Elfelejtette a jelszavát?



 
 

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed első embere, Ben Bernanke egy tegnapi beszédében tovább hűtötte a kedélyeket a Fed jövőbeli kamatemelését illetően, mondván a gazdaságot körülvevő komoly kihívások továbbra is jelen vannak.

JUNIOR KÖNYVELŐ
Junior Advisor
Valuation & Business Modeling Specialist
Álláshirdetések

Ezek között főként a hitelezési aktivitás tartósan alacsony szintjét illetve a már 10 százalék fölötti munkanélküliséget említette Bernanke. A Fed elnök szavai nyomán úgy tűnik, hogy csillapodnak azok a spekulációk, amelyek a kamatemelést 2010. augusztus előttre várták.

A gazdasági növekményről beszélve Bernanke elmondta, hogy a harmadik negyedéves 3,5 százalékos növekmény után a folyó negyedévre mérsékeltebb expanzióval számolnak az előrejelzések. A munkaerőpiacra nézve is enyhén pesszimistának mutatkozott a Fed első embere.

Véleménye szerint bár a foglalkoztatottság növekedése várható a gazdaság kilábalásával párhuzamban, ugyanakkor a munkanélküliség csak lassan fog visszaállni a korábbi szintekre, ami akár azzal is magyarázható, hogy többen is részben inaktívvá váltak a válság idején.

Equilor


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Ismét szigoríthat a Fed - Egy kicsit...

A Fed Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) következő rendes ülése előtt ismét megemelheti a bankoknak nyújtott hitel diszkontkamatrátáját az amerikai jegybank szerepét betöltő monetáris intézet – erre spekulálnak a piacok. tovább >>

Az MNB alelnöke nem csökkentette volna az alapkamatot

A jegybanki alapkamat szinten tartása is felmerült a Monetáris Tanács legutóbbi ülésén, igaz akadt olyan tag, aki 50 bázispontos vágást javasolt. tovább >>

Bernanke: a lakáspiac visszafogja a növekedést

Egyelőre nem lehet megbecsülni, hogy miképp fognak reagálni a vállalatok és a háztartások a hitelpiaci kondíciók szigorodására - mondta Ben Bernanke, a Federal Reserve (Fed) első embere New Yorkban. Az amerikai monetáris politika első embere hat hete nem kommentálta a növekedési kilátásokat, de most megtette. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3611.440.892123.056
 
USD - 1.0580.65690.395
 
CHF0.695 - 0.6285.515
 
GBP1.5251.612 - 137.835
 
JPY0.0080.007 -
FXdirekt Bank»

NYERSANYAGOK

  Név Ár
 
 OLAJ 77.42 $
 
 ARANY 1058 $
 
 EZÜST 16 $
 
 PLATINUM 1450.2 $
 
 PALLADIUM 386.85 $
FXdirekt Bank»