Elfelejtette a jelszavát?



 
 

Az Econet szárnyalásáról, és a BUX csorgásáról szólt a kedd délelőtt. A forgalom alacsony volt a parketten, a nagybefektetők a jelek szerint kivárnak.

JUNIOR KÖNYVELŐ
Junior Advisor
Valuation & Business Modeling Specialist
Álláshirdetések

Hiába zárták meggyőző emelkedéssel a hétfői kereskedést az amerikai részvényindexek, kedden Európában az eladók kerültek többségbe. A BUX délelőtt 0,8 százalékkal 21 077 pontra gyengült. A forgalom továbbra is alacsony, mindössze 6 milliárd forint volt.

A vezető részvények közül a gyorsjelentést közlő Mol 1,6 százalékkal 16 130 forintra gyengült, miközben a Magyar Telekom 750 forinton stagnált, az OTP 0,4 százalékkal 5700, a Richter pedig 1,4 százalékkal 40 925 forintra esett.

A nap meglepetését az Econet szolgáltatta, a papír árfolyama egymilliárd forintos forgalom mellett - ez nagyobb mint a Molé - 14,8 százalékkal 132 forintra emelkedett. Az elmúlt hetek a részvény szárnyalását hozták, az országos frekvenciáért sikeresen pályázó társaság részvényeivel október végén még 60 forint alatt kereskedtek.

Mit mond a szakember?

Kis korrekciót láthattak a befektetők kedden délelőtt, ami összhangban volt a régiós és a nyugat-európai tőzsdemutatók mozgásaival - mutat rá Vaszkó Szabolcs, az Erste üzletkötője. A szakember szerint a negatív hangulat kitarthat délután is, bár az amerikai ipari adatokra érdemes lesz odafigyelni, ha jelentős pozitív meglepetést hoznak, akkor gyorsan pluszba lendülhetnek a tőzsdék. Az elmúlt napok alacsony forgalmú, pangó piacot hoztak, hacsak valami váratlan bejelentés vagy makroadat nem jön, akkor ez a hangulat kitarthat a hét hátralévő részében is.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Huszáros hajrá - Meglett a 24 ezer Budapesten

Az utolsó háromnegyed óra 400 pontos száguldásának köszönhetően 24 ezer pont fölött zárta a csütörtöki kereskedést a BUX. tovább >>

Már a 7000-et közelítette az OTP, amikor…

Úgy kezdődött a szerdai nap a Budapesti Értéktőzsdén, ahogyan a keddi befejeződött: a részvényárfolyamok ellenállást nem ismerve törtek újabb csúcsok felé, a korrekció azonban hamar megérkezett. tovább >>

Csaknem 10 százalékos plusz Párizsban

A magyar mutató kevésbé szerepelt jól, mint az európai indexek, s régiót is alulteljesítette, igaz a korábbi napi minimumokról az amerikai nyitás után valamivel feljebb jött a BUX. A nap egyik nyertese nyugaton a France Telecom volt, amely a jó vállalati számok miatt 9 százalékot ment fel. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3611.440.892123.056
 
USD - 1.0580.65690.395
 
CHF0.695 - 0.6285.515
 
GBP1.5251.612 - 137.835
 
JPY0.0080.007 -
FXdirekt Bank»

NYERSANYAGOK

  Név Ár
 
 OLAJ 77.42 $
 
 ARANY 1058 $
 
 EZÜST 16 $
 
 PLATINUM 1450.2 $
 
 PALLADIUM 386.85 $
FXdirekt Bank»