Orbán évértékelője: "virágnyelven a megegyezési hajlandóságot jelezte"

ecoline.hu
1328 0

A gazdasági elemzők úgy vélik, hogy semmi újdonságot nem mondott Orbán Viktor az évértékelő beszédében, de legalább utalt arra, hogy továbbra is meg akar egyezni a hitelért az EU-val és az IMF-fel - derül ki az MTI összegzéséből.

Duronelly Péter, a Budapest Bank befektetési igazgatója szerint sok újdonság nem volt Orbán Viktor beszédében, különösen azt illetően, hogy a magyar politikának milyen a hozzáállása az európai együttműködéshez, illetve milyen a magyar vezetés kompromisszumkészsége az EU/IMF-hitelkeret aláírása érdekében.

hirdetés

Szerinte az ország azonban olyan gazdasági helyzetbe került, amely alapján újabb finanszírozási csomagra lesz szüksége, ugyanakkor a különutas gazdaságpolitika mellett a hitelszerződés aláírására nem nagyon lenne lehetőség. "Arra választ kaptunk, hogy a tárgyalásokra hajlik a magyar politika, de arra nem, hogy ez elegendő-e a megegyezéshez" - fűzte hozzá a Budapest Bank befektetési igazgatója.

Kiemelte, hogy a miniszterelnök egyértelműen letette a voksot az egykulcsos szja mellett. Vagyis az látszik, hogy a magyar fél álláspontja szerint az egykulcsos szja-t tekintve nincs helye kompromisszumnak - mondta.

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője is úgy vélte, hogy a kormányfő beszéde gazdaságpolitikai szempontból nem tartalmazott sok újdonságot. Arra azonban felhívta a figyelmet: amikor Orbán Viktor a Széll Kálmán-terv 83 százalékos teljesítéséről szólt, vélhetően beleértette az ez évre szóló költségvetési intézkedéseket is. A CIB Bank elemzője is figyelemre méltónak nevezte, hogy a miniszterelnök ismét kiállt az egykulcsos szja mellett.

Az MKB Bank vezető elemzője szerint egy évértékelő beszédtől konkrétumokat nem lehetett várni, így inkább a beszédből kihallható üzeneteket lehet értékelni. Kondrát Zsolt szerint a kormányfő a korábbi szakasz lezárását, egy új, konszolidációs szakaszt hirdetett meg, ami új stílust is jelent. Mivel a befektetőket, a többségi külföldi tulajdonú bankokat és a multinacionális cégeket igen kedvezőtlenül érintették a 2010-2011-ben bevezetett válságadók, őket kívánta megnyugtatni Orbán Viktor akkor, amikor ennek a gazdaságpolitikai kurzusnak a lezárásáról beszélt - vélekedett Kondrát Zsolt.

Az elemző ugyanakkor hiányolta a beszédből azokat a szükséges reformlépéseket, amelyekre még szükség lehet, különösen abban az esetben, ha a külső konjunktúra a jelenleginél is kedvezőtlenebb lesz, és a magyar gazdaság nem képes növekedni. Ebben az esetben ugyanis megszorításokra lehet szükség, amire a miniszterelnök nem készítette fel hallgatóságát - tette hozzá.

Kondrát Zsolt úgy érzékelte, bár az EU/IMF-megállapodásról direkt módon nem beszélt a miniszterelnök, "virágnyelven a megegyezési hajlandóságot jelezte".

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

PIACOK MOST

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X