A görögök kezében a forint sorsa is

ecoline.hu
1686 0

Athén meglehetősen nehézkesen és lassan hajtja végre az általa korábban felvállalt deficitcsökkentő intézkedéseket. Jean-Claude Juncker, az Eurogroup vezetője szerint közeleghet a görög csőd. Márciusban elképzelhető, hogy mégsem utalják a 130-145 milliárd eurós segítséget, írja devizapiaci összefoglalójában a Commerzbank.

A magánbefektetők és a görög kormány ugyan napról-napra egy lépéssel közelebb kerülnek a megoldáshoz a leírást illetően, de egyezség még mindig nincs. A ma reggeli hírekben sikerült újabb lépést tenni a megállapodás felé azzal, hogy a görög pártok végre megegyeztek egy egységesen képviselhető állásponton, többek között a bankok feltőkésítéséről, fizetések csökkentéséről, illetve egyéb költségcsökkentésekről. Hivatalos tájékoztató a konkrét megállapodásról késő délelőtt várható.

hirdetés

A forint alig mozdult a hét első napján az elmúlt néhány naphoz képest. A görög megállapodás vagy egy pozitív fejlemény az IMF megállapodásról 290 alá viheti az EUR/HUF árfolyamát, ellenkező esetben újra jöhetnek a 295 feletti árfolyamok.

Az amerikai munkanélküliség januárra 8,3 százalékosra esett, ami közel hároméves csúcs. Szép számokat mutatott az elmúlt havi, úgynevezett nonfarm payroll adat is, de az EUR/USD árfolyamában nem hozott markáns változást.

Ha a munkanélküliség trendszerűen tudna javulni a következő 1-2 hónapban, akkor a QE3-as csomag a horizonton túlra kerülne, ami további dollárerősödéssel járna. Mivel a dollár manapság az egyetlen likvid, klasszikus ún. „safe haven” deviza, görög megállapodás híján további erősödésével lehet számolni. Remény még van a megegyezésre, így talán megúszható az euró esésével járó kockázatkerülés, írja Karsai Péter.

 

 

 

 

 

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X