Elfelejtette a jelszavát?



 
 

Négy hónap után ismét csökkent a feldolgozóipar termelése az Egyesült Államokban – jobb adatot vártak a tengerentúlról.

PORTFOLIÓ MENEDZSER

Álláshirdetések

A várakozásoknál lassabb ütemben bővült októberben az ipari termelés az Egyesült Államokban. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jelentése szerint a kibocsátás 0,1 százalékkal emelkedett a tízedik hónapban szeptemberhez képest, miközben a Bloomberg elemzői konszenzusa 0,4 százalék volt (úgy, hogy a legpesszimistábbak is legalább 0,3 százalékos emelkedéssel számoltak). A bővülés nem csak az előrejelzésektől maradt el, alacsonyabb az egy hónappal korábbinál is, amit ráadásul – hogy tetézzék a rossz híreket – a korábbi 0,7 százalékos pluszról 0,6 százalékos emelkedésre módosítottak.

Tegnap az októberi fogyasztási adatokat az autóértékesítés javította, ma az ipari termelési adatokat az autóipar rontotta le: azt követően, hogy az ágazat 1970 óta a legrosszabb negyedévét zárta szeptemberben a szektor kibocsátása októberben tovább süllyedt. Nem csoda, hogy az ipar főbb területei közül csak a közműszolgáltatók termelése emelkedett, a feldolgozóipar kibocsátása például négy hónapi bővülés után süllyedt újfent.

A piacok a hírre nem igazán reagáltak, nagyon úgy fest, hogy most már az amerikai makrohírek sem foglalkoztatnak senkit. A dollár kissé erősödött az euróhoz képest, jelenleg 1,486 környékén mozog az euró/dollár kurzus.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 

Ajánljuk még

Íme a nap híre: Egy rossz adat, aminek mindenki nagyon örül

A vártnál bizonyos szempontból rosszabb, bizonyos szempontból jobb adat érkezett az amerikai munkaerőpiacról. A befektetők inkább örültek a híreknek. tovább >>

Merre megy az euró? Hogyan szabályozzák az óriásbankokat?

Milyen változások várhatóak az amerikai bankszektorban? Mikorra tehető a nagy jegybankok első kamatemelése, és melyek lehetnek a dollár és euro árfolyamára ható legfőbb kockázatok? Odor Tamás, a GlobalFX elemzője ezekre a kérdésekre keresi a választ. tovább >>

Soha nem látott mélységben a dollár

Soha nem látott mélységbe esett tegnap este az ázsiai piackon a dollár jegyzése az euróval szemben. A piac a kiskereskedelmi adatra vár, ebből ugyanis kiderülhet, hogy mennyire érintette érzékenyen az amerikai háztartásokat a másodlagos jelzálogpiac összeomlása. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3661.4660.876121.91
 
USD - 1.0730.64289.274
 
CHF0.682 - 0.59883.181
 
GBP1.5591.673 - 139.13
 
JPY0.0080.007 -
FXdirekt Bank»

NYERSANYAGOK

  Név Ár
 
 OLAJ 77.42 $
 
 ARANY 1058 $
 
 EZÜST 16 $
 
 PLATINUM 1450.2 $
 
 PALLADIUM 386.85 $
FXdirekt Bank»