Még több porta koca nélkül

ecoline.hu
1967 0

Az Orbán-kormány működése óta számos, a hazai mezőgazdaság fellendítésére irányuló programot, tervet dolgozott ki és tárt a nyilvánosság elé. Ilyen volt a szeptemberben a köztudatba belengetett, egyenesen a kormányfőnek tulajdonított "egy koca, egy porta program" is, amely azonban a KSH adatai szerint még sehol sem tart, bár a sajtó már tavaly októberben arról számolt be, hogy a lendület adott, a sertéságazat újjáélesztésére vonatkozó terv az asztalon hever.

A KSH legújabb állatállományi adataiból szemezgetve az index.hu kiemelte, hogy egyre kevesebb a magyar disznó, az állomány 2011 második félévében 3 százalékkal csökkent, s már alig haladja meg a 3 milliót. Ez az elmúlt évtized átlagának legalja, ráadásul az állomány az anyakockák számának újabb nagyarányú csökkenése miatt az idén várhatóan tovább apad majd.

hirdetés

A kocák számának csökkenése azt jelzi, hogy a tenyésztők nem tervezik az állomány bővítését, hiszen egyre inkább úgy vélik, tevényekségük a magas áfakulcs és a megfelelő szabályozási környezet miatt továbbra is ráfizetéses marad (erre már a program meghirdetésekor figyelmeztettünk, azóta az ÁFÁ-t emelték). A Világgazdaságnak nyilatkozó szakértők szerint bár a program szándékait tekintve jó, maga a koncepció csapnivaló, s biztos kudarcra ítéltetett. Hasonlóan a kormány által meghirdetett háztáji állattenyésztést és növénytermesztést propagáló tervekkel, az egy koca, egy porta program sem vette ugyanis figyelembe, hogy a mezőgazdaságban is szükség van a megfelelő szakértelemre, ez pedig nem csak a vidék egyre nagyobb részében, de úgy tűnik, a minisztériumban is hiányzik.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

PIACOK MOST

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X