Beperlik Budait, derüljön ki végre, mi van a reptér privatizációs szerződésében!
Elunta a két politikai oldal közti gusztustalan sárdobálást az atlatszo.hu, a site azt közölte, hogy beperlik Budai Gyula kormánybiztost. Továbbra sem lehet ugyanis tudni, hogy mi van a reptér privatizációs szerződésének azon záradékában, mely arról szó, hogy állítólag kártérítést kell fizetni a reptér tulajdonosainak arra az esetre, ha bedől a Malév, vagy ha durván csökken a forgalom.
Ezzel kapcsolatban egymással teljesen ellentétes információk jelentek meg, Budai azért dobta be az 1000 milliárdos kártérítést, mert Gyurcsány Ferenc előtte azt mondta, ő nem tud záradékról. Az akkori pénzügyminiszter, Veres János is azt állítja, hogy nem látta a szerződést, ami finoman szólva is nevetségesnek tűnik. Budai pedig csak belevakkantotta a világba a számot, a dokumentumokat nem hajlandó megmutatni. Valaki itt nagyot hazudik, de az is lehet, hogy többen is.
Nagyon jó lenne, ha végre megtudhatnák az adófizetők, milyen kötelezettséget vállalt az ő kontójukra annak idején a Gyurcsány-kormány. Ha ez kiderülne, sok mindent megmagyarázhat a jelenlegi kormány lépéseiből is.
Legfőképp, hogy miért hagyták utód nélkül bedőlni a Malévot? Mivel kommunikációjuk erről egyenlő a nullával, nem lehet tudni, hogy szándékosan döntötték be, egyszerűen dilettánsok voltak nem foglalkoztak időben a kérdéssel, vagy próbáltak befektetőt találni, de nem jött össze.
Logikus feltételezés mostanság, hogy a Ryanair is azért kapott komoly állami támogatást a budapesti bázisnyitáshoz, hogy a reptér megmeneküljön a drasztikus forgalomcsökkenéstől, az állam pedig a brutális kártérítéstől. Ezt is megerősíthetné, vagy cáfolhatná, ha végre nyilvánosságra kerülne a szerződés tényleges tartalma.

Hozzászólások (3)
Javakorabeli 2012. 02 11., 18:11
"....Hazudtunk reggel, ÉJJEL, meg este..." Klasszikust csak pontosan !....
De ha Neked most még adat kell ahhoz, hogy ki is hazudozik folyamatosan,nem érdemled meg a fidesznyikhaj pártkönyvedet!...
Azért ki vállalja a felellősséget, hogy "Feta komple"helyzetbe hozták a személyzetet?Aki termeli a pénzt! Ezt magyarázza meg nekem valaki?Ki tudta annyira titokba tartani, hogy IGY megalázzon ennyi embert? Szerintem azoknak akik ezt megtették az érzelmi inteligenciájuk minusz nulla.Talán nem is emberek?
Nagyon kíváncsian várjuk a szerződés idevonatkozó részleteit, hiszen végre tisztán láthatnánk ki is az aki folyamatosan hazudozik!
A Gyurcsány már bevallotta önként többször is hogy napszaktól függetlenül vezették félre az egész világot,vagyis hazudtak reggel délben este (by Öszöd), majd mikor ezt megismerte ország-világ ,az EU parlamentben nem háborodott fel egyetlen egy igazi DEMOKRATA sem!???
...a vége az lesz hogy eltűnnek az iratok mint a Horn dosszié-http://www.origo.hu/itthon/19990122vadat.html-... és akkor folytatódhat tovább a sárdobálás, hogy ki si hazudik. Folyamatosan !!!!