A világ leggazdagabb embereinek összesített vagyona tavaly másodpercenként bő 7 millió forinttal gyaramodott, a milliárdosok száma pedig negyedével nőtt.
Mindössze egy évig ülhetett a trónon második regnálása alatt Bill Gates: a világ tavalyi leggazdagabb emberének ugyanis át kellett adnia az első pozíciót a mexikói Carlos Slimnek. Az elmúlt három évben három különböző ember vezette a Forbes listáját: tavaly a Microsoft alapítója, két éve a befektetési guru Warren Buffett állt az élen.
Hatalmas vagyongyarapodás
Az elmúlt 12 hónap tőzsdei szárnyalásából igen jól jöttek ki a világ leggazdagabb emberei. Azt követően, hogy 2008-ban a dollármilliárdosok száma közel harmadával csökkent, többen közülük több 10 milliárd dollárt buktak, a teljes listáról pedig 2000 milliárd dollár tűnt el, tavaly megindult a visszarendeződés. Az egy esztendővel korábbi 793-at követően ezúttal 1011 dollármilliárdost sorolt fel a Forbes listája, s bár a szám elmarad a 2008-as mindenkori rekordnak számító 1125-től, így is több mint 35 százalékos növekedést jelent. A bővülésben a tőkepiaci szárnyalás mellett minden bizonnyal a dollár gyengülése is szerepet játszott: tavaly ilyenkor az EUR/USD kurzus például 10 százalékkal alacsonyabban állt.
| A világ leggazdagabb emberei (TOP10) | ||||
| Name | Ország | Kor | Vagyon | |
| 1 | Carlos Slim Helu | Mexikó | 70 | 53.5 |
| 2 | William Gates III | USA | 54 | 53.0 |
| 3 | Warren Buffett | USA | 79 | 47.0 |
| 4 | Mukesh Ambani | India | 52 | 29.0 |
| 5 | Lakshmi Mittal | India | 59 | 28.7 |
| 6 | Lawrence Ellison | USA | 65 | 28.0 |
| 7 | Bernard Arnault | Franciaország | 61 | 27.5 |
| 8 | Eike Batista | Brazília | 53 | 27.0 |
| 9 | Amancio Ortega | Spanyolország | 74 | 25.0 |
| 10 | Karl Albrecht | Németország | 90 | 23.5 |
| Forrás: Forbes | ||||
Nem csak a milliárdosok száma, hanem vagyonuk is növekedett az előző évben. a listán szereplők átlag vagyona 3,5 milliárd dollár volt, 500 millióval több, mint az előző évben. mindez azt jelenti, hogy a listán szereplő teljes vagyon 1160 milliárd dollárral gyarapodott (ez másodpercenként több mint 7,1 millió forintot jelent).
Honnan mennyien?
A legtöbb tagot ezúttal is az Egyesült Államok delegálta a listára, az USA súlya azonban tovább süllyedt. A milliárdosok 40 százaléka él a világ legnagyobb gazdaságában (tavaly ez az arány 45 százalék volt), s ezek az emberek az összes vagyon 38 százalékát ellenőrzik (szemben az egy évvel korábbi 44 százalékkal).
Folyamatosan nő ugyanakkor a listán szereplő ázsiaiak száma: a legnépesebb kontinensen a lista összeállításakor 104 milliárdos volt, ami már csak 14-gyel marad el az európai dollármilliárdosok számától. Kína az Egyesült Államok után a második legtöbb gazdaggal büszkélkedhet, szám szerint 89-el, közülük 27-en első ízben szerepelnek a listán. Oroszország a harmadik 62 milliárdossal, akik közül 28 visszatérő.
A leggazdagabbak
A listát ezúttal a mexikói távközlési mogul, Carlos Slim vezeti. A közép-amerikai üzletember vagyonát a Forbes-nál 53,5 milliárd dollárra becsülték, ami 18,5 milliárd dollárral magasabb az egy évvel korábbinál. A jelentős vagyonnövekedés annak köszönhető, hogy Slim cégei jelentősen felértékelődtek a tőkepiaci rali során: az America Movil például – amelyben jelenleg 23 milliárd dollárja fekszik az üzletembernek – 35 százalékot repesztett.
A második helyen a tavalyi éllovas Bill Gates áll. A Microsoft atyja 13 milliárd dollárral gazdagodott, ez azonban kevésnek bizonyult az első hely megőrzéséhez. Gatesnek jelenleg 53 milliárdja van. Az első kettőtől ezúttal kissé leszakadva, de ismét Warren Buffett futott be a harmadik helyen: vagyona 10 milliárd dollárral gyarapodott, s így 47 milliárdja van.


cikk nyomtatása
küldés levélben








