Az előzetes várakozásoknál magasabb nyereségről számolt be az Intesa Sanpaolo, mivel azonban egyszeri tételek javították az eredményeket a piac nem elégedett.
A várakozásokat meghaladó utolsó negyedéves eredményről számolt be a CIB révén hazánkban is aktív Intesa Sanpaolo SpA pénteken. A második legnagyobb olaszországi bank 2009 utolsó három hónapjában 543 millió eurós adózott nyereséget ért el, szemben a 2008 hasonló időszakában realizált 1,23 milliárdos veszteséggel, illetve a Bloomberg 451 milliós elemzői konszenzusával. A profitot eszközeladások, illetve a korábbinál kisebb mértékű leírások javították.
A jutalékbevételek 20 százalékkal 1,5 milliárd euróra emelkedtek, kamatból viszont csak 2,49 milliárd eurónyi folyt be, ami 13 százalékos visszaesést jelent az egy esztendővel korábbihoz képest. A rossz hitelekre képzett céltartalék 7 százalékkal nőtt.
A befektetők nem fogadták túl lelkesen a híreket, a gyorsjelentés nyilvánosságra kerülését követően a milánói székhelyű bank részvényeinek kurzusa néhány perc alatt 3 százalékkal esett. A számok közlése előtt a papír még masszív pluszban járt, fél négy tájban azonban már 0,7 százalékkal a csütörtöki záróérték alatt forgott a részvény.


cikk nyomtatása
küldés levélben








