Darabokra hullott a görög kormány
A görög kormány négy tagja nyújtotta be azonnali hatályú lemondását posztjáról péntek délutánra. A Lukasz Papademosz vezette görög egységkormány még az este vége előtt darabokra hullhat, ha ilyen ütemben folytatódik a koalíciós partnerek kihátrálása a nemzetközi hitelezők által követelt megszorítások mögül.
Délelőtt a mezőgazdasági minisztérium államtitkára, délután a közlekedési miniszter és a halászati minisztérium államtitkára döntött úgy, nem adja nevét a lakosság ellenállását kiváltó rendelkezésekhez, koraeste pedig a Reuters értesülése szerint a külügyminisztérium államtitkára is vette a kalapját, tiltakozva a trojka által az országra erőltetett program ellen.
A kormányválságra kisebb pánikkal reagáltak a piacok, elsősorban a bankszektorban volt intenzív az eladói nyomás, amely egy százaléknál mélyebb mínuszba nyomta a nyugat-európai benchmark indexeket, és 1,32 dollár alá száműzte az eurót.
UPDATE (18:20): A görög állami televízió információi szerint a görög kormány átalakításására legkorábban hétfőn kerülhet sor, így a hétvégén nem számíthatunk érdemi előrelépésre a nemzetközi hitelezők által követelt megszorítások ügyében sem.

Hozzászólások (0)