Matolcsyt megint csak a csodafegyver védheti meg?

ecoline.hu
5522 1

Kevesebb mint egy héttel a 2011. negyedik negyedévi, kellemes meglepetést keltő GDP-adat után már napvilágot is látott a kormányzat első - szigorúan nem hivatalos, de roppant optimista - felülbírált előrejelzése a magyar gazdaság idei várható teljesítményével kapcsolatban. Egy a Népszabadságnak nyilatkozó névtelen Fideszes képviselő szerint "a kormányzat optimista, nem 0,5 százalékos, hanem inkább 2 százalékos gazdasági növekedést tartanak reálisnak." Így lesz irányjelző fénysugárból pár nap leforgása alatt minden érvelést alátámasztani képes gazdasági fundámentom - tesszük hozzá halkan.

A növekedésbe vetett hit oszlatja el a túlzottdeficit-eljárás során fenyegető súlyos szankcióktól való félelmet épp úgy, mint az [origo] által számba vett költségvetési aknáktól való riadalmat is. Brüsszel legújabban azzal fenyeget, hogy megvonja az országtól a kohéziós alapban elkülönített támogatást, mivel 2004-es csatlakozásunk óta nem tudtuk tartósan 3 százalék alá vinni a büdszé hiányt. A kormány szerint idén másként lesz, hiszen elégendő a tartalék, megfelelő a szigor, és a második félévben már a növekedés is beindul.

hirdetés

Az [origo]-nak nyilatkozó költsgévetési szakértők szerint azonban túl nagyok a kockázatok ahhoz, hogy a büzsdé újratervezése nélkül tartható legyen a hiánycél. Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősség Intézet vezetője szerint a költségvetési folyamat összeomlottt, a költségvetési törvény jelentős módosításra szorul. Az IMF 3 százalék feletti deficitet vár 2012-ben, a kormány 2,5 százalékot irányzott elő, de már most 215-315 milliárd forintnyi hiánynövelő kockázat öltött testet a büzsdében, miközben a esetleges hiánycsökkentő tétetelek értéke legjobb esetben is mindössze 75 milliárd forint lehet.

Vagyis a költségvetésben nem szereplő, egyedi ügyekből, és nem a makrogazdasági helyzet bizonytalanságából fakadó, valamennyire számszerűsíthető negatív és pozitív kockázatok összességében 150-240 milliárd forinttal emelhetik a hiányt - írja az [origo].

Persze Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter számára még mindig ott a tavaly már bevetett, és legrosszabb esetben idén is bevethető "csodafegyver", a magánnyugdíjpénztárak megmaradt vagyonának beolvasztása a költségvetésbe. Az [origo] szerint ez akár 200 milliárd forintos egyszeri pluszt is jelenthet, amiből fedezni lehet még a költségvetésen esetleg ütött legnagyobb lyukakat is. Attól - az [origo]-val ellentétben - nem tartunk, az Európai Bizottságban úgy változtatna az elszámolási szabályokon, hogy a nyugdíjvagyont ne lehessen beszámolni a bevételek közé, hiszen ez több térségi ország költségvetési számításait is boríthatná, vagy olyan negatív kivételezést jelenthetne, amely biztosan nem megy át a testületen.

Hozzászólások (1)

Kabai-tóth Klára

A matolcsyzmus lényege: csak szokja a cigány lova az éhezést, majd megszokja! Legfeljebb, amit evéssel töltene, azt az időt kitöltjük kényszermunkával. Ja, hogy kilóg a hátán az a két csont? Nem baj, bizonyára a szárnyai nőnek, mától kezdve tehát Pegazusnak hívjuk és szárnyalásra (szarnyalásra?) kötelezzük.
Baromira unortodox, de legalább értelme sincs!

Új hozzászólás



hirdetés

PIACOK MOST

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X