Elfelejtette a jelszavát?




 
 

A Ford Motor tavaly 17,9 milliárd dollárt fizetett Alan Mulally vezérigazgatónak.


A 64 éves szakember munkabére 1,4 millió dollár volt, ehhez – részben részvényopciók formájában – 16,5 millió dollár egyéb javadalmazás, illetve jutalom járult. Mulally 2008-ban kevesebbet, „mindössze” 17 millió dollárt „vihetett haza”.

A Ford három veszteséges év után 2009-et 2,72 milliárd dolláros adózott eredménnyel zárta, a részvényárfolyam az év folyamán több mint négyszeresére emelkedett, és nőtt a cég piaci részesedése is (az USA-ban). A társaság „ezen felül” sikeresen elkerülte a csődeljárást, ami a hazai riválisainak, a General Motorsnak és a Chryslernek nem sikerült.

Alan Mulally 2006-ban a Boeing vezérigazgatói székéből érkezett a Fordhoz.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Ásványvíz: Ne csak igya, nyerjen is rajta

Átalakulóban van a világ italpiaca: a fogyasztók évről évre az egészségesebb termékeket keresik, ami alapvetően az ásványvízgyártóknak kedvez, így érdemes lehet ezekbe a cégekbe fektetni - írja elemzésébn az Equilor Befektetési Zrt. tovább >>

Újra robog a Ford, szalutálnak a befektetők

A Ford a második negyedévet az elemzői várakozásokat alaposan felülmúló adózott eredménnyel és árbevétellel zárta. tovább >>

Mennyibe kerül az egészségügy?

Most sokat költünk az egészségügyre vagy keveset? Számok Magyarországról és az Egyesült Államokból. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3081.3590.836112.939
 
USD - 1.0390.6486.417
 
CHF0.736 - 0.61683.11
 
GBP1.5631.624 - 135.029
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »