Elfelejtette a jelszavát?



 
 

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2009 első kilenc hónapjában 1,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,9 százalékos növekedése mellett) 2,0 százalékkal maradt el az előző évitől. A versenyszférában 0,4 százalékkal emelkedett; a költségvetési szférában (döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt) 7,8 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január– szeptemberben átlagosan 2 millió 664 ezer volt.

2009. január–szeptemberben a költségvetési szférában 744 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 831 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 4,0 százalékos csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szférában döntően a közfoglalkoztatás bővülése miatt 2,9 százalékkal nőtt a létszám, e nélkül számolva 0,6 százalékkal kisebb létszámot foglalkoztattak, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 6,8 százalékos volt a létszámcsökkenés.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 196 400 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 196 300 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 199 500 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,2 százalékkal haladták meg az előző év január–szeptemberit. Ezen belül a versenyszférában 4,7 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 6,9 százalékkal maradtak el az előző évitől. Jelentősebben felülmúlták az előző év azonos időszakit az energiaipar (7,3 százalék), az építőipar (5,5 százalék), valamint a szállítás, raktározás (5,4 százalék) január–szeptemberi keresetei.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első kilenc hónapjában átlagosan 3,7 százalékkal haladta meg az előző év január–szeptemberit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,2 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 0,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A versenyszféra keresetnövekedésében szerepet játszott, hogy – a fizikaiakat jellemzőnél kisebb létszámleépítés eredményeként – a magasabb keresettel rendelkező szellemi foglalkozású munkavállalók aránya megnőtt az összes létszámon belül. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 121 900 forintnak felelt meg; (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 300 forint, a szellemi foglalkozásúaké 154 600 forint). A nettó kereset így átlagosan 1,8 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférában 4,3 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 4,2 százalékos csökkenés jelentkezett.

2009. júliustól a havi nettó átlagkeresetek előző év azonos hónapjához képest mért emelkedése az adójogszabályok változása miatt rendre meghaladja a havi bruttó átlagkereset növekedését. A 209 000 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 1,8 százalékkal haladta meg az előző év január–szeptemberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,0 százalékot tett ki.

KSH


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Szlovákia vagy Magyarország - Hol magasabb az átlagfizetés?

Miközben hazánkban 2,4 százalékkal csökkentek tavaly a reálbérek, addig északi szomszédunknál 1,4 százalékos növekedést mértek. tovább >>

Közel ötödével csökkent az átlagfizetés egy hónap alatt Szerbiában

Az egy évvel korábbinál, és a decemberinél is alacsonyabbak voltak a reálbérek januárban déli szomszédunknál. tovább >>

Több pénz a közszolgáknak

Január és augusztus között a reálkeresetek a több mint 8 százalékos inflációt figyelembe véve 6,3 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal ma publikált adataiból. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3681.4620.908123.774
 
USD - 1.0690.66490.544
 
CHF0.684 - 0.62184.685
 
GBP1.5071.61 - 136.4
 
JPY0.0080.007 -
FXdirekt Bank»

NYERSANYAGOK

  Név Ár
 
 OLAJ 77.42 $
 
 ARANY 1058 $
 
 EZÜST 16 $
 
 PLATINUM 1450.2 $
 
 PALLADIUM 386.85 $
FXdirekt Bank»