Gyurcsány, vagy Orbán kúrta el a Malévot? Mindketten!
Egyre magasabb szinten próbálják a politikusok egymás nyakába varrni a Malév csődjét. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos emelte meg a tétet azzal, hogy meglobogtatta a nyilvánosság előtt azt a bizonyos titkos záradékot, mely az állam reptér felé fennálló kártérítési kötelezettséget tartalmazza a Malév csődjének esetére. Noha alig több mint egy hónapja a fejlesztési tárca Fehér könyve még 450 milliárdról beszélt, Budai szerint 1 milliárd van benne.
Az üzenet egyértelmű: ezt is Gyurcsány kúrta el. A volt miniszterelnök azonnal reagált. Kénytelen is volt, hiszen tegnap tagadta, hogy lenne kártérítési záradék, illetve ha van, arról ő nem tudott. Gyurcsány szerint kérdéses, hogy ha volt az államra több százmilliárd forintos fizetési kötelezettséget rakó titkos záradéka a Budapest Airport (BA) privatizációs szerződésének, az Orbán-kormány azt miért csak a Malév csődje után hozta nyilvánosságra. Gyurcsány az MTI-nek szerdán küldött közleményében azt írta: mivel a jelenlegi kabinet két év alatt sem talált megoldást a légitársaság problémáira, a vállalat csődjéért minden felelősség Orbán Viktort és kormányát terheli.
Gyurcsány Ferenc közleményében megerősítette keddi nyilatkozatát, hogy kormánya a ferihegyi repülőtér privatizációjakor nem adott felhatalmazást titkos záradék megkötésére, és ilyen létezéséről nem tájékoztatták. "Ha volt titkos záradék, miért a Malév csődje után pár nappal hozzák azt nyilvánosságra? Ki titkosított és ki oldotta fel a titkosítást?" - tette fel a kérdést a Demokratikus Koalíció elnöke.
Rákérdezett arra is, hogy ha a kormánybiztos két év kormányzás alatt tisztába került azzal, hogy a Malév csődje kártérítési kötelezettséggel járhat, akkor "az Orbán-kormány miért nem oldotta meg a légitársaság körüli problémákat". Gyurcsány szerint Budai Gyulának elment az esze: a magyar nemzeti érdek helyett a külföldi befektető oldalára állt.
A 2005-ös döntés idején az ÁPV Rt. igazgatótanácsa és felügyelőbizottsága együttes ülésén, valamennyi párt részvételével tárgyalta a szóban forgó szerződést. A szerződés soha nem volt titkos, abba a parlamenti pártok képviselői bármikor betekinthettek" - tudatta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy közleményét a titkársága a Bajnai Gordonnal és Veres János korábbi pénzügyminiszterrel folytatott konzultáció után hozta nyilvánosságra.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos felolvasott a Budapest Airporttal kötött szerződésből, amely szerint "a felszámolási megszűnési összeg (...) megegyezik azzal, amely abban az esetben lenne fizetendő, ha a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megszünteti a vagyonkezelői szerződést". Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szerződés arra az esetre szab terheket a magyar államnak, ha a Malév felszámolása megkezdődik. Tájékoztatása szerint a hitelezőnek elsőbbséget biztosító úgynevezett senior adósság 90, illetve a tőkejuttatás 97 százalékát kell megfizetni a Budapest Airport fő tulajdonosának, a német Hochtief cégnek a Malév felszámolása esetén.
Budai Gyula az MTI kérdésére közölte, "elképzelhetetlennek tartom, hogy Veres János akkori pénzügyminiszter, a tulajdonosi jogok gyakorlója, valamint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, illetve Bajnai Gordon ne tudott volna a szerződés részleteiről".
Sajnos ez az ügy ezer sebből vérzik és mindkét oldalon csúsztatás- és hazugságszag érződik. Gyurcsány szerint fű-fa belenézhetett a szerződésbe, de ő mégse hallott a záradékról? Na ne vicceljünk. Ha ezer milliárd a kártérítés, miért mondtak egy hónapja mást? Miért nem beszéltek eddig róla? És abban Gyurcsány kérdése is jogos, hogy ha tudták, valóban ekkora bukta vár az államra, az Orbán-kormány miért nem tett semmit a Malév megmentésére, vagy egy új légitársaság párhuzamos beindítására?
Nagyon úgy tűnik, Gyurcsány elkúrta a reptérprivatizációt, Orbán meg az esélyt a Malév megmentésére. Szegény ország!

Hozzászólások (3)
Az ügy lényege, hogy ha valóban ki kell fizetni ennyi pénzt, akkor lesz indok a büntetőeljárás megindítására. A Malév nagyon drága életben tartása esetén viszont nem lett volna, ami alapján el lehetne kezdeni a vizsgálatokat. Sőt, a későbbi kormányok éppen azt vizsgálhatnák, milyen büntethető módon tartották fenn a Malévet a jelenlegi kormánytagok.
Itt az alkalom, hogy kezet foghasson Gy.F. és O.V.Lehetőleg egy MALÉV feliratú repülőgép fedélzetén,ami gyorsan elröpítheti őket nagyon messzire,lehetőleg olyan helyre,ami messze van minden útvonaltól.A repülő ne szállhasson le,csak ernyővel kelljen kiugrani.Ott aztán lesz idejük egymást csépelni.Mi meg azalatt szépen felépítjük azt,amit a 22 év lerombolt.
Magam is összeesküvéselmélet szagúnak találom a gondolatot, de nem lehet, hogy a jelenlegi kormány azért nem mentette meg a Malévot, hogy ezzel próbálják majd igazolni az MNB-PSZÁF összevonásának előkészítését (MNB tartalékokhoz való hozzáférést)?
1000 milliárdot nem lehet csak úgy előhúzni a kalapból (további adóbevételekből)...
Persze lehet, hogy megviseltek az előző pár hónap politikai fordulatai és csak egyszerűen arról van szó, hogy nem tanultak meg olvasni, vagy csak átsiklottak a szerződés ezen pontja felett azok, akik a Malév ilyen formájú felszámolásáról döntöttek.
(és bármi lesz a válasz, nem mentesíti a felelősség alól azokat, akik ilyen szerződést bírtak kötni)