Elfelejtette a jelszavát?


 
 

Az egyre szorítóbb gazdasági viszonyok közepette a vállalkozóknak, cégvezetőknek partnereik kiválasztásakor mind több váratlan és rejtett fenyegetéssel kell szembenézniük. Indokolt tehát, hogy üzleti lépéseik megtétele előtt a korábbiaknál óvatosabban, körültekintően járjanak el. Elég arra gondolni, hogy az elmúlt egy esztendő alatt több mint 26 ezer céget töröltek, csaknem 40 százalékkal többet, mint a korábbi esztendőben.

PORTFOLIÓ MENEDZSER

Álláshirdetések

 Könnyen előfordulhat tehát, hogy a jóhiszemű, de óvatlan cégek szerződést kötnek és számlát fogadnak be fizetésképtelen vállalkozásoktól. A partnerek alapos leinformálása viszont meglehetősen körülményes, több mint egy tucat hivatalos állami nyilvántartást kell végigböngészni a tájékozódáshoz, ám szakember legyen a talpán, aki ezek között eligazodik.


Nem véletlen, hogy nagy érdeklődést váltott ki a gazdasági élet szereplői körében a kétéves előkészítés után tavasszal indult feketelista.hu internetes honlap, amelynek szerkesztői új alapokra helyezték az informálódást. Az egyedülálló megoldás lényege: ha egy cég gazdasági, pénzügyi, piaci helyzetéről tájékozódni szeretnénk egyetlen kattintással tizenegy közérdekű állami adatbázis tartalma jelenik meg a feketelista.hu honlapon, és naprakész információt nyújt az érintett vállalkozással kapcsolatos valamennyi hatósági eljárásról, elmarasztalásról. Megtudható például, indult-e ellene adóvégrehajtás, csődeljárás, vagy végelszámolás, felfüggesztették adószámát, esetleg már törölték is a nyilvántartásból. Ilyen alapos és – ami különösen fontos – gyors tájékozódást követően nyugodtabb lélekkel írhatja alá a cégvezető, vagy a megbízottja a szerződést, a megrendelést.

 

 

 


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 

Ajánljuk még

Kidurrant az F1 lufi - Új korszak kezdődik a Forma-1-ben

Az elmúlt egy esztendőben a különböző autógyártók, illetve szponzorok kiszállásával több, mint egy milliárd dollár párolgott el a Forma-1-ből. A sorozat jövője kérdéses: vagy az FIA tervei szerint alakul minden, s jön egy – a 90-es évek elejét idéző - low cost F1, vagy a válságot követően – a feltörekvő országok vállalatainak vezetésével – visszatér a szponzorok költekezési kedve, s ismét dollármilliárdokkal gazdálkodhat majd a sorozat. tovább >>

Megmentik-e a cégeket a csődeljárás új szabályai?

A még működőképes, de fizetési nehézségekkel küzdő adósoknak kínál mentőövet a módosított csődtörvény. Az új jogszabály a fizetési fegyelem rosszabbodásának hatására elburjánzott felszámolási eljárásoknak kíván megálljt parancsolni, mert azzal minden szereplő, adós, hitelező, munkavállaló és még az állam is rosszul járt. Kérdés, hogy ez önmagában elegendő lesz-e arra, hogy megfékezze az elmúlt években egyre dagadó felszámolási hullámot? tovább >>

A karácsonyi hitelkártyás vásárlás csapdái

A karácsonyi szezonban kényelmes és biztonságos megoldásnak tűnik a hitelkártya használata, ám figyeljünk arra, hogy a kamatmentességtől a kétszámjegyű kamatot csak kevés választja el. A készpénzfelvétel díja sem gavalléros. Nem is beszélve arról, hogy egy rossz húzással akár a BAR-listára is felkerülhetünk. tovább >>


Ajánlom a Gurura


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3661.4660.876121.873
 
USD - 1.0730.64289.253
 
CHF0.682 - 0.59883.159
 
GBP1.5581.672 - 139.092
 
JPY0.0080.007 -
FXdirekt Bank»

NYERSANYAGOK

  Név Ár
 
 OLAJ 77.42 $
 
 ARANY 1058 $
 
 EZÜST 16 $
 
 PLATINUM 1450.2 $
 
 PALLADIUM 386.85 $
FXdirekt Bank»