A tőzsdék zuhantak, a befektetők a görögök mellett már a portugálokért és a spanyolokért aggódtak, a nyugati hírügynökségek pedig ismét címoldalon foglalkoztak Magyarországgal csütörtökön.

Csütörtökön ismét a korrekció jegyében telt a kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken, miután a befektetők komolyan aggódni kezdtek a renitens európai országok deficitproblémái miatt.

Görögország: már az IMF is szóba került

A legnagyobb görög szakszervezet eközben átfogó sztrájkot jelentett be, miután George Papandreou miniszterelnök a napokban meglehetősen népszerűtlen egyensúlyjavító intézkedéseket  hozott. Ezt követően csak olaj volt a tűzre, hogy az IMF első embere, Dominique Strauss-Kahn bejelentette: ha Görögországnak IMF-mentőövre lesz szüksége, akkor a pénzügyi szervezet minden segítséget megad.

Hiába hangsúlyozta ezt követően Strauss-Kahn azt is, hogy nézete szerint az eurózóna stabil és nem rengetik meg a görög problémák, a befektetők szemében mégis vörös posztóként hat az „IMF”, vagy épp a „mentőöv” szavak címlapokra kerülése.

A görög gondok mellett a világ most már a hasonló méretű költségvetési hiányokkal és államadósságokkal büszkélkedő spanyolok és a portugálok miatt is aggódik. A mediterrán országok részvény és kötvénypiacain jóval az európai átlagot meghaladó mértékben estek az árfolyamok: a portugál részvényindex 4 százalékkal – 14 hónapja nem látott mértékben – zuhant, míg a spanyol benchmark közel 3 százalékkal került lejjebb. Mindkét mutató féléves mélypontra esett.

Ismét címoldalra került Magyarország

A gyülekező viharfellegek Magyarországot is elérték, a Bloomberg ugyanis címoldalon számol be a magyar országkockázati (CDS) felárak kéthavi csúcsra emelkedéséről. Hozzátették, hogy a 10 hét múlva esedékes parlamenti választást szinte bizonyosan megnyerő Fidesz elhúzódó recesszióról, és valótlan költségvetési számokról beszél.

A forint a negatív hangulatban gyengült, az euró árfolyama a szerdai 270 forintról 273 forint közelébe emelkedett. A BUX fél 4-kor 2,1 százalékos mínuszban állt, az OTP 3,3, a Mol 2,8 százalékkal zuhant.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!