Az Econet szárnyalásáról, és a BUX csorgásáról szólt a kedd délelőtt. A forgalom alacsony volt a parketten, a nagybefektetők a jelek szerint kivárnak.
Hiába zárták meggyőző emelkedéssel a hétfői kereskedést az amerikai részvényindexek, kedden Európában az eladók kerültek többségbe. A BUX délelőtt 0,8 százalékkal 21 077 pontra gyengült. A forgalom továbbra is alacsony, mindössze 6 milliárd forint volt.
A vezető részvények közül a gyorsjelentést közlő Mol 1,6 százalékkal 16 130 forintra gyengült, miközben a Magyar Telekom 750 forinton stagnált, az OTP 0,4 százalékkal 5700, a Richter pedig 1,4 százalékkal 40 925 forintra esett.
A nap meglepetését az Econet szolgáltatta, a papír árfolyama egymilliárd forintos forgalom mellett - ez nagyobb mint a Molé - 14,8 százalékkal 132 forintra emelkedett. Az elmúlt hetek a részvény szárnyalását hozták, az országos frekvenciáért sikeresen pályázó társaság részvényeivel október végén még 60 forint alatt kereskedtek.
Mit mond a szakember?
Kis korrekciót láthattak a befektetők kedden délelőtt, ami összhangban volt a régiós és a nyugat-európai tőzsdemutatók mozgásaival - mutat rá Vaszkó Szabolcs, az Erste üzletkötője. A szakember szerint a negatív hangulat kitarthat délután is, bár az amerikai ipari adatokra érdemes lesz odafigyelni, ha jelentős pozitív meglepetést hoznak, akkor gyorsan pluszba lendülhetnek a tőzsdék. Az elmúlt napok alacsony forgalmú, pangó piacot hoztak, hacsak valami váratlan bejelentés vagy makroadat nem jön, akkor ez a hangulat kitarthat a hét hátralévő részében is.
Ecoline