Elfelejtette a jelszavát?





 
 

Minden idők legmagasabb shortállománya épült ki az euró ellen február elejére, ami azt mutatja, hogy a befektetők egyre komolyabb kockázatot látnak a közös európai devizában.


Spekulánsok és hedge fundok közel 8 milliárd dollárnyi short pozíciót tartanak, mellyel az euró árfolyam-esésére játszanak. A Chicago Mercantile Exchange adatai alapján - melyet a hedge fundok első számú börzéjeként tartanak számon - 40 ezer kontraktusnyi euró short várja jelenleg az euró zuhanását.

A nemzetközi pénzügyi sajtóban egyre borúsabb hangvételű cikkek születnek, most már konkrétan görög-mentőcsomagról írnak a lapok. A napokban Ausztráliában gyűltek össze a világ jegybankárai, hogy megtárgyalják az egyre súlyosabb európai helyzetet, a spanyol pénzügyminiszter pedig a hírek szerint Londonban nyugtatja és győzködi a befektetőket.

A görög, spanyol és portugál pénzügyminiszterek és kormányfők szinte naponta megígérik, hogy legkésőbb 2012 végére 3 százalék alá küzdik le a jelenlegi 10 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányokat, a jelek szerint azonban a piac türelme ezen a ponton elfogyott. Szakemberek szerint azonnali lépések szükségesek, ezek hiányában elmaradó állampapír-aukcióktól, zuhanó kötvényárfolyamoktól és a CDS-felárak emelkedésétől kell tartani az említett országokban. A görögök esetében mindez kiegészülhet egy uniós, esetleg IMF-által megszervezett mentőcsomaggal...

A hírek borúlátóvá tették a befektetőket, az euróba vetett hit 2010 elején megtört. A decemberben még 1,5000 fölött járó EUR/USD kurzus 1,3600-ra esett, és a jelek szerint a befektetők további euróesésre játszanak.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (3)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #3 - steve | 2010. február. 09

Varsói Szerződés: tagja Mo. - ?
KGST: tagja Mo. - ?
EU: tagja Mo. - ??

 #2 - kintekunta | 2010. február. 09

a speki játék mindig s veszélyes dolog volt

de ezt csinálják alsó és felső szinten

országok nagyhatalmak ...............

 #1 - kintekunta | 2010. február. 09

ez a görög euró-s gyengítés jó az eu nak is
export jobb lesz az meg kell a gazdasághoz

:)

persze ezt csak egy bizonyos határig hagyják elmenni
csak nehogy jöjjenek spekulánsok oszt átlökjék a határvonalon

izland

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   



KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.2881.3120.833108.818
 
USD - 1.0180.64784.437
 
CHF0.762 - 0.63682.97
 
GBP1.5451.572 - 130.455
 
JPY0.0090.008 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Klímaváltozás 1309.59 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap30.29 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap38.86 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)31.62 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus11.47 %
 
Kiegyens. Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott14.04 %
 
Növekedési Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési15.82 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »