Magyarországi munkanélküliség: A vártnál jobb adat érkezett
A várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküliség Magyarországon júniusban.
A második negyedévben a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma Magyarországon 3 millió 779 ezer fő volt, 0,5 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 18 százalékkal, 473 ezer főre nőtt, ami 1,5 százalékponttal magasabb, azaz 11,1 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett – írja elemzésében a KSH.
A március és május közötti három hónapban az átlagos ráta még 11,5 százalékos volt, aminél magasabbat az aktuális 1998-ban bevezetett mérési módszerrel még nem regisztráltak. A Bloomberg által megkérdezett elemzők is csökkenést vártak, ennél azonban kisebb mértékűt: a konszenzus 11,2 százalék volt.
Több foglalkoztatott
A 2010. április–júniusi időszakban a 15–64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 748 ezer fő volt, 17 ezer fővel maradt el az előző év azonos időszakitól, de 21 ezer fővel felülmúlta az előző 3 havi (2010. március–májusi) értéket. Az említett korcsoportra számított 55,3 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,3 százalékponttal csökkent. A vizsgált időszakban a 15–64 éves foglalkoztatott férfiak létszáma 2 millió 1 ezer fő volt, 60,3 százalékos foglalkoztatási rátaértékkel; a nőket 1 millió 747 ezer fős, 50,6 százalékos foglalkoztatottság jellemezte.
A 15–74 éves munkanélküliek száma 473 ezer fő volt, 72 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 11,1 százalék volt, miközben az előző év azonos időszakában 9,6 százalékos, 2010 I. negyedévében pedig 11,8 százalékos érték volt a jellemző. A férfiak munkanélkülisége 1,8 százalékponttal, a nőké 1,3 százalékponttal nőtt egy év alatt.
Minden negyedik fiatal munka nélkül
A munkanélküliek 16,5 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 26,7 százalékos munkanélküliségi ráta 1,6 százalékponttal meghaladta az egy évvel ezelőttit. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,4 százalék volt, 1,6 százalékponttal magasabb, mint 2009. április–júniusban.
A munkanélküliek 51,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18 hónap, 1,4 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál.

Hozzászólások (0)