Navracsics finoman beszólt Orbánnak
Ritkán érdemelnek külön cikket fideszes politikusok véleménynyilvánításai, megszokott, hogy kifelé békülnek az EU-val és az IMF-fel a pénz miatt, hazafelé pedig megy a "mi vagyunk a legjobbak, mindenki más hülye" duma. Navracsics Tibor azonban ma olyat mondott, ami nagyon nem szokványos: komoly kritka a kormányról, ráadásul itthoni nyilatkozatban. Ez egyértelmű üzenet Orbán Viktornak.
A miniszterelnök-helyettes szerint a kormány több olyan intézkedést is hozott az elmúlt másfél évben, amit ő szívesen elkerült volna, s leginkább pedig az fájdalmas számára, hogy nem figyeltek oda eléggé az ellenzék véleményére. A miniszterelnök-helyettes az m1 A Lényeg című műsorában nyilatkozva szólt arról is, a magyar kormány a legnagyobb jóindulattal viszonyul majd az Európai Tanács médiatörvény módosításához érkező véleményéhez.
"Az erősnek kell mindig türelmesnek és belátónak lennie, én azt gondolom, hogy ez az év meg fogja hozni ezt is" - fogalmazott az MTI szerint a kormányfő egyik helyettese, megjegyezve, hogy ő korábban is önkritikus volt. Bár nem gondolja, hogy az ellenzék mindig teljes figyelmet érdemelt volna, hiszen korábban nekik is sok olyan lépésük volt, amelyek kiváltottak sértődést.
Navracsics megerősítette, arra tett ígéretet Neelie Kroes európai bizottsági alelnöknek, hogy az Európai Tanácshoz fordulnak a médiatörvény módosításával, a testület ajánlásait pedig figyelembe veszik a jogszabály tavaszi parlamenti ülésszakra tervezett változtatásakor. A médiatörvény módosítását az Alkotmánybíróság - a jogszabály több pontját hatályon kívül helyező - tavalyi döntése indokolja - emlékeztetett a politikus, hangsúlyozva, hogy már elkészítették a szükséges változtatásokat, és reméli, az Európai Tanácsnak nem lesz ezekkel kapcsolatban alapvető kifogása.
Persze nem maradtak el a szokott fideszes lózunkgok sem. Például, hogy az egykulcsos adóval az a kormány célja, hogy a többet dolgozóknál és a több gyermeket nevelőknél több maradhasson, ennek a szemléletnek a létjogosultságát pedig szerinte a háztartások végtörlesztés révén csökkenő adósságállománya is bizonyítja.

Hozzászólások (10) , melyek közül a legfrissebbek:
KÉREM AZ ÜGY KIVIZSGÁLÁSÁT
Szakbizottsági meghallgatás a magyarországi helyzetről
NEM A ÍGÉRGETÉS ÉS SZAVAK HANEM A TETTEK EMBERE A NYERŐ. CSAK EZ NEM LÉTEZIK. 2010 ÁPRILIS. 25 TÖL . ÁPOLÁSI DÍJ ÜGYBE 8 ÓRA FŐ MUNKA IDŐ LEGYEN. 62 .000 FT MINIMAL BÉR 70 EZER MAGYARORSZÁGI VÁLASZTÓ POLGÁR ÉRDEKE EMBERI SZOCIÁLIS JOGA. CSAK SEMMIBE VESZIK. ORBÁN VIKTOR MINISZTER ELNÖK. FIDESZ-KDNP. MINISZTEREI ÁLLAM TITKÁRAI FIDESZ-KDNP ORSZÁGGYÜLÉSI KÉPVISELŐI TISZTELET A KIVÉTELNEK HA VAN ILYEN KÖSZÖNÖM
Navracsicsnak, Varga Mihálynak, Pokorninak, mint autonóm személyiségeknek, nem lehet könnyű dolga az autokrata Orbán mellett, de ha továbbra sem mernek erőteljesebb kritikákat megfogalmazni az elmúlt 1,5 év ámokfutásával kapcsolatban, akkor elkönyvelhetik , hogy a vezérrel fognak ők is bukni. Pedig ők jobb sorsra érdemesek, helyük lenne egy valódi konzervatív, /a populista, nacionalista Orbán nélküli/ jobbközép kormányban. De úgy látom hiányzik ehhez belőlük a kurázsi, vagy csak egyszerűen édes nekik a hatalom. Pedig a hitelességük nap mint nap kopik. Talán Navracsics, Pokornit követve, most elkezdett valamit?
Sohasem hittem volna, de a Fidesz jobban ért ahhoz, hogyan gyarapítsa az ellenzék táborát, mint maga az ellenzék.
Micsoda hozzáállás az, hogy az Eu csak bennünket akar rabszolgasorba vetni? Ahhoz túl hülyék, hogy belássák: nekünk kell az Eu-t használni, hogy nekünk jobb legyen,nem tőlük azt várni, hogy a tenyerükön hordozzanak.Nem veszik észre, hogy mindenki ezt csinálja? A mi politikusaink semmit nem tanultak több mint 20 év alatt.
Amit még inkább elb..nak fideszék, hogy azokat az embereket, akik aktivistáskodtak, kampányoltak évekig nekik, 2010 óta arcul köpik, csicskaként kezelik őket, helyettük tanulatlan nyaloncok kerültek jobbnál jobb állásokba. Meg lesz ennek az ára, már most is látszik a jogalkotás minőségén. Az eddig hithű fideszesek sorra fordulnak el a párttól, van aki 20 év után. Mondom, meg lesz még ennek az ára.
T.Navracsics Úr!
A történelem hosszú idő után fogja elfeledni ezt az ámokfutást amit az Orbán-vezette kormány művelt! Gyurcsány és csapata ehhez képest jámbor kiscserkész társaság volt!Úgy gondolom, hogy Önnek-mint intelligens tanárembernek- ebben résztvenni több mint baklövés! Kár az Ön jó híréért!
Tudomásul kell venni, hogy azért zúdul most Magyarországra ilyen erős kritika, mert egyrészt korábban nem volt Európában strukturális válság, másrészt Európa vezető államai meg akarják akadályozni, hogy e kurucos hozzáállás tovább terjedjen más, főleg kelet-európai és balkáni országokban. Rosszkor, rossz helyen vagyunk!
Nem tudom, ki nem tudja a különbséget (lehet, hogy maga Navracsics?), de:
az Európai Tanács (European Council) az Európai Unió legfőbb szerve, ahol államfők és kormányfők találkoznak és hoznak döntéseket (ezen volt Orbán Brüsszelben).
Amiről itt szó van, az az EU-tól teljesen független Európa Tanács (Council of Europe), amely Európa 1949-ben alakult, elsősorban emberi jogi ügyekkel foglalkozó szervezete, amelynek Magyarország 1990 óta a tagja.
A Fidesz házatáján semmi sem történik spontánul és véletlenszerűen. Navracsics engedékenyebb hangja a meghirdetett konzultációs hajlandóság első megnyilatkozása. Ez a kormány azzal kezdte az alkotmányozást, hogy kikitatta az alkotmánymódosításra vonatkozó 4/5-ös korlátot, amit a korábbi, 2/3-os többséggel rendelkező ballib kormány hozott. Orbán az egri frakció ülésen azt mondta, hogy a rendszer kész, most már csak meg kell tanulni működtetni. Miről akarnának konzultálni. Ez csak egy kutyakomédia, ami a külföldnek szól és az elkövetkező megszorításokhoz próbálja megosztani a felelősséget.
"az egykulcsos adóval az a kormány célja, hogy a többet dolgozóknál és a több gyermeket nevelőknél több maradhasson"
Mit értünk az alatt, hogy a többet dolgozóknál?
Merthogy egy jó utcaseprő, bár Isten nem áldotta meg sok ésszel, dolgozik, mint állat és még sem tud megélni a fizetéséből.
Ezzel szemben a kormányon lévő politikusok, mindegy, hogy mennyi ésszel nem dolgoznak (némelyikük még soha nem dolgozott)és mégis horribilis jövedelmeket vesznek fel fizetés gyanánt???
Parasztvakítás!
Ha a "farkas vigyorog", még nem jelenti azt hogy jóllakott.
Szerinte ez is "csupán" fisznyik színjáték.
Csók:b-kaboca