Megvan a megállapodás - repül a görög mentőöv!

ecoline.hu
3141 0

Az eurózóna pénzügyminisztereinek hétfőre összehívott találkozója kedd hajnalban eredményt hozott - az Eurogroup döntése értelmében a Görögország megkapja a nemzetközi hitelezők által ígért második, 130 milliárd eurós mentőcsomagot, garantálva ezzel az ország adósságának belátható időn belüli finanszírozhatóságát.

A pénzügyminiszterek határozata alapján Görögországot 2020-ig olyan makropályára állítják, amely lehetővé teszi államadósságának a GDP 121 százalékra csökkentését. Ennek érdekében az európai bankok és biztosítók vállalják a kezelésükben lévő görög adósságtömeg mintegy 100 milliárd eurós részének elengedését, valamint a fennmaradó adósság átütemezését - ez összességében közel 70 százalékos veszteségleírást jelent a kötvények nettó eszközértékéhez mérten.

hirdetés

Az IMF szerint ez önmagában kevés ahhoz, hogy a görög államadósságot fenntartható pályára állítsa, így Görögországnak további reformokra és megtakarításokra lesz szüksége, máskülönben csak elodázni tudja az államcsődöt. A közgazdászok szerint azonban még így is közel egy évtizedig eltarthat, míg a görög gazdaság újra növekedési pályára állhat, és még mindig nem kizárható, hogy akár hónapok múlva újra kell majd tárgyalni a görög államadósság fizetésének feltételeit.

A magánszektor és a görög állami adósságkezelő közti kötvénycsere akciót a Reuters információi szerint március 8-án kezdik meg, és március 11-ig befejezik, bevonva a folyamatba a március 20-án esedékes, 14,5 milliárd eurónyi kötvényállományt is, amelyet szintén átütemezésnek vetnek alá.

A Görögországnak dobott 130 milliárd eurós mentőövet szinte teljes egészében a görög pénzügyi rendszer stabilizálására fordítják majd, abból alig jut majd a görög reálgazdaság fellendítésére. A Reuters beszámolója arról nem szól, hogy az eurózóna jegybankjai végül vállalják-e a kezelésükben lévő görög állampapírok átértékelését, valamint hogy az EKB - korábbi fogadkozásának megfelelően - a hétvégi kötvénycsere-akciójából származó profitot felajánlja-e a görög mentőcsomag kiegészítésére. Előbbi mintegy 3,5 százalékponttal, utóbbi akár 5,5 százalékponttal is csökkenthetné a görög adósságtömeget, jelentős segítséget nyújtva az egyre mélyebb recesszióba zuhanó dél-európai gazdaságnak.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

PIACOK MOST

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X