IMF: Kína fizetni fog, ha biztosra akar menni

ecoline.hu
6225 1

Kína nem kockáztatja, hogy az eurózóna válsága magával rántsa, ezért akár közvelen pénzügyi hozzájárulásával is segítené növelni az európai bankok védelmét szolgáló tűzfalat - írta a Reuters. Angela Merkel pekingi látogatásával újraindult a tavalyi körmenet a feltörekvő piaci országok vezetői közt, melynek célja az IMF, s közvetve az EU tartalékainak felduzzasztása. A G20-ak körében jövő pénteken tárgyalhatnak arról, hogy az IMF által szükségesnek tartott, de az Valutaalap kasszájából még hiányzó 500 milliárd dolláros forrás terheit megosszák egymás közt. A találkozón Christine Lagarde várhatóan ott folytatja majd, ahol tavaly abbahagyta az IMF-feltőkésítéséért folytatott lobbizást, hiszen az európai válsággócban előrelépésről nem, legfeljebb leminősítésekről, lehet beszámolni december eleje óta.

Merkel Ven Csia-pao kormányfővel folytatott megbeszélése során kiderült: Kína akár az EFSF, illetve az ESM közvetlen feltőkésítését is mérlegelte, ám várhatóan az extra IMF-bezizetés mellett dönthet. A jövő héten az is kiderülhet, ki mennyivel száll be a Valutaalap 500 milliárd eurós európai válságalapjába, illetve, hogy milyen feltételekhez kötik a hozzájárulást. A Reuters szerint az alapvető követelés Németország eddiginél nagyobb hozzájárulása lenne az ESM mechanizmusához, ezen felül Kína persze további kérésekkel is előállhat, hiszen ahogy a kommunista párt hivatalos lapja a német kancellár látogatása előtti napon figyelmeztetett: az ember nem megy a templomba, ha nem vágyik valamire. Kína elsősorban az Európába irányuló exportjának korlátozásaitól szabadulna, Németország viszont nem szívesen hagyna ott több pénzt az európai egység oltárán - ez elég jó alap a további tárgyaláshoz.

Hozzászólások (1)

Kálmán Tamás

Kérdés,hogy mi az ára.Javasolom:kezdjünk tanulni kinaiul,mert az egyéb nyelvek -ha Kína megsegíti(?)az úniót már nem fognak semmilyen szerepet betölteni.
Kezdhetjük a történelmünket abba az irányba terelni,amikor a hunok két ágra szakadtak,és ezzel is magyarázhatnánk a kínai rokonságot.Persze vannak zenei kutatások,néprajzi helyi hasonlóságok.Jó lesz,ha ezeket gyorsan előszedjük,mert már a spájzban vannak.

Új hozzászólás



hirdetés

PIACOK MOST

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X