Így zajlott az utolsó nagy Malév-összetartás
Megható megemlékezéssel búcsúztak a Malév dolgozói, illetve rajongói a légitársaságtól, az mondjuk nem világos, hogy miért kellett a hidegben gyalogolni az utolsó nagy összetartás alkalmával. Tény, hogy több száz ember vett részt a Malévért, a Malév emlékére rendezett békés felvonuláson, egyenruhába öltözött pilóták, utaskísérők, munkatársak és családtagjaik búcsúztak a 66 éves múltú légitársaságtól.
A menetben haladó Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke, az MTI-nek azt mondta, reméli, hogy lesz nemzeti légitársaság ilyen szaktudású és jó csapattal, mint a Malév volt. Sajnos erre jelen állás szerint nem sok esély van.
Berényi szerint neki egy év, de másoknak több évtized jutott a Malévnál, így együtt érez minden volt Malév-dolgozóval. A bánatos fényezés sem maradt el: szerinte a Malév hungarikum volt, aki a légitársaság repülőgépének fedélzetére lépett, Magyarországon érezhette magát, a magyar vendégszeretettel, magyaros konyhával és jó borokkal. Na persze, azt a szerencsétlen háromszögszendvicset, amit a járatok többségén a turistaosztályon adtak, nehezen neveznénk magyaros konyhának.
Az MTI tudósítása szerint a Lurdy-háztól a felvonulás a Malév jól ismert szignáljára indult és az emberek arcán szomorúság és keserűség látszódott. A felvonulók többségén "I'live Malév 66 év 1946-2012" felírat volt olvasható. Számos pilóta egyenruhában jelent és a tömeg "tarkállott" a légiutaskísérők jellegzetes kendőjétől, amely sötétkék alapon piros, fehér és zöld stilizált repülőket ábrázol.
A békésen sétáló tömegben volt, aki a további boldogulásának esélyeit latolgatta, volt, aki reménykedéssel beszélt a jövőről. Egy utaskísérő az MTI-nek elmondta, hogy például az ír fapados légitársaság, a Ryanair közel 3.000 eurót kér azért, hogy "átképezze" őket, és hiába hoznak létre Budapesten bázist, azaz repülőgépeket telepítenek ide, a személyzetet nem Magyarországon akarják "állomásoztatni". Ez konkrétan marhaság, minden bázison helyben lakik a személyzet, közel a reptérhez.
Volt olyan pilóta, aki szerint a külföldi pilótákat helyezné a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lévő bázisra az ír légitársaság. Ez simán elképzelhető, bár hivatalosan azt ígérik, hogy a már régóta náluk repülő magyar pilóták élveznek elsőbbséget. A Malévtól most átigazolók azonban újnak számítanak, ha kapnak is munkát, többségüket szétszórják az 50 bázis valamelyikére.
Az esemény hivatalos zárásaként a Gellért téren utoljára hangzott fel a Malév szignálja és a tér felett a menetet a Malév repülőklub négy, kötelékben repülő Cesna típusú repülőgépe köszöntötte, mire a tömeg integetett, éljenzett és tapsolt.

Hozzászólások (0)