszeri kiigazításokra ösztökéli a kabinetet, de konkrétan is megemlítik a tervek szerint 200 milliárd forintos bevételt biztosító bankadót, mint a gazdasági növekedés egyik legfőbb kerékkötőjét.

A közlemény zárásaként – mintegy mellékesen – megjegyzik, hogy a tárgyalásokat nem sikerült lezárni, mert ugyan számos dologban egyetértett a magyar kormány és a küldöttség, néhány kérdés azonban nyitva maradt. Éppen ezért a következő hetekben az IMF még szeretne egyeztetni az Orbán Viktor vezette kabinettel, konkrét időpontról azonban egyelőre nem szól a fáma.

EB: Hasznos megbeszélések

Az IMF-ével lényegében azonos tartalmú, de talán egy hajszállal kritikusabb közleményt tett közzé az Európai Bizottság. Oli Rehn, gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztos jelezte: Hasznos megbeszélések zajlottak az új kormány idei, illetve a további évekre vonatkozó gazdaságpolitikai elképzeléseiről, megegyezésre ugyanakkor nem jutottak a felek. Az EB felhívta a figyelmet, hogy a kormányzat jó irányba indult, de a kiigazító lépések valamivel elmaradnak a szükségestől és jellemzően átmeneti jellegűek, emiatt a kormánynak növelnie kell az erőfeszítéseket a fenntartható, 2011-ben 3 százalék alatti költségvetési hiány elérése érdekében.

Emellett a küldöttség megkérte a kormányt, hogy gondolja át a gazdaságra egyértelműen negatív hatást gyakorló bankadó néhány jellemzőjét, s sürgették a kabinetet, hogy tartsa tiszteletben a központi bank, illetve annak működésének teljes függetlenségét. Mindkét közleményben előkerült a masszív veszteséget termelő állami vállalatok kérdése is, amelyről szintén megegyezett a két szervezett álláspontja: mielőbbi konszolidációra van szükség.

Kissé kevésbé udvariasan

A Wall Street Journalnak adott interjújában már kevésbé udvariasan fogalmazott Christoph Rosenberg az IMF magyarországi küldöttségének vezetője, akinek szavaiból egyértelműen lehet arra is következtetni, hogy miért szállt gépre idő előtt a delegáció. A két legfontosabb konfliktusforrás (természetesen Simor András fizetéscsökkentése mellett, amely inkább az EB-t zavarja) a bankadó, és a 2011-es hiánycél.

Előbbiről Rosenberg elmondta: nagyon fontos lenne, hogy a magyar költségvetés stabilitását tartós, végiggondolt intézkedésekkel teremtse meg a kabinet, s ne ilyen ad-hoc, határokon átívelő lépésekkel. Mint fogalmazott: a pénzügyi szektort sújtó plusz teher csak és kizárólag vészmegoldás lehet, amit minél gyorsabban meg szűntetni.

A 200 milliárd forintos adó egyébként 0,7 százalékpontot javítana a GDP arányos deficiten, s az IMF-nek valószínűleg nem magával az adóval van gondja – ilyet ugyanis számos országban terveznek – hanem annak mértékével, illetve felhasználásával. Nálunk ugyanis – szembe más országokkal – nem a 2008-ashoz hasonló válságok kialakulásának megakadályozása, hanem a költségvetési lyukak betömködése az adó célja.

A másik kritikus kérdés a 2011-es hiánycél, amit az előző kormány 2,8 százalékosra lőtt be, az Orbán-kabinet azonban magasabb deficittel számol. Matolcsy György Nemzetgazdasági miniszter már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy a korábban tervezettnél nagyobb hiányban állapodna meg az IMF-fel és az EU-val, a két szervezetnek azonban úgy fest nem tetszik az ötlet.  Rosenberg közölte: a 3 százalék alatti 2011-es hiánycél egy fontos elkötelezettség Magyarország részéről, s ebből a szempontból lényegtelen, hogy mely kormány tett rá ígéretet.

Mik lesznek a következmények

Szakértők azt is találgatták, hogy milyen következményei lehetnek rövidtávon az IMF és az EU küldöttségek idő előtti búcsújának. Általános vélemény, hogy a forint az eseményeket követő első kereskedési napon, tehát hétfőn gyengüléssel reagálhat a hírekre, s akár 1 százalékot is veszíthet értékéből az euróhoz képest, ami 285 körüli kurzust jelentene. Emellett a magyar államkötvények hozamai emelkedhetnek, s ahogy az növekvő bizonytalanság esetén lenni szokott, nagy lehet a volatilitás a magyar piacokon.

Bár a Reuters által megkérdezett 25 elemző mindegyike arra számít, hogy az elmúlt két hónaphoz hasonlóan hétfői kamatdöntő ülésén sem nyúl az alapkamathoz a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, akadnak olyanok, akik a hétvégi események után már nem csodálkoznának egy komolyabb fordulaton sem. Egyes elemzők jelezték: biztosan lesznek kamatemelést sürgető hangok az ülésen, sőt egy esetleges hétfői túlzott reakció esetén akár a szigorítás mellett is dönthetnek a tanácstagok.

A történtek fényében ismét előtérbe került az elmúlt hetekben sokat tárgyalt devizahitelek kérdése is. A Reuters véleménye szerint a mostani események a várható forintgyengülés révén újabb terheket róhatnak a magyar háztartásokra, a külföldi pénznemben nominált kölcsönök miatt.

 

Hatalmas forintgyengüléssel indult a hétfő: Részletek itt.

Ecoline

Hozzászólások (17) , melyek közül a legfrissebbek:

Tüskeböki

Egy remek alkotás arról, hogy az IMF miként dönt romba évszázadok óta működő nemzetgazdaságokat, annak álcáját vetítve a jóhiszeműen naiv nemzetek szemébe, hogy segít:

http://www.youtube.com/watch?v=q23cxubHaqA

1980-ban Törökország elkezdett átvenni egy strukturális segélyprogramot a Nemzetközi Valutaalap (IMF)
és a Világbank irányítása alatt.
Az IMF feltétele feltétel bizonyos szükségesnek tartott reformok bevezetése volt, strukturális kiigazitás címen.
A szándéknyilatkozat első paragrafusa világosan kijelenti, hogy a program célja a stabil árak biztosítása és azon intézkedések foganatosítása,
amelyek lehetővé teszik az adósságok visszafizetését.
Ez drákói makroökonomiai intézkedések bevezetését jelentette. Vagyis: fennhatóság a közkiadásokban, nulla deficit, az árak felszabadítása,
a kereskedelmi vámok felszabadítása, A FIZETÉSEK ÉS A SZOCIÁLIS KIADÁSOK, PROGRAMOK BEFAGYASZTÁSA,
egy sor neoliberális intézkedés, ami végső soron mindig tovább növeli az adósságot.
Minden nap jön egy IMF biztos hogy találkozzék a kormánnyal és megmondja hol kell csökkenteni a költségvetést.
Egyik nap lefaragnak az oktatásnál és a gyerekek iskola nélkül maradnak. Egy másik nap csökkentenek az egészségügyben,
és a korházakban hiány van gyógyszerekből, antibiotikumokból, a legalapvetőbb dolgokból.Egy másik nap a lakásteremtő
programoknál faragnak le, és otthonhiány alakul ki. A külső adósságok visszafizetése
tehát az ország szisztematikus elszegényesítését eredményezi.
A továbbiakban Törökország az adósságspirál csapdájában ragadt, akárcsak a Latin Amerikai eladósodott nemzetei Brazilia és Argentína.
Ma, azért hogy Törökország fizetni tudja függőben lévő tartozásait, újabb kölcsönöket kell felvennie és így folyamatosan
egyre mélyebb adósságba süllyed. Mindez azért hogy az állam fizetni tudja adósságainak kamatait.
"Magyarországon az ún. rendszerváltás után a Nemzetközi Valutaalap nyomására a nemzetközi pénzvilágot kiszolgáló Magyar Országgyűlés 1991-1992-ben mondott le a kormányzás legfontosabb eszközéről - a pénzkibocsátás és a hitelrendszer irányításának jogáról...

(Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Törökország és a fent említett országok azóta hátat fordítottak a galambnak álcázott karvajnak, az IMF-nek azóta Törökország elindult a felemelkedés útján...)

Ordas

Kedves Lacika. dakota álnéven!
Hm.... Ha már írogatsz, arra próbálj reflektálni, amit az előtted szólók írtak.
Mert semmi konkrétumot nem véstél ide, így reagálni sem tudok, és természetesen nem is akarok.
Valószínűnek tartom, hogy Te leszel az utolsó hozzászóló. (utánam) De lehet, hogy más nick névvel? Azért egy picit sajnállak, mert belőled a tiszta gyűlölet szól, vörös ködben. Te nem hiszel senkiben, és semmiben az eszméden kívül.
Üdv!

dakota

Ordas vegyél már vissza ezzel a nagy vehemenciádból!
Az, hogy itt tart az ország ahhoz a fidesz is nagyban hozzájárult. Mást sem csináltak, hacsak nem ki-be futkostak, mindenre nemet mondtak. Arra gyúrtak Gyurcsánynak nehogy sikerüljön véghezvinni a reformokat, mert akkor dakota labdába sem rúghatott volna hosszú ideig. Az, hogy ki milyen károkat okozott az országnak lehetne vitatkozni.
Nem véletlenül íródott 5 könyv a lenyúlásaikról. Úgy gondolod az nem a zemberek pénze volt? Na akkor kellett volna verni a nyálad!

Martin

Így a deviza hitelesek úgy a deviza hitelesek, már nagyon unom hallani! És a forint hitelesek?
Tegnap hallottam a tv-ben 18! MILLIÓT !!!!!!! vettek fel ,mert azt hitték hogy a nagyszülők örökké élni fognak! Elképesztő (és most baj van ,mert a nagyszülők elmentek.) ilyen felelőtlen emberek miatt van bajban az ország. Jól tették Orbánék hogy nem a ,megszorítások mellett döntöttek, a deviza hitelesek ha vissza nézik az akkori híradásokat minden héten elhangzott a hírekben a figyelmeztetés vigyázzunk a deviza hitelekkel mert gyengülhet a forint.!!!!!! Még mindig jobban jártak mint a forint hitelesek !

fincus

A Kárpátok Legújabb Géniusza elkezdte áldásos tevékenységét. Szegény Magyarország!

Ordas

Lacika!
Miért nem írsz inkább könyvet? Talán lenne aki megveszi.
Hogy a FIDESZ akarja eladósítani az országot?
Eddig hol éltél tesó? Már megtörtént 8 év alatt!
Szlovákiával vagdalózol? Hát nem Orbán akarta létrehozni itthon az ottani modellt? Nevezetesen az adó CSÖkKENTÉSÉT?!
Ja,..és hogy a szocik spóroltak?
Igen, a saját zsebükre. Tömték a Svájci bankszámlájukat, meg az offshore cégeikbe menekítették ki megkerülve a magyar adózást!
Jó reggelt barát!
Hosszan ne válaszolj, mert nem lesz időm elolvasni! Valakinek melóznia is kell!

Lacika

Hát ez a pénzügyi világ meg már csak ilyen. Ha kölcsönadsz valakinek, te se a kovácsolt vas kerítésen kívülről akarod nézni, hogyan pezsgőfürdőzik aki neked tartozik. Néha-néha meg le is ülsz vele elbeszélgetni, hogy adsz neki még ha kér, de mondja már el legyen szíves, mennyit költ meg mire, hogy lásd, van-e esély hogy viszont lásd a pénzed. Ettől még az adósod önrendelkezhet, és nem szállod meg a házát. Csak rajta tartod a szemed. De mit mondanál, ha elküldene a p.csába, bezárná előtted az ajtót, kinyomná a telefont? Senkinek se tetszene, további lóvét meg biztos nem adnál.... Így megy ez nagyban is. Ha elkezdünk spórolni meg ésszerűsíteni az hosszútávon nekünk is jó.
Vannak viszont még dolgok amit nem értek. Bokros Lajos a fizetésképtelenség határáról rángatta vissza az országot annak idején, szimpla spórolással, strukturális reformokra nem maradt ugyan ideje, de az úgynevezett jobboldal számára így is a nemzet megnyomorítójaként emlegetik mind a mai napig. ( Bezzeg szlovákia csak megcsinálta amit mondott, jah meg komoly amerikai egyetemeken tanítják, de kit érdekel !!! ) Azután jött a Medgyesi és a népre öntötte az „igazmondó” ígéret versenyben elhangzottakat, csak elfelejtette elmondani, hogy hitelből. Az úgynevezett jobboldal persze ezt is kevesellte, még szórta volna a pénzt. Aztán jött Gyurcsány 2006-os kampány meg megint nem szólt másról, mint a ki tud több pénzt szétszórni műfajról, a „jobboldal még mindig nem szól, hogy ez így nem jó, másfélszeresét költené, mint az ellenfél. Gyurcsány beszéd, amelyből kiderül, nem mehet így tovább, az ellenzék nemzet rontózik hazaárulózik, kezdődne a spórolás. Strukturális reformok első jelére is népszavazás 6 milliárdért 300.- ft.-ról. Jön Bajnai, megint csak spórol, egy világválság kellős közepén lavírozza országunk kis hajóját, mindenki szerint sikeresen, kivéve a legénység részét képező „ jobb oldallal”. Szerintük hazaáruló nemzetrontás történik. Most akkor hogy van ez? Ha eladósítják az országot és a népre öntik az a baj, ha spórolnak az a baj. Ha van rajtuk sapka azért, ha nincs akkor azért? Közben a hatalomra kerülő „jobboldal” most megint eladósítaná az országot, ez viszont most nemzetmentés. Az önkormányzati választások után majd megszorít, hogy belegebedünk, akkor az lesz a nemzetmentés. Ki érti ezt? Nem éreznek a fidesz szavazók itt valamilyen feloldatlan következetlenséget? Jah persze. Erre jó a hazaáruló gyűlöletkeltés, akkor már nem kell gondolkodni, de még látni sem. Az egyiktől bármi jó, a másiktól semmi sem....

A közalkalmazottak és a minimál béresek után mostmár a deviza hitelesek is meg vannak mentve. Ki lesz a következő ? Lényeg, hogy a luxus jachtok, meg a repülők utáni adót sikerült eltörölni. Ajándékozni is lehet már a vagyont, hadd hízzanak a dinasztiák. Egyébként egy kicsit hamar jött ez az egyeztetés, 2-3 hónap múlva a ( Szabad )sajtó már le sem írhatta volna ezt a beégést..... Dübörög a forradalom.

Ordas

tyba!
Természetesen veled is tökéletesen egyetértek!
Valamint Laci001-el!

Ordas

air, és Fedor hozzászólása a realitás!
Nincs mit hozzáfűzni.
Kedves Márta!
8 évig az MSZP kormányozott, tehát tőlük vártam volna megoldást ez idő alatt. Az eredmény ismert. Hazugságok, csalás, lopás, hűtlen kezelés, az ország kiárusítása, tömegbe lövöldözés! (ezek tények!)
A hiteleket nem most vették (vettük) fel, hanem az MSZP idejében.
Laci!
"Tettek amit tettek?"
És ezt most felejtsük el? Tudod Te, hogy mennyi pénzt mentettek offshore cégekbe, illetve Svájci bankszámlákra? Elmondom neked, hogy majd a magyar államadósság felét! És ha ez a pénz ott lenne ahol lennie kellene, (a Magyar állam kasszájában) akkor nem szorulnánk az USA-izraeli IMF hitelére!

Laci001

Többnyire egyetértek a kormánnyal,hogy nem hagyja zsarolni magát.De a másik oldala a dolognak én is devizában vettem fel a hitelem.Tehát nagyon kényelmetlenül érint.Feleségem munkanélküli igx egy fizetésből élünk a kislányunkkal együtt.
Teljesen mindegy ki van hatalmon a kisembert mindig szorongtaják.

tyba

ORBÁN KORMÁNY JÓL CSINÁLJA!ÉS AZ IS IGAZ,HOGY JÓL TETTE,HOGY NEM HAGYJA MO.-OT MÉG ROSSZABBÁ TENNI.NEM IS BAJ,HOGY HAZA MENTTEK IDŐ ELŐTT.EZ IGY VOLT JÓ.

tyba

olyannak tünik a világ,mintha USA az IMF segitségével megveszi EU-tól az európai országokat?
Magyarország nincs rászrulva az IMF-re.MAGYARORSZÁG NEM ELADÓ!ÉS NINCS IS SEMMI CSŐD.
ha valaki jól látja a dolgokat,akkor látja,hogy a sok banok hazugságai miatt van világgazdasági válság féle helyzett.

Fedor

Hozzászólók, ne legyetek tipikusak, hanem használjátok az objektiv látásmódot! Nem veszitek észre hogy a kormány harcol? Nem ellenünk, más ellen, ami azt jelenti hogy értünk!
Azt csinálják amit a Görögök nem tudnak elérni a saját kormányuknál!
És emlékezzetek mind arra amit az IMF-ről és módszereiről tudtok, hogy elérjék céljaikat! Ők Amerikában székelnek, és a globalizáció kiszolgálói. Nem azért vannak hogy segítsenek, hanem a pénzük által átvegyék az uralmat. Gondoljatok Afrikára. Exploatáció, tömeges gyilkosságok, éhinség, környezeti katasztrófák (mert elérték hogy ne legyen szabályozva a védelem, így olcsóbb a termelés). Ez vár rátok is ha benyaltok Amerikának
. Ennyi.

Laci

A véleményem az, hogy az elmúlt nyolc évben a szociknál sem volt jó. Tettek amit tettek, oda juttatták az orságot ahová. Ez nyolc év alatt sikerült. A fidesz bő 3 hónap alatt többet ártott az országnak, mint a szocik 8 év alatt. El lehet gondolkodni, hogy jó-e az, ha az ország területén 4 évig(vagy ki tudja meddig?) narancs risztás van?
Köszönjük a 2/3-ot.

air

Természetesen nem örülök, hogy az események így alakultak. A jövő évi hiány kérdésében általában inkább a imf véleményéhez vagyok közelebb, a bankadó és a főbankár fizetésének kérdésében inkább a kormányhoz... De most nem erről akarok beszélni. Számomra Simor most vizsgázni fog. Én vasárnap reggel hallottam a hírekben a történteket, tehát ő pénteken illetve legkésőbb szombaton. Egy teljes hétvégéje volt, hogy felkészüljön a ma várható forint elleni spekulációkra. Ezalatt fel lehet építeni olyan startégiát amivel minimalizálható a mai forintesés, sőt a szintentartás sem megoldhatalan.
Simor tevékenységét az alapján fogom megítélni, hogy mennyit esik az elkövetkező -2-3 napban a forint. Meglátom megdolgozik-e a körömszakadtáig, sőt a devizahitelek bedőléséig védett fizetéséért.
Most megmutathatja, hogy megérdemli-e, vagy sem.

marta

"Fel készültünk a kormányzásra"-mondta Orbán Viktor. Miből? Dilettantizmusból?Már régen rájöhetett volna, hogy a többi ország nem tolerálja. Mi lesz velünk Magyarokkal? Úgy csűri-csavarja a törvényeket, ahogy akarja.Emberek!-gondolkodni kellett volna. 8 évig nem tettek semmit az országért, az emberekért.A nemen kivül más szót nem ismertek. Tudományos tény, hogy ha 8 évig sulykolják, Hogy ez a kormány lop, csal, hazudik, azt az emberek el is hiszik, Meg is látszik.Kérdem én, a FIDESZ nem azt csinálta anno? Azért lettek leválasztva.A hiteleket azért vették fel nagyon sokan, mert másképp nem tudták volna rendbehozni a házaikat, lakásaikat. Most a FIDESZ jól kibabrál velük a dilettantizmusával. Azt csinálták a megválasztásuk után, hogy gyengitették a forintot/Kósa, Szijjártó/. Most megint a saját butaságuk miatt a hitelesek szívnak.Javaslom, hogy küldjük el Viktornak és csapatának a csekkjeinket, fizessék Ők, telik rá nekik.Tudhatná Viktor, arroganciával, dömper módszerrel nem megy semmire a külfölddel szembe.Tisztelt szavazók, el lehet gondolkodni, kinek adtak ekkora felhatalmazást!

pelikán elvtárs

A totalitárius diktatúra letéteményese a jelenlegi "hazaáruló" kormányzat!
Sajnos az IMF-től függünk. Nm értem, hogy a magyarságot miért kell teljesen el lehetetleníteni, úgy látom, hogy ez az alkalmatlan bagázs október után mindenben kiszolgálja a megszállókat. A haza úgy fog elvérzni, hogy idegen csapatok nem teszik a lábukat a szent földre. Elég a hazugságokból és a nyugat imádatból, nekünk nem szánnak mást, mint bólogató jános szerepet. Nyisd ki a szemed magyar!

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X