Európa nyerhet még pár hónapot
Szinte kizárt a megállapodás a görög kormánypártok között az EU által követelt megszorításokról. A jobboldal legnagyobb pártja, a következő választások legesélyesebb befutójának tartott Új Demokrácia hosszú és heves ellenállást követően általános beleegyezését adta a nemzetközi hitelezők követeléseibe, ám a vele szorosan együttműködő LAOS pénteken jelezte: nem fogja megszavazni az Eurogroup által követelt újabb lépéseket.
Mivel a Trojka minden parlamenti párt írásos beleegyezéséhez köti a következő mentőcsomag jóváhagyását és a részletek utalását, így jelentősen megnőtt az esélye egy kontrollálatlan görög csődnek - figyelmeztet a Concorde, hozzátéve, hogy továbbra is van esély a kontrollálatlan csőd elkerülésére. A szakértők szerint elképzelhető valamilyen átmeneti, a korábban jelzettnél jóval kisebb összegű mentőcsomag, s erre vonatkozó jelzések már napokkal korábban felmerültek - a németek azt javasolták, hogy 30 milliárd eurót utaljanak át egy elkülönített számlára, ebből ugyanis finanszírozni lehetne a március 20-án lejáró adósságállomány finanszírozását, a segély fennmaradó 100 milliárd eurós részletét pedig csak a trojka által támasztott feltételek teljesítése esetén bocsássák Görögország rendelkezésére.
Megoldás lehet az is, ha a görög kormány és az európai bankok kötvénycsere-megállapodásába bevonják a március 20-án lejáró kötvényállományt is, amelyet ez esetben szintén legalább 50 százalékkal le kellene értékelni (így viszont a fizetési kötelezettség is kitolódna, viszont a megállapodásra spekuláló, a márciusi lejáratú kötvényekből jócskán bevásárló befektetők csúnyán pofára esnének).
A kiskapuk bármelyike pár hónap haladékot adna Európa számára, ám továbbra sem változtatna azon a tényen, hogy az európai vezetők egy fenntarthatatlan és a közgazdász közösség túlnyomó többsége szerint eleve kudarcra ítélt adósságcsökkentő program érdekében próbálnak elfogadhatatlan követeléseket támasztani a görögökkel szemben.

Hozzászólások (0)