Elfelejtette a jelszavát?





 
 

A válságot megelőző években tapasztalható befektetői érdeklődés övezte az FHB 2010. március 11. napján tartott mindkét értékpapír aukcióját.


Az FJ15NF01 kódú jelzáloglevél második sorozatrészletének rábocsátására és az FK13NF01 kötvény első kibocsátására összesen 31 milliárd forint feletti ajánlatot nyújtottak be a befektetők, amely a hazai kibocsátások történetében a válság előtti időszak aktivitására emlékeztet.

A jelzáloglevél rábocsátásakor a beérkező ajánlatokból az FHB 16,25 milliárd forintot fogadott el, az átlagos hozamfelár jelentősen, mintegy 138 bázispontra csökkent a megfelelő állampapírhoz képest (az FHB e jelzáloglevelének első sorozatának februári kibocsátásakor már észlelhető volt a befektetői érdeklődés növekedése, ennek akkori eredménye 10,4 milliárd forintot meghaladó ajánlat és 170 bázispont alatti át-lagos hozamfelár volt). A fedezetlen-kötvény kibocsátásra a befektetőktől elfogadott ajánlatok értéke 4,83 milliárd forint volt. Ezen értékpapír sikerét mutatja az egyértel-műen feléledt piacon, hogy hozzávetőlegesen 40 bázispontnyira szűkült az FHB jel-zálogleveléhez viszonyított átlagos hozamfelár.

A hozamfelárak komoly csökkenése és a beérkező ajánlat nagysága azt bizonyítja, hogy erősödik a befektetői bizalom és a visszatért vásárlási kedv.

A meghirdetett intézkedések hatására csökkenő jelzáloglevél spreadek révén a refi-nanszírozott forinthitelek kondíciói is kedvezőbbé válhatnak. Ezzel a folyamattal ör-vendetesen egybevág a lakossági oldalról megmutatkozó hiteligénynek a saját pénz-nemben való eladósodáshoz való visszatérése.

FHB


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Alacsony banki kamatok: Egy hónap 100 milliárd forint áramlott az alapokba

Az elmúlt fél évben tapasztalt kedvező tendenciákhoz képest még kiugróbb eredményt tudtak produkálni az alapok márciusban. tovább >>

Viszájára fordulhat az OTP-rali - Equilor előrejelzés

Közel másfél évvel a Lehman Brothers csődjét követően kijelenthető, hogy az államok és a jegybankok által beindított ”pénznyomda” megtette a hatását. A globális likviditásbőség nyomán a nemzetközi gazdasági folyamatok kedvező irányba indultak el – olvasható az Equilor Befektetési Zrt. második negyedéves pénz- és tőkepiaci előrejelzésében. tovább >>

OTP-elefánt a piacon - 'Magyarországot is elérte a jelzálogválság'

Az OTP Jelzálogbank növekedési fázisának újabb megállójához érkezett, első magyarországi pénzintézetként úgynevezett Jumbo jelzálogelevelet bocsátott ki. A tranzakció kapcsán beszélgettünk Nagy Csabával, a cég vezérigazgató-helyettesével, aki szerint az állampapír-piaci események arra utalnak, Magyarországot is elérte a hitelpiaci válság. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3071.3580.837112.841
 
USD - 1.0390.64186.377
 
CHF0.736 - 0.61683.077
 
GBP1.5611.622 - 134.824
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »