Elfelejtette a jelszavát?





 
 

A Fed Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) következő rendes ülése előtt ismét megemelheti a bankoknak nyújtott hitel diszkontkamatrátáját az amerikai jegybank szerepét betöltő monetáris intézet – erre spekulálnak a piacok.


Legutóbb éppen egy hónapja emelte 25 bázisponttal 0,75 százalékra a bankoknak nyújtott hitel diszkont kamatrátáját  a Fed. A következő ülését a FOMC április 28-án tartja, szakértők szerint lehet, hogy már a jövő héten, vagy esetleg két-három hét múlva emelhetik meg a diszkont rátát, amelyhez a legutóbbi döntés előtt három évig nem nyúlt a Fed. Szakértők szerint a lépést az valószínűsíti, hogy az amerikai gazdaság kezd magára találni, miközben továbbra sincs inflációs nyomás.

A Fed célja, hogy visszaterelje a bankokat a normális a federal fundstól - azaz a jegybanki forrásoktól - a piachoz, hogy napi financiális szükségleteiket onnan elégítsék ki. Ugyanakkor a Ben Bernanke vezette jegybank igyekszik elkerülni annak a látszatát, hogy monetáris szigorításként értelmezze a lépést a piac. A Fed legutóbbi február eleji döntését követő közleményében azt hangsúlyozta, hogy a döntés a monetáris politika normális állapotához történő visszalépés jegyében született, és nem jelenti a monetáris szigorítás kezdetét, vagyis a háztartások és a vállalatok hitelfelvételei nem szigorodnak.

Emellett Ben Bernanke, a Fed elnöke a múlt héten arra tett ismét ígéretet, hogy az irányadó kamatráta továbbra is „hosszabb időtávon” alacsony szinten marad. A lépéssel a központi bank arra próbálhatja ösztönözni a hitelintézeteket, hogy azok csak rendkívüli körülmények között használják a Fed gyorskölcsönét, forrásgyűjtésüket ehelyett inkább a piacról és magán betétszámlákról tegyék.

A pénzügyi válság kitörése előtt a diszkont kamatráta hagyományosan 1 százalékkal haladta meg az irányadó rátát. A két ráta közötti különbség a válság hatására szűkült 25 bázispontra, ahonnan februárban 0,5 százalékra nőtt a spread, és a piac most egy újabb 25 bázispontos emeléssel kalkulál.

Equilor


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Bernanke: Változtathat a retorikáján a Fed

Újabb ösztönzők egyelőre nem lesznek, de a retorikán változtathat az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve. tovább >>

IMF-ügy: Brutális kritika a kormánynak - Durva kamatemelés jöhet

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén. Bár a döntés senkit nem lepett meg, a hétvégi események fényében egy emelés sem lett volna különösebben megdöbbentő, sőt az elemzők többsége jelenleg úgy véli, hogy erre rövidtávon sor kerülhet. Egy biztos kamatvágás egy darabig nem lesz. tovább >>

Maradt a kamat, de hogyan tovább?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatot, Az elemzők tábora a monetáris tanács ülése előtt megosztott volt, sokan számítottak ugyanis a kamatszint csökkentésére. A szakértők szerint a következő kamatvágás a novemberi inflációs jelentésben foglaltaktól függ elsősorban, de fontos lesz az is, hogy mit lép szerdán a Federal Reseve, illetve hogy erre miképp reagálnak a globális piacok. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3071.3580.837112.841
 
USD - 1.0390.64186.377
 
CHF0.736 - 0.61683.077
 
GBP1.5611.622 - 134.824
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »