Elfelejtette a jelszavát?





 
 

Az osztalékfizető részvények a következő időszakban különösen felértékelődhetnek a folyamatosan csökkenő és várhatóan alacsony szinten stabilizálódó kamatok miatt – derül ki az Equilor Befektetési Zrt elemzéséből, amelyben azt vizsgálták, hogy a régiós országok tőzsdéin jegyzett társaságok milyen osztalékhozammal kecsegtetnek idén, és ezek mennyire múlják felül (vagy éppen alul) az esetükben mértékadó kockázatmentesnek tekintett állampapírok hozamát.


Az elemzők szerint a magyar piacon a legvonzóbb részvény az osztalékhozam alapján a Magyar Telekom, mely tavasszal 74 forint osztalékot fizethet, ami a banki kamatokat jelentősen meghaladó 10 százalék körüli hozamot jelent. A régióban a lengyel Telekomunikacja Polska és a cseh Telefonica O2 osztalékhozama lehet még attraktív.

Vonzó osztalékpapírok

Az Equilor most megjelent elemzése szerint akkor minősül egy osztalékpapír vonzónak, ha akár több százalékponttal is képes meghaladni az adott részvény osztalékának hozama az állampapírpiaci hozamot. A többnyire kockázatmentesnek tekintett 10 éves magyar államkötvény hozama az elmúlt fél évben 7-8 százalék között mozgott, így a magyar osztalékrészvények hozamának értelemszerűen ezzel összehasonlítva kell versenyképesnek lennie, hozzátéve, hogy a tőzsdei társaságok esetében az osztalékot 10 százalékos, míg az állampapírokon elért árfolyamnyereséget 20 százalékos adó terheli.

Az elemzés szerint az infláció, a ”hosszú oldali” állampapírpiaci hozamok egyik befolyásoló tényezőjeként igen komoly súllyal esik a latba az osztalékrészvények vizsgálatakor. Az elemzői előrejelzések alapján, a hosszabb lejáratok szempontjából fontos időtávon (3-5 év) csökkenő inflációs pályával számolhatunk Magyarország esetében és a következő öt évben lassanként 1,9 százalék közelébe süllyedhet a fogyasztói árindex. Mindezek alapján joggal várható, hogy a hosszabb lejáratú államkötvények hozama közép-hosszútávon lefelé fog mozogni, ami még kedvezőbb megvilágításba helyezi az osztalékhozamokat és így az osztalék részvényeket, mint befektetési célpontokat.

Klasszikusok és nem klasszikusok

Az Equilor négy régióbeli ország, a magyar, a cseh, a lengyel és a szlovák osztalékrészvényeket vizsgálta meg az osztalékfizetési szezon kezdete előtt. A vizsgálatból kiderült, hogy a magyar piacon léteznek a klasszikus értelemben vett osztalékrészvények, amelyek osztalékpolitikájukhoz ragaszkodva minden egyes üzleti év után fizetnek osztalékot a részvényeseknek, míg vannak olyan tőzsdén jegyzett cégek is, amelyek nem minden évben osztják ki az eredmény egy részét vagy egészét.

Csehek és lengyelek

A cseh piacot tekintve a várakozások szerint 1,5 százalékon állhat meg az irányadó cseh kamatráta 2010 végén, ami két 25-25 bázispontos emelést helyez kilátásba 2010-ben. Azonban mindaddig, amíg ez nem következik be, a cseh osztalékrészvények által kínált osztalékhozamok vonzó befektetési alternatívát kínálnak, amennyiben egy elvárható mértékű hozamelőnyt nyújtanak a kockázatmentes államkötvények hozama fölött. A 10 éves lejáratú cseh államkötvény hozama 2009 októbere óta a 4-4,6 százalék közötti sávban ingadozik, vagyis az osztalékhozamoknak ezzel a hozammal kell versenyeznie az előttünk álló osztalékszezonban. Egyes piaci hírek szerint, a legtöbb tőzsdén jegyzett cseh társaság az idei évben a tavalyinál kevesebb osztalékot fog kifizetni részvényeseinek a gazdasági válság miatt. Kivételt csak az áramszolgáltató CEZ, a dohányipari Philip Morris és a textilgyártó Pegas Nonwovens képezhet. Ezen cégek a várakozások szerint akár növelhetik az egy részvényre jutó osztalék mértékét 2009-hez képest.

A lengyel osztalékpapírok kivételes lehetőséget kínálnak az idén. Két tényező teszi attraktívvá a lengyel piacot, ami azonban hosszú távon kérdőjeleket is felvet. Kovács Roland, az Equilor elemzője szerint érdemes fundamentális alapon elgondolkodni a lengyel gazdaság növekedési potenciálján, mivel az Európai Unió egyetlen olyan tagállamáról van szó, ahol nem süllyedt recesszióba a gazdaság – tavaly 3,1%-kal bővült a GDP – ráadásul a szomszédokat is jelentősen meghaladó növekedéssel számolnak 2010-ben is.

Milyen osztalékrészvényt válasszunk?

A megfelelő osztalékrészvények kiválasztásához több szempontot is figyelembe kell venni. Mérlegelni kell, hogy mekkora az adott részvény várható osztalékhozama, az osztalékpapír hozamelőnye mekkora a kockázatmentes állampapírok hozamához képest, az adott országban érvényes osztalékadó mértékét, továbbá azt, hogy átlagosan mennyivel esik vissza a részvény árfolyama az osztalékszelvény ”levágását” követően. A külföldi osztalékrészvények esetében azt is vizsgálni kell, hogy az adott ország devizájának árfolyam ingadozásából fakadó kockázat mekkora.

 Az Equilor a vizsgált négy régióbeli ország több tucat osztalékrészvénye közül a Magyar Telekom, a lengyel Telekomunikacja Polska és a cseh Telefonica O2 részvényeit ajánlja vételre magas osztalékhozamuk miatt.

Adóoptimalizálás a Tartós Befektetési Számla segítségével

Kovács Roland szerint az osztalékpapírok esetében nem szabad elfeledkezni a Tartós Befektetési Számla (TBSZ) által biztosított adóoptimalizáló lehetőségről sem. A TBSZ esetében a 2010-es év a gyűjtőév: ebben az időszakban lehet befizetni a kívánt összeget a TBSZ-re. Ez az időszak 2010. december 31-én zárul le, eddig érdemes elhelyezni a hosszú távra befektetni kívánt összeget. Nem mindegy azonban, hogy 2010 folyamán mikor helyezzük el a pénzt a TBSZ-en, mivel ha időben, akár már most márciusban döntünk és a TBSZ-en fektetjük be pénzünket, akkor már a 2010-es kamat és árfolyamnyereség is adómentességet élvezhet, amennyiben 2016. január 1-ig nem veszünk ki a befektetett összegből, valamint annak hozamából. A befektetést lehetőség van megújítani is, például amikor annak futamideje lejárt és a portfólió összetételén is bármikor változtatni lehet.

A régiós és más külföldi osztalékrészvények esetében fontos szempont, hogy a TBSZ-en kizárólag magyar forint alapú befektetés helyezhető el és kizárólag magyar forintban denominált befektetési eszközökre – állampapír, kötvény, részvény, befektetési jegy – vonatkozó ügyletek bonyolíthatóak.

A TBSZ mellett való döntés esetén érdemes megfontolni, hogy amennyiben a befektetőnek már most is van osztalékpapírja és azt hosszabb távon meg kívánja tartani, akkor javasolt minél hamarabb átkötni azokat a Tartós Befektetési Számlára (figyelembe véve ennek esetleges adóvonzatát). Egyes tőzsdei társaságok ugyanis hamarosan osztalékot fizetnek a részvényeik után, és amennyiben az osztalék már a TBSZ-en kerül jóváírásra és 2016. januárig nem vesz ki a befektető tartós befektetési számlájáról, abban az esetben már a mostani osztalékfizetés is adómentes lehet, így már most megtakarítható a 10 százalékos osztalékadó.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Ásványvíz: Ne csak igya, nyerjen is rajta

Átalakulóban van a világ italpiaca: a fogyasztók évről évre az egészségesebb termékeket keresik, ami alapvetően az ásványvízgyártóknak kedvez, így érdemes lehet ezekbe a cégekbe fektetni - írja elemzésébn az Equilor Befektetési Zrt. tovább >>

Bizonytalan a növekedés - Milyen portfoliót ajánl a profi?

A K&H Alapkezelő negyedéves előrejelzése alapján 2010 III. negyedévében a továbbra is bizonytalan nemzetközi gazdasági növekedés, illetve hazai szinten a még mindig nem egyértelmű kormányzati gazdaságpolitika miatt fennálló bizonytalanság fogja meghatározni a befektetői piacot. „Az előttünk álló negyedév legfontosabb kérdése, hogy mennyire lehet tartós a hazai és nemzetközi gazdaság fellendülése, illetve, hogy tartós marad-e a vezető devizák jelenlegi, erősödő trendje” – szögezte le Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. tovább >>

Ha egyesül az OMV és a Mol, elszáll a benzinár?

Az utóbbi hetetkben különböző geopolitikai tényezők miatt újabb csúcsokra érkezett az olaj árfolyama - már ez is jelentősen megdobhatja a hazai üzemanyagárakat, de emellett más tényezők is szerepet játszanak - ilyen például a finomítói margin. Egyesek szerint az árrés az OMV és a Mol esetleges egyesülése esetén bővülne a verseny csökkenése miatt, ez pedig könnyen az üzemanyagok 15 százalékos drágulásához vezetne. Mások azonban úgy vélik, hogy ilyen veszély nincs. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3081.360.836112.989
 
USD - 1.040.6486.439
 
CHF0.736 - 0.61583.12
 
GBP1.5631.625 - 135.089
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »